2024.június 19.
Gyárfás, Romuald

A kultúrharc szerepe az oktatásban – Az MCC konferenciáján jártunk (1. rész)

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
mcc1

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézmény legnagyobb nemzetközi konferenciáján, a 2022-es MCC Budapest Summiton jártunk február 16-án. A panelbeszélgetésekből és előadásokból álló, könyvbemutatókkal és vitafórumokkal színesített esemény és az egész hetet kitöltő kísérő rendezvények fókusza az oktatás szerepe volt a fiatalok öntudatának, gondolkodásának és identitásának formálásában. Az első napi négy panelbeszélgetésen, melyen 30 előadó és félezer látogató vett részt, többek között olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogy miért fontos az oktatásban a kritikus gondolkodás megismertetése, miként kezeljék a nevelés során a társadalmi nemet és az etnikai, faji különbségeket érintő kérdéseket, illetve hogy az oktatás miként formálja a nemzeti identitást és miért kérdőjelezik meg oly sokan ennek fontosságát.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy az oktatás egyik legfontosabb feladata a zsidó-keresztény értékek, gyökerek megőrzése, a nemzeti identitás megerősítése. Az MCC 25 éve ezen értékek megőrzéséért küzd; olyan diákokat kíván nevelni, akik patrióta gondolkodásukkal képesek tenni a közösségeikért és nemzetükért, ugyanakkor nemzetközi kitekintésük van és nyitottak a világra –fogalmazott.

A felsőoktatás új kihívásaival kapcsolatban kiemelte: a woke ideológia új szintre lépett, egy-egy katedrát érintő gondolatból mára fősodorrá vált, egyre több nyugati országban egyenesen megszállva az egyetemeket. Ez nálunk még nincs így, de nem is szeretnénk, ha így lenne, mert már átéltük a kommunizmus alatt az ideológiai kizárólagosságot.

Egy ideológia uralkodóvá válása bármely egyetemen magát az universitas fogalmát tenné zárójelbe –fejtette ki, hozzátéve: a woke ideológia csak a jogokat hangsúlyozza, ők viszont a felelősségtudatot is szeretnék növelni. Az első kerekasztal témájára utalva kifejtette: nem igaz, hogy a kritikai gondolkodás olyan képesség, ami mellett semmi másra nincs szükség; az egyetemi oktatásban és a tudományban nem lehet egyetlen cél az akadémiai szabadság. Az MCC programjaival kapcsolatban ismertette: 10 éves kortól a doktori képzés végéig, jelenleg a régió 23 pontján 5300 diákot képeznek; a következő öt évben 35 településen szeretnének képzéseket indítani, a hallgatói létszámot pedig 10 ezerre tervezik emelni, a több tucat vendégoktató számát tovább növelésével együtt.

Orbán Balázs államtitkár, az MCC kuratóriumának elnöke felhívta a külföldi előadók figyelmét arra, hogy érdemes Budapestet megcsodálni, majd a Moszkva tér című filmet felidézve kijelentette:

„a marxista oktatás nem százszázalékos valóságtartalmú”,

és emlékeztetett arra is, hogy a kommunizmus négy évtizede alatt nemcsak a humán tudományokban volt jelen az ideológiai oktatás, hanem még a földrajzban, fizikában, matematikában is. Amikor harminc éve visszaszereztük a szabadságunkat, akkor ezzel a rossz gyakorlattal is le akartunk számolni és visszatérni ahhoz a világhoz, amely a vélemények, nézetek, tudományos elméletek, gazdasági vállalkozások szabad versenyére épül – fogalmazott, majd a woke ideológiára utalva arra figyelmeztetett, hogy „a kiharcolt szabadság újra veszélyben van”. A kereszténység és a felvilágosodás vívmányai, a nemzet fontossága és a család tisztelete tették sikeressé civilizációnkat, és ezeket az értékeket a szülők az iskolával szövetségben adták át gyerekeiknek generációról generációra – fejtette ki. Számos nyugati intézményt olyan progresszív-szélsőliberális gondolkodás ejtette foglyul, amely tartalmában és módszereiben nagyon hasonló „a mögöttünk hagyott időszak nem jó emlékű képeihez”:

akkor osztályharc volt, most rasszok harca van, egykor elnyomók és elnyomottak voltak, ma a nemek harcának története zajlik, egykor a vörös zászlót kellett magasba emelni, ma a szivárványos zászló lobog a mozgalmárok kezében

– magyarázta az előadó. Hozzátette: a másképpen gondolkodókat ma is ugyanúgy ellehetetlenítik és megbélyegzik, mint korábban, ezért szerinte a tanulság is a régi: nem várhatjuk mástól a megoldást, mert „ha mi, magyarok nem adunk választ arra, hogy milyen értékek mentén neveljük a gyerekeinket, akkor mások teszik meg helyettünk”, s az átvehető minták „nem éppen kecsegtetőek”.

Orbán Balázs arról is beszélt, hogy a tehetséggondozás, az egyéni hang megtalálása és kibontakoztatásának képessége nemzetstratégiai kérdés, hiszen mivel „mi, magyarok kevesen vagyunk, mindenkiből a lehető legtöbbet kell tudnunk kihozni”. Kifejtette: a konferencia célja az, hogy tanuljunk arról, mi a helyes és mi az értékes.

Meg kell gyermekeinket tanítani arra, hogy gondolkodásukban legyenek önállóak, alkotómunkában kreatívak, vitában felkészültek; ami csak akkor lehetséges, ha ők nem elvetik, eltörlik, hanem „szívből magukénak vallják a nyugati keresztény civilizációs és a sajátos magyar alapértékeket”

– fogalmazott, hozzátéve: nincs ma ennél fontosabb kérdés Magyarország jövője szempontjából. Magyarország ezeket az értékeket alkotmányosan is védi, valamint azt is, hogy a gyermekeknek joguk van a megfelelő testi, szellemi, erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemre és gondoskodásra, és a szülőknek pedig joguk van megválasztani a gyermekeknek adandó nevelést – zárta beszédét.

Mit értünk kritikai gondolkodáson?

A rendezvény első, Boris Kálnoky, az MCC Médiaiskola vezetője által moderált panelbeszélgetésének témája a kritikai gondolkodás, melynek kapcsán a jó és rossz megítéléséről és az igazság alapvetéseiről esett szó.

Peter Boghossian filozófus, az MCC vendégoktatója szerint a kritikai gondolkodás alapfeltétele a szabadság és a nyílt párbeszéd, mert ha ez nincs, akkor „nem tudjuk megtalálni az igazságot”.

Ha kritikusan akarunk gondolkodni, akkor tudnunk kell, mi helyes és mi helytelen; érteni és értelmezni kell a dolgokat, enélkül elbukunk, saját magunk ellenségeivé válunk

– fogalmazott, majd arra figyelmeztetett, hogy ideológiai csapdába kerültünk, mert a radikális nézetet vallók nem akarják a szólásszabadságot, és ez nyugaton a kritikus gondolkodás hanyatlásához vezetett. A kritikai szemléletmód és véleménynyilvánítás fontossága mellett állt ki Frank Füredi szociológus is, aki szerint „sok mindent meg kell tanulni, de nem mindent lehet megtanulni, a gondolkodás nem egy általános készség”. Attól tart, hogy Magyarországon gyakran az amerikai oktatási dogmákat veszik át – miközben az amerikai oktatás a legrosszabba világon – és így összekeverik a pedagógiát a pszichológiával. Szerinte az az amerikai pedagógiai elmélet, miszerint a világ olyan gyorsan változik, hogy nem érdemes tudást átadni, mert az másnapra értéktelenné válik, ezért tudás helyett a diákok a reagálást tanulják meg, lerombolta a tényleges tudás értékét. Minden oktatási rendszerben a legnagyobb probléma az, hogy nem a hagyományos tudást, hanem trükköket tanítanak;

például azzal, hogy azt mondjuk a diákoknak, hogy nincs helyes és helytelen, elvesszük annak lehetőségét, hogy megértsék saját kultúrájukat és kialakítsák saját döntési képességüket.

A független gondolkodáshoz szabadságot kell tanítani, és ösztönözni őket arra, hogy mindig tegyék fel a kérdést: miért? Ehhez elengedhetetlen az, hogy megtanuljunk ítélni még akkor is, ha Nyugaton ennek elhagyása számít értéknek.

Anthony Malcolm Daniels író, újságíró, pszichiáter megerősítette, mennyire megkerülhetetlen az, hogy ítéleteket mondjuk ki, hiszen „az is ítélkezés, ha elítéljük az ítélkezést; nem élhetünk még öt percet sem ítélethozatal nélkül”. Az autoritás kérdésével kapcsolatban kifejtette: ahhoz, hogy az emberek tudjanak gondolkodni, ahhoz tudás kell, az ideológiai alapon tanított emberek nem értenek meg semmit a világból. Szerinte a probléma az autoritás hiányával kezdődik, a diákok nem tisztelik sem a szülőket, sem a tanárokat, sem egymást. Eközben Nagy-Britanniában alig tanítanak valamit a diákoknak; a népesség egy komoly része a szorzótáblát sem tudja, a történelemmel kapcsolatban pedig az az reakciója: „akkor nem is éltem”.

Alka Sehgal Cuthbert oktatási szakember is pozitívan értékelte a kritikai véleménynyilvánítást: ha valaki kifejti kritikus véleményét, azzal lehetőséget nyújt másoknak a reakcióra, megnyilvánulásra, önkifejezésre, tehát párbeszédindító, ha megosztjuk saját ítéleteinket környezetünkkel. Saját levéltári kutatásaira alapozva kifejtette, hogy a globális oktatási programokból hiányoznak a nemzeti sajátosságok.

Lánczi András filozófus, egyetemi tanár szerint

a kritikai gondolkodás fogalma rossz, mert a gondolkodás önmagában kritikai, és alapvetően az igazság kereséséről szól. Ma sokan azt állítják, hogy az igazság relatív, vagy nem is létezik, vagy ha létezik, akkor nem ismerjük, ám szerinte ez nem igaz, hiszen ha az igazság elveszett, elvesztünk mi is.

A professzor szerint a filozófia is relativizálta az igazságkeresést, s bár a teljes, százszázalékos igazság valóban nem ismerhető meg, éppen ezért gondolkodásra, kritikus megközelítésre van szükség, mert azáltal mégis tehetünk egy lépést a teljes megismerés felé. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyugati egyetemek logóit és küldetésük szövegét átfutva, nem találta benne a „veritas” (igazság) szót.

A moderátor jövőt firtató kérdésére Peter Boghossian így válaszolt: nem elég ledönteni a régi establishmentet, építeni kell helyette újakat; olyanokat, amelyek az igazságkeresést célozzák. Frank Füredi szerint is új intézményekre van szükség, és arra biztatta az egyetemi oktatókat, hogy legyen bátorságuk, merjék „kinyitni a szájukat”, mert meg fognak lepődni, milyen sokan fognak melléjük állni. Alka Sehgal Cuthbert szerint az igazság és a szabadság alaptényezők az oktatásban, de mára mindkettőt feladták, ő viszont tanított egészen kicsiket, szerinte annak örömét kellene át- és visszavinni a felsőoktatásba is. Anthony Malcolm Daniels szerint mivel

a történelmet katasztrófa-tantárgyként tanítják, amelyben nincsenek sikerek csak kudarcok (rabszolgaság, holokauszt, gulág), ebből ered a destruktív „kritikai gondolkodás”

– ugyanakkor véleménye szerint változások elérhetőek a régi intézményeken belül is, ő nem szeretné elhagyni a több száz éves hagyománnyal rendelkező egyetemét. Lánczi András hasonló érvek mentén emlékezettet arra, hogy az ő 800 éves egyeteme a legrégebbi Európában, ami azért tudott fennmaradni, mert autoritáson alapul, mint általában a legstabilabb intézmények. Felhívta a figyelmet arra, hogy új egyetem alapítása nagyon nehéz (lásd Varsó), sok idő kell, amíg jól működik, ezért inkább meg kellene menteni a jelenlegi intézményeket.

