2026.július 23.
Lenke, Brigitta, Apollinár

Ellenállás

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Sokan gondolják, hogyha megismernék a gonoszok észjárását, akkor tudnának tenni ellenük. Erre mások felszisszennek: „Jaj! Kell azt nekünk tudni? Még olyanok leszünk.” Nem próbálok ebben a vitában állást foglalni, de nem is kell. A gonoszról épp elég annyit tudni, amit a Szentlélek sugallta Szentírásból megtudunk. Isten ugyanis tökéletesen leleplezte a sátánt, amikor arra ihlette a szent szerzőt, hogy megírja a Teremtés könyvét. Idézet következik.

Mit tett a kígyó?

A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” 2Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. 3Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” 4Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. 5Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.”
6Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. 7Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. (Ter3, 1-7)

Mi volt a kígyó módszere?

Hogyan kommunikál a kígyó, azaz az ördög? Nem állít, csak kérdez: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?”  Évának nem a hiúságára, hanem az elbizonytalanítására épít: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Utána hazudik a halálról: „Semmi esetre sem fogtok meghalni.” (A XX. században ez így hangzott: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog.) Ezek után hazudik, megvádolja Istent és hamis ígéretet tesz: „Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” Kell még valamit tudnunk? Érdemes ezek után bármilyen módszert kutatnunk? Igen. Miért?

Annyit kell tudni, amennyi a Bibliában van, de…

Két okból kell még ismerkedni a gonosz szellem módszereivel. Az egyik az, hogy Jézust is megkísértette, a másik az, hogy Jézus kora óta akkorát fejlődött a technika, hogy ezek a módszerek iparszerűen működnek, tehát működésük ismeretének hiánya sebezhetőbbé teszi az összes jóakaratú embert. Nézzük először Jézus megkísértését.

Jézus megkísértése

Mindannyian ismerjük a történetet, amikor a pusztában böjtölő Jézust végül megkísértette a sátán. Hatalomvágyat, birtoklásvágyat és dicsőségvágyat próbált benne kelteni. Hogy ezt hogyan vitte végbe, azt Jan Pawel Lenga: Nem hallgathatok! című könyvéből vett idézettel világítjuk meg. „…Mert az ördög, amikor megkísértette Krisztust, átformálta a Szentírás szavait, és rá akarta beszélni őt, hogy kőből kenyeret csináljon, ugorjon le a tetőről, hajoljon meg előtte, mert ez volt minden lehetősége. Átalakította a Szentírás szavait, felhasználta azokat saját céljaira.”

Vagyis a módszere a keverés. Csak azt nem tudom, miből gondolta, hogy egy briliáns elmét, mint Jézusé volt, majd 30 éves kora fölött fölül tud múlni. Igaz, hogy minden angyal, így a bukott angyalok is sokkal intelligensebbek, mint az ember, de Jézust, aki valóságos ember is volt olyan módszerrel akarta elcsábítani, amivel lehetetlen volt. Mert az ördög olyan irigy, hogy a saját lehetőségeit irreálisan ítéli meg. És ez a módszertan azóta sem változott. És vannak politikusok, aki ugyanezt a módszertant használják, és eszközeik használatának gyakoriságát meg is növelték.

Az asztalnál

Jézus kora óta óriási fejlődésen ment keresztül a kommunikációs eszköztár. Mire a közösségi médiumok korába értünk nagyon sok olyan civil teológus, hitoktató és újságíró, költő és író, blogger és rádiós meg filmes tevékenykedik, aki az eddig leírtakkal nem ért egyet. Többen közülük azt bizonygatják, hogy személyes gonosz nincs is. Miattuk sok hívet vesztenek az egyházak, de nem mindenkit, mert az elbizonytalaníthatatlanok sosem hagyják ott az egyházat, hiszen tudják, hogy Isten akarta az egyházat. Ezért, akik olyan kétszívűek, akikről Jakab apostol ír a levelében, azt hiszik, hogy mindent, de mindent el fognak tűrni azok, akik tiszta szívből keresik az Igazságot és soha nem engedtek annak a kísértésnek az egyházzal kapcsolatban, hogy „kalap-kabát”. Azt is eltűrik a Hosszútűrő szerelmesei, hogy szemünk előtt foglalják el a hitigazságok megerőszakolói a kommunikációs fő helyeket, mint annak idején a farizeusok a lakomákon. Róluk mondta Jézus, hogy „a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni;” (Mt23, 6) Csak egy példát mondj – szokták korunk lakomárjai nekem szegezni a felszólítást. Mondok egyet.

Katolikus újságírók nemzetközi konferenciája

A Magyar Katolikus Újságíró Szövetség egykori főtitkárával egykor sokat beszélgettem. Egy időben azért fáradozott, hogy egy magyarországi konferenciára néhány afrikai katolikus újságíró is megkapja a vízumot. Láttam rajta, hogy nem nagyon szereti az ilyen nemzetközi összejöveteleket. Az egészet így jellemezte: „Tavaly is ott voltam Rómában. Ültek a nyugati kollégák a fehér abrosznál, ették a pápa ingyen ebédjét és kritizálták meg gúnyolták a pápát.” A pápa akkor II. János Pál volt.

Nincs semmi új?

De van. A mai technikai eszközökkel a kisértés és csábítás nem csak tömeg méreteket ölt (tévés reklámok), hanem személyre szabható (AI-marketing eszközök). Ezeket meg kell ismerni és hatásukat ellensúlyozni kell. Ha ez nem vihető végbe egy egyházon belül, akkor a Jakab apostol levelében leírt, kétszívű emberek valóban ott vannak már a kommunikációs asztalok fő helyein. De Isten mindig nagyobb. És csodálatos módszere van: „S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. 12A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. 13Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt.” Igen, az Úr a szellőben jön, mindenkihez, akihez világot átfogó hálózattal kommunikálnak, hogy rosszra bírják vagy egyszerűen csak azért, hogy pszichés szenvedést okozzanak neki. Mivel az most már személyre szabott, óriási erőforrás veszteség – és mindezt a zöld átállás idejében. De, akitől Isten elvárja, hogy szóljon, ahhoz a szellőben érkező Úr maga beszél. Igazában erre irigy a gonosz. Arra irigy, hogy Isten az embert is bevonta a szabad gondolatcserébe. Ezért már az első megmozdulása is másolás volt. Isten párbeszédet indított az emberrel. Ezért indított párbeszédet a gonosz is. Tudniillik, ha nem szólal meg, az ember észre sem vette volna.

Mi a reakciód?
👍tetszik
12
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
1
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához