2024.szeptember 9.
Ádám, Péter
Hírek 🔊

Jézus és a papok

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
hitéleti cikksorozat 1200

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A hatvanas évek elején egy kis spanyol faluban, Garabandálban 4 kislánynak megjelent Szűz Mária. Az esemény valódisága mellett sok érv szólt. Történetek csodák, bizonyított csodák. A Vatikán mégsem emelte elfogadott rangba a jelenéseket. Ugyanakkor azt sem mondta, hogy nem természetfeletti eseményekről van szó. Miért?

Súlyos szavak

A kislányok azt állították, hogy Mária olyan üzenetet adott át, melyben kijelentette, hogy vannak papok, sőt bíborosok is, akik nem a jó irányba viszik a híveket. Ha a katolikus egyház ezt Máriától jövő igaz üzenetnek jelenti ki, akkor saját vezető embereiről állít ki borzasztó bizonyítványt. Pedig az a bizonyítvány rólunk, hívekről is adatot szolgáltatna. Hogyan?

Az egyházi közeg

Minden pap abban a közegben nő fel, amit mi hívek alkotunk. Papi élete során pedig tőlünk kap visszajelzéseket. Ezért azt gondolom, hogy a hívek felelőssége is az, hogy milyen papjaink vannak. A papok személyesen is kivívhatnak maguknak tiszteletet, de pusztán a felszentelt mivoltuk révén, az Isten általi érintettségük miatt is tiszteletet érdemelnek. Ami fájdalmas, hogy sokszor azt látjuk, hogy erről maguk a papok nincsenek meggyőződve.

Az egyház udvarol a világnak

Nem saját gondolatom, de fontos itt megjegyezni, hogy az elmúlt 30-60 évben az egyház udvarol a világnak. Szeretné, ha az emberek tömegei Európában visszatérnének hozzá és ezért olyan módon kommunikál, hogy megnyerje őket. Ennek egyik vadhajtása, amikor a szentmiséből színházi előadás lesz, ahol sok embernek jut szereplés. A másik felre vivő tett, amikor társasági összejövetel lesz a szentmiséből vagy az istentiszteletből.

Egyszer belehallgattam egy amerikai katolikus rádió műsorába, ahol interneten kapott kérdésekre egy apáca élőben válaszolt. Az egyik kérdés egy panaszkodás volt. Valaki arról beszélt, hogy ő protestáns volt, de katolikus szeretne lenni, ezért elkezdett katolikus szentmisére járni, de se a szertartás után, se előtt nem beszélget vele senki. A pap nem fogadja a kapuban és távozáskor sem áll ki, hogy búcsúztassa a híveket. Az apáca azt válaszolta erre, hogy fájdalmas, ha egy új hívet meg sem szólítanak, de a szentmisére nem közösségi élmény, hanem az Isten miatt járunk. Örült Jézus, amikor ezt a választ hallotta?

Jézus és a papok

A papokra mélységesen igaz, amit a Megváltó mond, hogy „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket…” (Jn15, 16). Jézus tudja, hogy kit választ és hogy miért választja, akit választ. Ha ők vétenek, gondoljunk arra, hogy mi hívek mennyit vétünk. De gondoljunk arra is, hogy Isten igazságszolgáltatása nem marad el. Nekünk nem tisztünk igazságot szolgáltatni, de nem lehetünk süketek és vakok, lehet véleményünk, amit százszor megfontolva mondhatunk el. Bízzunk! Jézus legyőzte a világot. (Vö. Jn16, 33)

Rákóczi Piroska

Mi a reakciód?
👍tetszik
39
👍tetszik
👎nem
1
👎nem
💘szeretem
2
💘szeretem
😡dühítő
1
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
2
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához