A vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 3. része.

Az előző részben Kata ismertette az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara által “Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig” címmel indított, online kurzus 1. moduljának tartalmát, én azonban még egyetlen anyagot kiemelnék a nekünk ajánlottak közül. Ez Tóth Olga „Családformák és társadalmi nemek változása, genderfóbia Európában” című érdekes előadása.

Ebben az írásomban összefoglalom mindazt, amit a kurzus oktatói felé is megfogalmaztam az előadás kapcsán írt reflexiómban. Nehéz szelektálnom, mert órákig lehetne elemezni mindazt, ami a felvételen hallható, de nekem itt, most, rövid ismertetőt kell adnom, tehát szöveghűen, a lényeget kiemelve írom le az előadó egyes állításait, következtetéseit, és röviden ismertetem a véleményem ezekkel kapcsolatban.

Tóth Olga értelmezése szerint a 2011-es Alaptörvény család alatt érti a házasságban élő férfit és nőt, és az ő gyerekeiket.

Kifejti, hogy ebben az értelmezési keretben nem számítanak családnak – többek között – a távkapcsolatban élő gyerekes házaspárok, a mozaikcsaládok és az egyszülős családok.

Erre reagálva leírtam, hogy én szó szerint értelmezem az Alaptörvény definícióját:

„A családi kapcsolat alapja a házasság,  illetve a szülő-gyermek viszony”.

Ebből számomra egyértelmű, hogy mindezen családformák beletartoznak a család kategóriájába Magyarországon, és az, hogy a törvényalkotó is így értelmezi az általa pontosan megfogalmazottakat, több dologból is világosan kiderül. Például, hogy a családi adókedvezményt vagy a családi otthonteremtési támogatást az itt felsorolt típusú családok ugyanúgy igényelhetik (csak az előre vállalt gyermekre járó csok-ot nem veheti fel, aki egyedülállóként neveli akár vér szerinti, akár örökbefogadott, akár gyámság alatt lévő gyermekét), ahogy a „házaspár+gyerek(ek)” családban együtt élők.

Kiemeltem, hogy ezek mellett a gyermeküket egyedül nevelő szülők számára eddig is volt lehetőség a tartásdíj elmaradása esetén annak állami folyósítását kérni 3 évre, amit egy alkalommal meg lehetett hosszabbíttatni. Sőt, 2022 januártól az állam már 3 hónap késedelem után megelőlegezi az elmaradt gyermektartást, az összeget pedig köztartozásként hajtja be (nem az egyedülálló szülőnek kell saját pénzén és idején pereskednie amiatt), plusz ugyanekkortól az árvaellátási összeg minimuma is duplájára emelkedik.

Megjegyeztem, hogy 2018-ban Magyarországon Egyszülős Központ is létrejött kormányzati finanszírozással és segítséggel, melyet egy civil szervezet, a 2005 óta működő Egyedülálló Szülők Klubja hozott létre. Leszögeztem, hogy természetesen mindez szükséges és nem elégséges támogatás az egyszülős családok részére, de az egyértelmű mindebből is, hogy Magyarországon ezek a családok családokként vannak kezelve, ahogy az Alaptörvényünk is világosan leszögezi, hogy a szülő-gyermek viszony családi kapcsolat alapját képezi.

Tóth Olga egy másik kijelentésével kapcsolatban is határozott ellenvéleményemnek adtam hangot. Az ő ironikus megfogalmazásában:

„a magyar emberek azt is feltételezik, hogy a család egy nagyon erős érzelmi kötelék…, ha nem így van, ha pl. bántalmazás van egy családban, akkor az valami deviancia, válság. Válságban a család, Atyaúristen!”

Jeleztem, hogy az én értelmezésemben a bántalmazás bármilyen formája, legyen az akár pszichológiai, akár fizikai, az élet bármely területén a legordítóbb válságtünet, és nem értem, ezt milyen szempontok alapján lehet megkérdőjelezni. Igaz, azt nem fejtette ki az előadó, hogy ő miért tartja irreálisnak ezt a típusú gondolkodást, de hogy annak tartja, azt világossá tette. (A szociológus hölgy egyik fő kutatási területe ráadásul a családon belüli erőszak.)

Leírtam, hogy néhány erősen önellentmondásos kijelentés is elhangzik a videóban, és ugyan az világos, hogy az előadó melyik következtetését igyekszik a hallgatósága felé nyomatékosan aláhúzva közvetíteni, de azt nem tudom eldönteni, az adott kérdésben melyik véleményét tekintsem véglegesnek.

Ezt: „Mit tudunk a régi családokról? Rettenetesen változó valami volt. Nem csupán a »szülőpár+gyerekek« család voltak. Nem volt általános a nagycsaládos együttlét. A család összetétele állandóan változott.” (Számomra ez egy alapos, árnyalt, a történelmi-demográfiai ismereteimmel majdnem teljesen egybevágó jellemzése a múltbeli magyar családmodelleknek!)

Vagy ezt: „Őriszentpéteren pl. 1700valahányas adat, az átlagos családnagyság 2,7 volt… Tehát a tradicionalista családkép egy mesterséges konstrukció, amit több elemből raknak össze…mi Arany Jánoson nevelkedtünk, mi, magyarok a Családi kört tanuljuk az iskolában, az egy nagyon szép vers, ha egyszer elkezdjük boncolgatni, hogy milyen kép alakul ott ki, a valósághoz valami egészen nulla köze lenne.”

A két idézett szöveg egymással logikai ellentétben áll, mert míg az első a családmodellek egy fajtájaként jellemzi az Arany János által is gyönyörűen bemutatott családmodellt, addig ez utóbbi pusztán a költői képzelet és a magyar „tradicionalista” vágyálmok körébe sorolja ezt a családtípust. Ráadásul egy olyan adattal alátámasztva teszi ezt, ami nem reprezentatív a korabeli átlagos családnagyság vonatkozásában, mert Őriszentpéter nemhogy országos vonatkozásban, és még az Őrségen belül is kivételesen alacsony termékenységi aránnyal rendelkezett – még az egykéről elhíresült ormánsági falvakhoz képest is nagyon alacsonnyal.

Olyannyira, hogy az Őriszentpéter népesedési viszonyait 1784-1895 között vizsgáló és részletesen elemző Koltai Gábor 2003-as tanulmányában leszögezi:

„Más magyar falvak termékenységi arányával összevetve megállapíthatjuk, hogy településünk abba a kategóriába tartozik, ahol erős születéskorlátozás figyelhető meg…De a többi családrekonstitúció nem igazolta, hogy általános lenne a születéskorlátozás az országban a 19. század során, így egyelőre ezeket az adatokat egyedi esetekként kell felfognunk…egy család átlagosan 3–5 gyereket vállalt, a 19. század második évtizedétől egyre kevesebbet, korszakunk végén 3,48 az egy családra jutó átlagos gyerekszám. Összefoglalásként azt lehet elmondani, hogy országos viszonylatban a kis termékenységű közösségek közé tartozik az őriszentpéteri.”

A kurzus facilitátora reflexiómra válaszolva megköszönte az „izgalmas gondolatokat”, és figyelmembe ajánlott még egy könyvet a téma vonatkozásában.

Összegezve, a következőket szűrtem le ebből az előadásból. Az előadó hölgy nagyon nem kedveli a 2011-es Alaptörvényt és az ezt megalkotó kormányt. Emiatt az Alaptörvény családra vonatkozó definícióját nem tudja, vagy nem akarja pontosan értelmezni, és az Orbán-kormány általam felsorolt intézkedéseiről sem tud, vagy nem akar róluk tudomást venni, hiszen mindezek alapjaiban semmisítenék meg azt a képet, ami őbenne él arról a kirekesztő, korszerűtlen, nacionalista, paternalista csapatról, akiket profi előadóként olyan érzékletesen mutat be a hallgatóságának.

Valószínűleg ugyanerre az ellenérzésre és az ebből fakadó előítéletre vezethető vissza a témában régóta kutató szociológus bántalmazással kapcsolatos, értelmezhetetlen kijelentése, ahogy a demográfiai adatok félremagyarázása is. Történelem szakos tanárként mindig érdekeltek a demográfiai kutatások és az azokból levonható következtetések. Azok is, amiket őszinte tudományos kíváncsisággal, részrehajlás nélkül készítettek-készítenek, és azok is, amikben előzetes hipotézishez vagy koncepcióhoz szelektálják az adatokat, és azokhoz igyekeznek új valóságot alkotni, akár a múltra vonatkozóan is.

Mindkét típusú eljárás roppant izgalmas és tanulságos. Az előbbi azért, mert segít megismerni a múlt egy-egy valóságszeletét, az utóbbi pedig azért, mert segít megérteni az ideológia- és érzelemvezérelt, „tudományos” elemzések működési mechanizmusát. Itt az előadó elsődleges célja az volt, annak a célnak alárendelve válogatott minden információt, hogy az előadás végére megértesse, „a család” gyakorlatilag definiálhatatlan képződmény, annyira sokféle, folyton változó, képlékeny emberi kapcsolatmátrix. Ideáltípusa nincs és nem is volt. Ebből következően pedig a genderideológia nem ver szét semmit, hiszen ami soha nem is volt, és ma sincs, azt nem lehet szétrombolni, tehát a magyar kormány és az edukációra szoruló magyar átlagpolgár délibábokkal viaskodik, mikor a család intézményét védi a genderelmélet gyakorlati következményeitől.

Folytatjuk.

Szekeres Éva

Sorozatunk korábbi részei:

A Pride-ra és a Labrisz Leszbikus Egyesületre hivatkoznak pozitív példaként az ELTE online kurzusának tananyagában

A gyermekvédelmi törvény megkerülése érdekében érzékenyítő kurzust tartanak az ELTE-n