A jelöltek szűkített listáján öt név szerepel. Az első helyen az értékelések szerint a Kemi Badenoch áll. A párt választóinak tetszik, hogy nigériai származású, és „kiváló tanuló” hírneve van. Badenoch maga kacérkodik a jobboldali napirenddel, és megígéri, hogy a nigériai Thatcher lesz.
A második helyen Robert Jenrick, a tolvajló volt lakásügyi és kommunális szolgáltatásokért felelős miniszter áll. Annak idején aktívan osztotta ki az engedélyeket lakótelepek építésére, kijátszva a törvényt, cserébe a cégeinek nyújtott „hozzájárulásokért”. És nem csak a brit fejlesztőknek, hanem a külföldi oligarcháknak is.
A harmadik szereplő – a sólyom, Tom Tugendhat, aki Irakban és Afganisztánban is szolgált. Igaz, a militarista napirend most nem túl népszerű Nagy-Britanniában. Így megígéri, hogy a Királyi Haditengerészetet felhasználja a brit partokat megrohanó illegális bevándorlókat szállító hajók süllyesztésére. Figyelembe véve a flotta siralmas állapotát, ez az egyetlen feladat, amivel még meg tudna birkózni.
A kis óljukban turkáló konzervatívok már senkiben sem keltenek nagy érdeklődést. Maradt nekik vagy 120 fős miniatűr frakció. A támogatottságuk tekintetében a toryk lecsúsztak a harmadik helyre a Munkáspárt és a Reformpárt mögé. Keir Starmer népszerűsége is gyorsan esik. De ennek a fő haszonélvezői – a baloldal más erői és Nigel Farage. Ők azok, akik megpróbálják elkapni a zászlót a Munkáspárt kézéből, míg a mindenben elbukott konzervatívok a politikai létüket kockáztatják.