Az nemzeti identitással kapcsolatos felvetésre Peter Boghossian kifejtette:

újfajta gyarmatosítást élünk meg, amellyel kapcsolatban nagyon óvatosnak kell lenni, mert „mindent elpusztít, amihez hozzáér”.

Frank Füredi szerint ma már minden identitást megünneplünk, kivéve a nemzeti identitást, amit épp azért kell ma védeni, mert veszélyben van; ezért utálják sokan a magyar, lengyel kormányt, ezért terjednek errefelé is a „wokish” fogalmak. Alka Sehgal Cuthbert szerint a két szélsőséges hozzáállást kellene valahogy összehozni: legyünk büszkék sok mindenre, de a történelemhez nemcsak érzelmi, hanem tudományos alapon is kell közelíteni. Anthony Malcolm Daniels véleménye szerint a szeretetnek és az utálatnak nem kellene összekapcsolódnia, a hazám szeretete nem kellene az jelentse, hogy mindent szeretek benne, illetve másokat utálok. Lánczi András szerint a fő kérdés: az univerzális tudás hogyan alkalmazható adott környezetben, hiszen mindenki egy adott közösséghez tartozik, ezért a nemzeti és a tudományos érvek között dönteni nem mindig könnyű.

Mit tanítunk a faji és nemi hovatartozásról?

A Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője moderálta kerekasztal-beszélgetés résztvevői megállapodtak abban, hogy a gyermekek nevelése és védelme elsődlegesen a szülők feladata.

A gyermekeknek joguk van anyához és apához, a szülőknek pedig – mivel ők kötődnek legjobban a gyermekeikhez és ők érdekeltek leginkább a nevelésükben – joguk van azok felvilágosításához, oktatásához, amit sajnos az oktatási intézmények egyre inkább kivesznek a kezükből – hívta fel a figyelmet Katy Faust, a Them Before Us gyermekjogi szervezet alapítója, az MCC Press kiadásában megjelent, előző nap bemutatott, azonos című kötet szerzője (melynek magyar címe: Szemünk fényei). Szerinte

nagyon fontos az értékek átadása, de ami még ennél is lényegesebb: elérni azt, hogy elsőként a szülőkkel beszéljenek gyermekeik olyan kérdésekről, mint például a szexualitás, a társadalmi nem fogalma és kérdésköre, és nem a pedagógusokkal, kormányzati emberekkel, vagy valamilyen civil szervezetek képviselőivel, mert „aki először beszél ezekről a témákról a gyermekkel, azt fogja szakembernek tartani, és ahhoz fog fordulni a továbbiakban, ha újabb kérdése, problémája van”.

Inkább beszéljünk velük egy évvel korábban, mint öt perccel később, mint kellene – figyelmezetetett az előadó, aki saját példákkal illusztrálta, hogyan beszélt ezekről a témákról gyermekeivel és azok hogyan gondolkodnak e kérdésekről a beszélgetéseik hatására.

A szülői kompetenciával kapcsolatban Heather Mac Donald bestseller író így fogalmazott: sok szülő fél felvállalni ezt a szerepet egyrészről a téma kényessége miatt, másrészről az oktatási intézmények nyomása miatt. Szerinte az utóbbiak nemcsak kivették a szülők kezéből ezt a feladatot, hanem megkérdőjelezik a szülők képességeit, aláássák saját szülői kompetenciaérzésüket, így jutnak el ilyen kijelentésig, mint: „Azt hiszem, én nem értek hozzá, a tanár jobban meg tudja ezt beszélni vele”, így nem csoda, hogy a gyermekek összezavarodnak, a szülők pedig önbizalomhiányban szenvednek. A Manhattan Institute munkatársa a faji hovatartozással kapcsolatos áldozati ideológiáról szólva kijelentette:

a világ legprivilegizáltabb egyetemi campuszaiban az egyetemistákat az bosszantja fel a legjobban, ha valaki azt meri állítani, hogy ők nincsenek elnyomva – miközben nemhogy nincsenek elnyomva, hanem kifejezetten előnyöket élveznek.

Elmesélte, hogy előadásai után a diákok pszichológushoz fordultak, annyira dramatizálva érezték magukat általa, és hogy a fekete hallgatók felállva és énekelve tiltakoztak az ő előadása alatt, kijelentetve, hogy a rasszizmus és a szexizmus egyáltalán nem illúzió, ők ennek áldozatai. A hatalmas egyetemi, ún. diversity bürokrácia – amelyek előtt még az egyetem vezetői is meghajolnak – folyamatosan erősíti bennük az áldozatszerepet és nárcisztikus önképüket. Ezzel tulajdonképpen megakadályozza felemelkedésük utolsó lehetőségét is, hiszen az egyetemeknek immár nem célja a tanítás vagy a hagyományok átadása, hanem a sokféleség illúziójának fenntartása, valamint a rasszizmus és szexizmus gondolatának terjesztése, így az alulkvalifikált tömegeknek nincs tanulmányi sikerélményük, még az egyetemi alapelvárásokat sem tudják teljesíteni.

A faji hovatartozás kérdésköréről Joshua Kautz professzor kiemelte: ez egy nehéz téma, és ahhoz, hogy értsük, hogy mi a rasszizmus és hova vezet, értenünk kellene azt is, hogy mi az antirasszizmus. Szerinte pontos fogalomhasználatra van szükség (például a faj kulturális vagy általános emberi fogalom, netán mindkettő), és nem arra, hogy a fogalmakhoz kapcsolt ideológiák mentén határozzanak meg társadalmi folyamatokat. Elmondása szerint a

Princetown Egyetem naponta támogat antirasszista kezdeményezéseket, hogy saját korábbi állítólagos rasszizmusának leküzdje, és ebben az álharcban partnerei az olyan gazdasági nagyhatalmak, mint például a Morgan Stanley, ahol az egyetemisták nagy része szívesen dolgozna.

Rod Dreher közíró hangsúlyozta: a közép-kelet-európai társadalmak a rendszerváltás előtti tapasztalataik következtében felvértezték magukat a gyermeknevelés és az ún. cancel culture, az önmagát utáló, moralizáló, a bölcsek kövét maguknál tudó, szimbólikusan a szüleiket megölő elkényeztetett tinédzserkori (éretlen) lappangó ideológiai hozzáállás ellen. Ez ugyan nem a sztálinizmus 2.0-ás verziója, de ugyanolyan totalitáriánus, és a közép-kelet-európai társadalmak sejtjeikben érzik az ellenérzéseiket és tiltakoznak,

ezzel példát mutatva az Egyesült Államoknak és Nyugat-Európának is, ahol egyre több szülő szólal fel az ellen, hogy gyermekeik számára tudtuk és beleegyezésük nélkül adtak tanácsot a nemi identitás terén.

Szólt arról a sajátos jelenségről is, hogy sok konzervatív (még pap is) retteg a vitától, ezért nem áll bele, nem vállalja véleményét vagy egyszerűen elfordul a témától, pedig „lehet, hogy téged nem érdekel a kultúrharc, de őt érdekled”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mai Z generációs egyetemisták a legmagányosabbak, miközben a legjobban be vannak kötve a világba, elszigetelődésük révén nincsenek kapcsolatban a sem múlttal, sem egymással és ezáltal könnyebben sebezhetőek, nem hisznek az autoritásban, így sokaknak adnak (ál)értelmet és (ál)azonosságot az új ideológiák. Az előadó kiemelte:

bár a közösségi média a fiatalok legerősebb influenszere, de a konzervatív szülők is adnak gyerekeinek mobiltelefont, még a legkisebbeknek is, ezzel erősen befolyásolva a jövő kultúráját.

A woke ideológia minden intézményt bevett, nemcsak az egyetemeket, hanem a kiadókat, a szórakoztatóipart, a sportot, a hadsereget és a gazdaságot is, és akik érvényesülni akarnak, sosem fognak nekimenni, ellenállni – figyelmeztetett.

Joanna Williams a Cieo nevű agytröszt vezetője megjegyezte, hogy az angliai egyetemeken lassan ugyanott tartanak mint Amerikában, ahol az egyetemeken a legnevetségesebb panaszokat is komolyan veszik, és ahol az oktatók és bürokraták aránya egyre rosszabb, lassan elérik az 50-50%-ot. Szomorúnak tartja, hogy ezek a jelenségek az egyetemi kapcsolatokat is negatívan befolyásolják, eltűnik a spontaneitás, a mentorok nem tudnak példaképek lenni, minden lépésüket, és ezért önmagukat is figyelik, a bizalmatlanság beleivódik az ott dolgozók agyába és lelkébe. Megerősítette: a fekete tanulók privilegizáltak és nem áldozatok. Nagyon nehéz például őket megbuktatni, a bürokraták azonnal megkérdőjelezik, de mindez nem megerősíti, hanem kiszolgáltatottá teszi őket is. A genderelmélettel kapcsolatban pedig kifejtette:

a múlt századi biológiai determinizmus után most voltaképp szociális determinizmus van, ami erős hatást gyakorol a gyermekek későbbi életére is: a transzneműség immár egy újfajta interszex lett, a szülők kompetenciáját teljesen aláássák az iskolák és a civil szervezetek, a konverziós terápia pedig lassan mindenhol illegális lesz.

A genderelmélet kapcsán Szilvay Gergely újságíró, A Genderelmélet kritikája című könyv szerzője hangsúlyozta:  a gender egy tudománytalan fogalom, amely egy sikeresnek hazudott kudarcos kísérletből indult, és ami politikai mozgalmak áltudományos hivatkozási alapja lett. Ismertette: a gender tanulmányok képviselői minden hagyományos (Isten, nemzet, család) fogalmat megkérdőjeleznek, de őket nem szabad megkérdőjelezni, mert az illetőt azonnal megbélyegezik (tudományos rasszizmussal vádolnak) és többé nem állnak szóba vele: puha diktatórikus eszközökkel támadják először a publikáció forrását, aztán a használt módszert s végül magát a személyt is. Kiemelte:

hiányzik a tudományos konszenzus és a genderelméletek valós bizonyítása.

Katy Faust zárógondolatként kifejtette: gyermekeink 10 éves koráig szűrni kell a veszélyes ideológiákat és átadni a fontos értékeket (ismétléssel, példamutatással), utána viszont válaszolni kell nekik a miért-hogyan kérdéseikre, vagyis fel kell fegyverezni őket tudással (abortusz, transzneműség stb. terén), azaz a szűrőket beléjük kell építeni, mert enélkül nem mehetnek harcba (merthogy szerinte kétségtelenül az van). Mivel nekik alig van gyermekük, nekünk viszont több is van, 1-2 évtized sötétség után ki fogjuk tudni őket seperni; hosszú távon mi nyerünk, amennyiben gyermekeinket felvértezve neveljük fel (akár otthonoktatásban is) – zárta beszédét az író, felszólítva a magyar fiatalokat, hogy beszélgessenek a diktatúrát megélt szüleikkel.

 

Antal-Ferencz Ildikó, szabadúszó újságíró

 

Kiemelt képünkön az MCC Budapest Summit konferenciája 2022. feburár 16-án. Forrás: MCC

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek