Az ukrajnai háború előzményeiről és hátteréről beszélt nemrégiben Alexander Rahr neves Oroszország-szakértő Berlinben. Elemezte a különböző érdekeket, a konfliktus alakulását, és figyelmeztetett a további eszkalációra. Tilo Gräser írása, magyarra Péli Éva fordította.
„Ez az első modern információs világháború, amelyben a propagandaeszközök, és az egymás ellen harcoló civilizációk talán még jobban részt vesznek a konfliktusban, mint maguk a hadviselő felek. Mint hozzátette, a sok pszichológiai áldozat és pusztítás, valamint a civilizációs törések döntőek lesznek a bolygó jövőjére nézve”
A szerző felvétele
Az ukrajnai háború egyrészről Oroszország és Kína, másrészről az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) közötti folyik. Alexander Rahr történész és Oroszország-szakértő ezt nemrég egy berlini előadáson fejtette ki.
„Nüánszokban gazdag patthelyzetet lát, ezek meghosszabbítják a háborút, amelynek igazi győztese nincs”
A háborúról „semmiképpen sem könnyű objektíven vagy józanul beszámolni”. Rahr számos beszélgetést folytatott az összes lehetséges érintett fél képviselőivel, nyugatiakkal és oroszokkal egyaránt. Rahr december közepén Berlinben, a WeltTrends Nemzetközi Politikai Intézet címen megrendezett találkozón értékelte az Ukrajnában és környékén immár közel három éve háborúvá eszkalálódó konfliktust. Németország egyik legavatottabb Oroszország-szakértőjeként tartják számon, és éveken át a német kormánynak adott tanácsokat, mielőtt az Oroszországgal folytatott párbeszédet szorgalmazó tevékenységére 2013 körül már nem volt igény. Számos könyve tanúskodik a témában való jártasságáról és az országhoz való hozzáállásáról, amelyhez nemcsak életrajzi szálak fűzik. Rahr Berlinben egy újabb könyvet jelentett be, amelyben az ukrajnai konfliktust kívánja elemezni.
Információs világháború
Ez az elemzés nagyon nehéz, magyarázta a hallgatóságának, ami az Ukrajna körüli konfliktus részeként a modern információs háborúnak köszönhető.
„Ez az első modern információs világháború, amelyben a propagandaeszközök, és az egymás ellen harcoló civilizációk talán még jobban részt vesznek a konfliktusban, mint maguk a hadviselő felek. Mint hozzátette, a sok pszichológiai áldozat és pusztítás, valamint a civilizációs törések döntőek lesznek a bolygó jövőjére nézve”.
Rahr példaként említette az orosz kultúra betiltását a nyugati országokban, amihez hasonló korábban más háborúkban nem fordult elő, valamint minden egyéb információ, nézet és vélemény, hírcsatorna brutális elhallgattatását. Szintén újdonság a cenzúra Nyugaton, amihez nem vagyunk hozzászokva. Számára ez vonatkozik az internet manipulálására is, amelyet a létező legszabadabb területnek tekintett, amely mindig is lehetőséget adott arra, hogy szabadon és demokratikusan, pluralista módon tájékozódjunk. „Mindez ma már semmissé vált” – fogalmazott.
„Szörnyű információs háborúról van szó, amelyben a mesterséges intelligenciát (AI), valamint az úgynevezett trollokat használják az interneten. Ennek következményei vannak a konfliktus emberi megítélésére, és nagy hatással lesz a nyugati emberek gondolkodásmódjára”
– jelentette ki a történész, aki ésszel alig felfogható következményekkel számol. A nyugati oldalon ez az információs háború magában foglalja az Ukrajnában és környékén zajló konfliktus előzményeinek elhallgatását. Rahr szerint ez a Szovjetunió 1991/92-es összeomlásával kezdődik, amikor egyrészt Oroszország, másrészt a Nyugat és Ukrajna között elkezdett kiéleződni az ellentét.
„Az Egyesült Államok vezette Nyugat elitje számára azóta is az a cél, hogy Oroszországot visszaszorítsák, ne válhasson újra nagyhatalommá”
Ő maga viszont amellett érvelt, hogy Oroszországot be kell vonni egy új biztonsági architektúrába. A szakértő szerint – aki többek között a Német Külkapcsolatok Tanácsának (DGAP) is dolgozott – azonban erre soha nem tettek kísérletet.
Ukrán szerződésszegés
Ehelyett a prioritás Oroszország megfékezése volt, amelyben a kelet-európai államok aktív szerepet játszottak. Röviddel a Varsói Szerződés Szervezetének megszűnése után ezek az országok azonnal Amerika-barát identitást vettek fel, és inkább a NATO, mint az EU felé orientálódtak. A kelet-európai alapállás a következő volt:
„Vigyáznunk kell ezzel az Oroszországgal, és mindent meg kell tennünk, hogy megerősödjünk a NATO-ban, és gyakorlatilag falat, puffert hozzunk létre Oroszországgal szemben”
Ukrajnát Rahr szerint kezdettől fogva ilyen ütközőnek szánták. Röviden kitért arra is, hogy Oroszország, Ukrajna és Belarusz 1991 decemberében döntött a Szovjetunió felbomlásáról. Ez egy államcsíny volt, mondta, amit ma már mindenekelőtt az emlékiratok és az érintettekkel készített interjúk bizonyítanak.
