Nagypénteken, amikor Jézus kilehelte lelkét úgy látszott, hogy Jézus élete teljes kudarc. Mária talán mégis megértette, amikor Jézus szívét a lándzsa fölszakította, hogy miért mondta neki gyermeke csecsemő korában az agg Simeon, hogy az ő lelkét is tőr járja át. (Vö. Lk2, 35) Mária talán annak is tanúja volt, ahogy fia haláltusájának láttán a pogány százados így szólt: „Ez az ember valóban Isten fia volt” (Mk15, 39). Ez annyit jelent, hogy „akinek van füle a hallásra” (Mt11, 15), az még a legsötétebb órákban is kaphat valamilyen jelt, ami segíti abban, hogy túlélje a földolgozhatatlant.

Jézus a hazájában

Jézus életét szeretjük úgy látni, mintha minden nap virágvasárnap lenne. Ő csodákat tesz, a nép pedig rajong érte. Igaz, hogy sok farizeus és írástudó próbálja gáncsolni, de mindig okosan megfelel nekik, és a többség ennek nagyon örül. De az evangéliumból tudjuk, hogy ez sem így volt. Nem tudott mindenütt csodát tenni. Lukács erről így számol be, a Mestert idézve: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, magadat gyógyítsd! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, vidd végbe itt, a hazádban is!” ²⁴Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában. ²⁵S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. ²⁶De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidóni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. ²⁷Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.” ²⁸Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. ²⁹Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. ³⁰De ő áthaladt köztük és eltávozott. (Lk4, 23-30)

Ebből a példabeszédből legtöbbször azt jegyzik meg az emberek, hogy a maga hazájában senki sem tud próféta lenni. Én most azonban a jelent végéről szeretnék valamit mondani. Jézust le akarták taszítani egy szakadékba, de ő áthaladt közöttük. Ez az áthaladás maga a csoda. Senki sem megmondhatója annak, hogy mi ment végbe a Megváltó lelkében, amikor azt tapasztalta, hogy az életére törnek, de egy biztos: elindult arra, amerre az Atya vezette. Megtette, amit a Lélek sugallt neki. Elindult a tömeggel szemben, és nem lett bántódása. Hogyan követhető Ő életének abban a rövid szakaszában, ami az ellene törő földijei között vezetett át a bajból a biztonságba?

Amit tudunk, az segít

Jézus tudta, hogy ahhoz, hogy feltámadjon, meg kell halnia. De azt is tudta, amikor a mélybe lökték volna, hogy még nem jött el az órája. Ezért bátor volt és határozott. A szavak helyett a tetteket választotta. Egy pillanatra sem csüggedt el, hiszen mindig igazat mondott, és attól sem tartott, hogy az általa közöltek valakinek majd sebeket okoznak. Mert tisztában volt a kommunikáció természetével. Gyakori jelenség, hogy egy ember csak később ért meg valamit egy tanításból, mint amikor hallja. Vagy maga bogozza ki a történetekből és párbeszédekből az isteni fonalat vagy más bogozza ki neki, gyakran maga az Isten…

Mindannyian emmauszi tanítványok lehetünk

Jézus feltámadása után az Emmauszba vezető úton két szomorú tanítványhoz csatlakozik. A két férfi nem ismeri fel Jézusban a Krisztust, de amikor Jézus kifejti, hogy a Megváltónak mindazokon, amin átment, át kellett mennie, akkor lángol a szívük. (Vö, Lk24 13-35) A nagy hitbéli kudarc, ha jól szemléljük és Isten szemszögéből nézzük, akkor látszik igazán jól. A kudarc igazi értelme, hogy valami sokkal nagyobb jót készít elő. Vagy valami sokkal nagyobb jó része lesz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs kudarc, ami ledönti az embert. Csak annyit szeretnék állítani, hogy az Emmauszba vezető kanyargós úton is el lehet jutni Jézus egyenesen írott igazságához. Kalandra fel!

Rákóczi Piroska