„David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a héten a lehető legkeményebben szólt Magyarország külpolitikájáról és hatóságairól, az USA állítólagos szövetségeséről, amely nem osztja Washington értékeit. Ez még inspiráló is volt, mert ilyesmit hallani egy diplomatától túlságosan is szokatlan. A nagykövet szavai segítettek formát adni annak az érzésnek, amely az utóbbi időben egyre erősödik: bármit is mond vagy pártol Pressman vagy Kamala Harris, már nem vagyunk tisztában azzal, hogy mik az amerikai értékek.
Orbán Viktor miniszterelnök máris nagy tétet tett Trump győzelmére, egyike lett azon kevés világvezetőnek, aki nyíltan kampányolt mellette. És ha a republikánus ezúttal nem nyer, Orbán azt mondta, egyszerűen megvárja a következő amerikai választási ciklus végét. Pressman rámutatott, hogy Orbán politikája a „két nagy ország” közötti viszonyt két ember kapcsolatától teszi függővé – és ez szerinte rosszul végződhet a magyar vezető számára. És bár ezek a szavak fenyegetésnek tűntek, kétlem, hogy Orbánnak ezektől a szavaktól remegett a térde. Ha a demokraták elveszítik a Fehér Házat, a büszke LMBT képviselő Pressman az első hazafelé tartó gépen lesz. Bárki is lépjen a helyére, egészen másfajta amerikai lesz, egészen más értékrenddel.”