Leonyid Kravcsuk ukrán elnök akkoriban kész volt arra, hogy a Szovjetunió felbomlása esetén Ukrajna biztonsági szövetségben maradjon Oroszországgal és Belarusszal. Többek között az egykori szovjet hadsereg a Független Államok Közössége (FÁK) közös hadseregévé vált volna. Kijev azt is vállalta – emlékeztetett Rahr -, hogy nem csatlakozik más szövetséghez – csakhogy négy hónap múlva kilépett a megállapodásból, és saját hadsereget kezdett építeni. Az ukrán elit már 1992-ben kijelentette, hogy a többi kelet-európai államhoz hasonlóan mostantól a Nyugathoz, Közép-Kelet-Európához, nem pedig Oroszországhoz akar tartozni, és csatlakozni akar a NATO-hoz.
„Ez volt az eredete annak, amit ma a két szláv nép közötti történelmi szakadásnak tekinthetünk. E vita nélkül, az akkori helyzet megértése nélkül nem lehet megmagyarázni a háborút”
Ez azért is fontos, hogy megértsük Oroszország későbbi kilépését az 1994-es Budapesti Memorandumból. A szakértő szerint az Ukrajnának nyújtott akkori biztonsági garanciák orosz szempontból kizárták a NATO-tagságot. Ez nem „orosz propaganda” – figyelmeztet -, hanem az eseményekről szóló dokumentumokban és jegyzőkönyvekben olvasható.
Erősödő szembenállás
A Szovjetunió felbomlásáról szóló tárgyalások során Jelcin szintén nem mutatott érdeklődést a Krím és az ott állomásozó Fekete-tengeri Flotta kérdésének rendezése iránt, amennyiben Ukrajna csatlakozik a közös biztonsági szövetséghez. Rahr szerint Kijev ezután többször is kísérletet tett a Moszkvával kötött megállapodások aláásására, ami Viktor Juscsenko elnöksége (2005-2010) alatt érte el a csúcsot.
„A történész szerint a háború előtörténetének fontos mozzanata volt az Ukrajna és Oroszország közötti 2006-os és 2009-es gázszállítási vita is, amelyet Kijev ismételten azért kezdett el, mert nem akart tovább fizetni az orosz földgázért, holott azt már így is a piaci ár alatt kapta”
Az Oroszország-szakértő kitért a két ország közötti ellenségeskedés nyílt kirobbanására is a 2013/2014-es Majdan-tüntetésekkel. Úgy látja, egyértelmű volt, hogy a háttérben álló erők nem akarták a konfliktus békés megoldását, egyúttal kiemelten utalt az eseményekre gyakorolt bizonyított amerikai befolyásra.
Emlékeztetett arra is, hogy Oroszország a februári kijevi államcsínyre többek között a Krím visszafoglalásával reagált. Ugyanakkor támogatta a kelet-ukrajnai autonómiára törekvő erőket, de nem ismerte el az Oroszországhoz való csatlakozást támogató 2014-es népszavazásukat. A kelet-ukrajnai oligarchák sem akarták, hogy Oroszország közvetlen befolyást gyakoroljon.
Amikor a konfliktus katonailag kiéleződött a Kijev saját állampolgárai elleni „terrorellenes művelet” következtében keleten, az akkori német kancellár, Angela Merkel „találta ki” a minszki megállapodásokat.
„Ezek állítólagos célja az volt, hogy megakadályozzák a rosszabbat, befagyasszák a konfliktust, és csökkentsék a halálos áldozatok számát. Rahr elismerte, hogy akkoriban ezért csodálta Merkelt. Ezzel szemben az őrületbe kergetik a volt kancellár mai kijelentései a minszki megállapodásokról, mint az ukrán újrafegyverkezés lehetőségéről. Ezen még Merkel egykori tanácsadói is megdöbbentek”
A Nyugat kettős morálja
A Nyugat célja továbbra is az, hogy megakadályozza Oroszország visszatérését a nagyhatalmi státuszba. Oroszország integrálása egy közös békeprojektbe ma már nincs napirenden. Moszkva megérti, ha a Nyugat ellenében elveszíti Ukrajnát a Nyugat ellenében, Oroszország többé nem lesz nagyhatalom. Saját önismeretéből és önbizalmából arra van ítélve, hogy birtokolja ezt a nagyhatalmi identitást, és évszázadok óta ez az eszme élteti. Ennek érdekében arra is kész – magyarázta Rahr -, hogy amennyiben szükséges, a céljai elérése érdekében megsemmisítő háborút vívjon. Ezért – tette hozzá – nem lehet megoldani a konfliktust. A 2022. februári invázió kezdetén azonban Oroszország elsősorban a katonai infrastruktúrát támadta, és a mai napig nagyrészt megkímélte a polgári lakosságot és a nagyobb ukrajnai városokat. A történész ennek kapcsán összehasonlította a ukrajnai háborúra adott reakciót a Gáza- övezet, Libanon és Szíria izraeli hadviselésének nyugati hozzáállásával.
„Hol van a nemzetközi közösség reakciója? Vagy kettős mérce van? Vagy vannak igazságos és igazságtalan háborúk?”
Azt is hangsúlyozta, hogy a konfliktus a jövőbeli világrendről szól. A Nyugat egy „szabályokon alapuló rendért” harcol, míg Oroszország és Kína egy többpólusú világrendért, amely még nem szabályokon alapuló, „mert a szabályokat még nem alkották meg”. Ezen a ponton több hallgatója is ellentmondott neki, és az ENSZ-re és a nemzetközi jogra hivatkozott, amelyeknek Moszkva és Peking elmondásuk szerint elkötelezettnek érzik magukat.
„Ezért a háborút legfeljebb egy tűzszünettel lehetne megállítani, de befejezni nem. Az EU soha nem tudna elfogadni egy orosz győzelmet Ukrajnában, ahogy a NATO sem”
Ez csapás lenne a NATO-ra és arra az európai biztonsági architektúrára, ahogyan azt az elmúlt 35 évben elképzelték. A szakértő ennek kapcsán megnevezte a NATO és az EU keleti bővítését, itt pedig a NATO-t visszaszorítanák.
Civilizációs harc a túlélésért
Rahr, aki többször találkozott személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, az ukrajnai orosz inváziót hatalmas politikai hibának tartja. „Szerintem másképp is megoldhatta volna” – mondta a történész, miközben azt is elismerte, hogy a Nyugat Ukrajnát pufferként akarta bevonni a NATO-ba Oroszországgal szemben.
„Moszkva azonban nehéz ellenfelet választott, a Nyugat pedig alábecsülte Oroszországot. Kulturális, és most már civilizációs és katonai túlélési harcról van szó, amelyben Oroszország elszigetelődött a világban”
– mondta a történész, hozzátéve, hogy véleménye szerint az EU vezető elitje nem támogatná az ukrajnai békét még úgy sem, hogy a háború az EU-nak is óriási károkat okoz, különösen gazdaságilag. A békemegoldás szempontjából az európai álláspont a probléma, nem annyira az Egyesült Államok, Oroszország vagy Ukrajna álláspontja.
„Ukrajna egyetlen esélye a győzelemre az, hogy a NATO-t is belerángatja a háborúba. És ez bizonyos mértékig mindig sikerül is neki”
Kijev első párizsi és londoni verbális próbálkozásai után azonban – talán az amerikaiak nyomására – nem történt semmi. Rahr szerint Ukrajna a Nyugat protektorátusaként fog fennmaradni, és Oroszország nem fogja elérni céljait, például a kijevi rendszerváltást, és Ukrajna demilitarizálását.
„Ukrajna még mindig tele van fegyverekkel. Oroszországnak még két év háborúra van szüksége ahhoz, hogy teljesen demilitarizálja Ukrajnát. Oroszországnak azonban a szakértő szerint nincs elég ereje ehhez, az orosz lakosság körében ugyanis egyre nagyobbak a kétségek Moszkva tettei iránt”
A nukleáris háború potenciális veszélyével kapcsolatban Rahr megjegyezte, döntő tényező lesz, hogyan hajtják végre Oroszország megváltozott nukleáris doktrínáját. Oroszország – figyelmeztetett Rahr – rendelkezik a szükséges fegyver arzenállal ahhoz, hogy sikeres atomháborút vívjon. Óva intett attól, hogy alábecsüljék Oroszország nukleáris erejét, ami főként az EU-ban jellemző, Amerikára kevésbé. Washington és Brüsszel jelenlegi eszkalációs stratégiája azonban továbbra is rendkívül veszélyes.
Az elemző bízik benne, hogy az újraválasztott amerikai elnök bejelentése szerint Joseph Bidennel ellentétben véget akar vetni az ukrajnai háborúnak. Donald Trump nem akar konfliktust Oroszországgal, mert a Kínával való konfliktusra akar összpontosítani. A Nyugatnak és a NATO-nak el kellene fogadnia az ukrajnai vereségét, ha az új amerikai elnök ezt tenné.
„De az európaiak még nem állnak készen arra, hogy elgondolkodjanak azon, hogy ez a kimenetel lehetséges”
– mondta a történész, megjegyezve, hogy a NATO imázsának elvesztéséről van szó az európai biztonsági struktúrában, és ez nagyon-nagyon nehéz Európa számára.
A cikk eredetileg itt jelent meg németül.
