A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából közös konferenciát szervezett az idén húszéves Terror Háza Múzeum és a kereszténydemokrata Szent István Intézet. A „Vörös csillag a kereszt ellen” című rendezvény célja ráirányítani a figyelmet a marxista tanokon alapuló radikális és emberellenes társadalomátalakítási kísérletre, amely áldozatok százezreit követelte, nemzedékek sorát fosztotta meg önrendelkezés jogától és milliókat taszított szabadsághiányos állapotba. A rendezvények felszólalt Kövér László, Kozma Imre atya és Schmidt Mária, az előadások után pedig kerekasztal-beszélgetés következett.

Máthé Zsuzsa, a  Szent István Intézet igazgatója, a rendezvény egyik házigazdája egy Mindszenty-idézettel indított: „az igazság a mi igazi szövetségesünk”, majd kiemelte, hogy intézetük névadója is egy furcsa világban döntött a kereszténység mellett. Mint mondta, nem mehetünk el emlékezés nélkül az ember teremtettségét eltörölni próbáló, a hetven év alatt százmilliónyi áldozatot követelő elnyomás áldozatai mellett.

A rendezvény és a szimbolikus helyszín tiszteletadás mindazok számára, akik kiálltak meggyőződésükért, vallási szokásaikért, a hitükből fakadó erkölcsért, miközben tudták: számíthatnak a hatalom megtorlására, ellenállásuk életükbe is kerülhet.

Sorsuk egyúttal felkiáltójel is, hiszen figyelmeztet arra, hogy az Istent tagadó ideológiák természetükből fakadóan emberellenessé válnak –fogalmazott.

Fülöp Attila, a Szent István Intézet alapítója köszöntőjében így szólt: „a Terror Háza 20 éve nyitotta meg kapuit és a mi generációnk azt gondolta, hogy a kommunizmus csak a falakon belül marad, de tévedtünk”. Szerinte a konferencia nemcsak múltidézés, hanem a jelen küzdelmeinek fontos metszetét adja. Emlékeztetett arra, hogy a Szent István Intézet azért jött létre, mert szerették volna tágítani azt a teret, ahol a közpolitikáról és a közgondolkodástól, vagyis a velünk élő valóságról lehet beszélgetni. Hozzátette: sokan és sokszor vitatták ezt, mert el akarnak szakítani a múlttól, de ők ennek az ellenkezőjében hisznek, vagyis abban, hogy Magyarország csak a keresztény kultúra megóvásával tud megmaradni.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a konferencia témája rendkívül időszerű. Megosztotta a résztvevőkkel azt a dilemmáját is, hogy nem akart olyasmikről beszélni, amit szerinte Kozma Imre atyánál és Schmidt Máriánál jobban senki sem tud, így végül arról beszélt, hogy az államok, mint legitim közhatalmak és az illegitim magánhatalmak között zajló hibrid háborúban miként destabilizálódik a világ, és miért kell szembeszállni az identitás megkérdőjelezésével.

Mint mondta, mindannyian érzékeljük az identitásról való közgondolkodás felélénkülését; a megváltoztatására irányuló kísérletek egyre hevesebb érzelmeket váltanak ki a közbeszédben; s immár nemcsak „buzgó és harsány lélekbúvárok és civil szervezetek” vitatémája az identitáspolitika, hanem új harci eszközzé vált abban a háborúban, amit a magánhatalmak vívnak az államhatalmak ellen, az uralom, a nyers hatalmi érdek érdekében.

A látszat ellenére az államokra ma már nem más államok jelentik a legnagyobb veszélyt, a legerősebb támadás a nem ellenőrizhető és nem elszámoltatható magánhatalmi csoportok részéről érkezik – jelentette ki, majd néhány adattal alá is támasztotta. A világ 10 legnagyobb vállalatának nagyobb gazdasági ereje van, mint a 180 legerősebb független államnak; miközben az ENSZ összesen 193 független országot tart számon jelenleg. 2017-ben a 100 legnagyobb bevételű entitás között 71 multicég és 29 állam volt, miközben 30 évvel ezelőtt ugyanezen a listán döntő többségében államok álltak – így utóbbiaknak ma már jelentősen csökken az érvényesítésének képessége, miközben a magánérdek érvényesítésének képessége nő.

2021 harmadik negyedévében a 27 EU tagállam államadóssága az összes GDP 91%-át tette ki, ami azt jelenti, hogy az európai nagyvállalatok lassan teret veszítenek az kontinensen kívüli multikkal szemben

– figyelmeztetett.

Az erőforrások feletti rendelkezési jog megszerzése érdekében folytatott harc tehát a magánhatalmak hibrid háborús ostroma a nyugati államok ellen, aminek célja a destabilizáció, eszköze pedig a szervezett bevándoroltatás, a korrumpálás, az elitek és a vezetettek egymás elleni kijátszása, a stratégiai döntési pontok saját megbízottakkal való feltöltése és a kommunikáció totális ellenőrzés alá vonása – foglalta össze Kövér László.

Hozzátette: ha a nemzeti tudat és identitás elenyészik, megszűnik a legfontosabb államalkotó tényező, s így az államok történelmi legitimitásukat veszíthetik; ha a nemi identitás elsorvad, elveszik a család és vele együtt a középosztály, ami nélkül nem fenntartható a parlamentáris demokrácia rendszere, ami így az önkényuralmi rendszerének kiépülését segíti, a vallási identitás ellen folytatott küzdelemhez hasonlóan.

Ma Európában épp ennek az öt kulcstényezőnek (állam, nemzet, család, középosztály és vallás) a megváltoztatását célzó átalakítási kísérletnek kezdetén vagyunk – hívta fel a figyelmet, párhuzamot vonva a bolsevikok egykori stratégiája és a napjainkban kibontakozó folyamatok között.

Elmondása szerint, a történeti előzmények ismerete nélkül nem értelmezhetőek a nemzeti, nemi és vallási identitással szembeni mai jelenségek. A nyugati világban fennálló demokratikus rendet identitásellenes szellemi terrorizmus veszélyezteti, de mi nem akarunk keresztényellenes, gendermarxista kultúrában élni – hangoztatta, felhívva a figyelmet arra, már Sztálin is arról beszélt, hogy a lelkek gyártása fontosabb, mint a tankok gyártása, azaz a kommunisták a lelkek támadásának jelentőségével teljes mértékben tisztában voltak, vannak.

A nyugati hatalmi rend meghatározó értékvilága a keresztény erkölcsben és a nemzeti önmegvalósításban gyökerezett, ezek biztosították a közösségi rendszerek alapjait is; mára azonban a nyugati világban kialakultak és megerősödtek azok a nemzetek feletti tőkés és gazdasági csoportok, amelyek fölényre tettek szert, saját uralmi pozíciójukat pedig az uralmi rend teljes megváltoztatásával kívánják megerősíteni – foglalta össze meglátását, hozzátéve:

posztkeresztény és posztnemzeti korszakba kívánják léptetni Európát, eltörölve az eddigi rendet és az Európai Egyesült Államok ernyője alá terelve a kontinens nemzeteit.

A XXI. századból a bűntudatra épülő kultúra századot szeretnének, mivel a jólét véges, a bűntudat azonban végtelen – fogalmazott, majd így folytatta: az új nyugati gazdasági rend a társadalmi fogyasztás jelentős differenciálódásával fog járni, s az új ideológiának neve is van: transzhumanizmus, ami fluid identitást, azaz valójában identitásnélküliséget hirdet, valamint keresztény önmegtagadást és nemzeti önfeladást követel.

„Mi magyarok nem ilyen jövőt akarunk magunknak. A bűntudat kultúrája helyett a felelősség kultúráját építjük”

– emelte ki, hozzátette: létkérdés, hogy ebben a küzdelemben képesek leszünk-e megvédeni a magyar állam szuverenitását; s ez nemcsak az országgyűlési választások, hanem az előttünk álló távlati időszak feladata is. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – tette fel végül a kérdést, Bethlen Gábort idézve.

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója beszédében a múzeum épületét „a sátán néhai birodalmának” nevezte. Pilinszkyre is emlékezve rendhagyó hittanórára hívta a résztvevőket: a „pokol a legtávolabb van az égtől, de égi üzenet, hegyi beszéd is érik benne; a vörös pokolban evangéliumi boldogság termett”. A nyolc boldogságot felsorolva kifejtette: ez Isten országának alaptörvénye, ami bár abszurdnak tűnhet, nem az, mert teológiai kell értelmeznünk: emberileg esélytelenek vagyunk mindezek megélésére, de Jézusba vetett hittel ez sem lehetetlen. A nyolc boldogság tehát nem a jólétről, az egészségről, a hatalomról szól, hanem Isten szeretetéről; mert „az ember nem lehet boldog Isten nélkül”. Ez ugyanolyan aktuális, mint amikor a próféta mondta, vagy amilyen Jézus idejében volt – állította a szerzetes, hozzátéve: ez volt a reménysége azoknak is, akiket a kommunista diktatúra üldözött és bebörtönzött.

Az atya a feltétel nélküli szeretet és az irgalom megélésére hívta a hallgatóságot, elismerve: a szeretet nem könnyű érzelmekből áll, és szeretni embertársainkat a legnehezebb isteni parancs; különösen, hogy az Újszövetség szerint az már az ellenségre is kiterjed.

Kozma Imre rámutatott: az Újszövetség meghaladja a negatív példákat, mert „ott kezdődik, hogy cselekszünk és nincs kivétel”, vagyis arra szólít, hogy kivétel nélkül mindenkivel jót tegyünk, mert ez a béke útja, csak így tudunk kitörni a gonoszság köréből. Jézus életének legmegrázóbb eseménye indokolja az ellenségszeretetet, hiszen ő azokért is meghalt, akik a keresztre feszítették; tehát az ő szavaival: álljatok ellen a gonosznak és mutassátok a jót  –  szólította fel a résztvevőket, hozzátéve: ez a keresztény közösség társadalomkritikája. A jó számára szabad teret teremtünk és így megtörjük a gonoszt; de szomorú lenne, ha a keresztény közösség kivonná magát ez alól a feladat és felelősség alól – figyelmeztetett.

Néhány jövőbe mutató szempontot kiemelve, az atya így folytatta: az igazság megismerésére teremtett emberi értelem képes szembeszállni a kétségbeeséssel; a valódi humanizmus éppen olyan fontos helyet ad Istennek, mint a hit; a kultúra nélküli civilizáció jelenti a legnagyobb veszedelmet; miközben korunk az előremutató transzcendenciát a felfelé mutató transzcendens elé állította, gyógyulást csak a keresztben remélhetünk. Ne engedjük, hogy az embert eltérítsék végső céljától –  hívta fel figyelmet a szerzetes, aki beszéde végén a fiataloknak így üzent:

„Az összeomláson nem kell csodálkozni; a világ azoké, akik meghódítják; tegyetek tanúságot Istenről, aki a kereszten egységbe rendezi emberi életünk erővonalait!”

Schmidt Mária, a Terror Háza alapító-főigazgatója beszédében először a 20 évvel ezelőtti eseményeket idézte fel: több mint százezer ember ünnepelte akkor közösen a múzeum megnyitását, ahol „az emlékezők mécseseinek fénye lenyűgöző látványt nyújtott az Andrássy úton”. Majd emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök akkori szavaira: „bosszú helyett múzeumba zártuk a múltat, így veszünk tőle búcsút”. Két totalitáriánus diktatúra valódi természetét lepleztük le, amelynek a terror a lényege, nemcsak egy eleme volt – fogalmazott, hozzátéve: a múlttal való szembenézést ellehetetlenítők nyugati szövetségeseket találtak; azokat, aki a „hasznavehetetlen marxizmust kikukázták és újrahasznosították”. Emlékeztetett: a vasfüggöny mögött élők a saját bőrükön tapasztalták meg a kommunizmus valóságát; azt, amit a nyugatiak létező szocializmusként emlegettek, azt gondolva róla, hogy tökéletes, csak a keletiek tették szalonképtelenné.

A nyugati elit neomarxistái azonban sosem voltak elég bátrak ahhoz, hogy keletre emigráljanak és szembenézzenek a kommunizmus valódi, bűnös arcával”

– fogalmazott a főigazgató. A ’70-es években a Kínát, Kubát és Kambodzsát éltető, különböző maoista és trockista ifjúsági sejtek otthonra leltek a nyugaton, majd fokozatosan befolyásuk alá vonták az egyetemi, akadémiai és médiavilágot – mondta, így folytatva: később szembesültek azzal, hogy Kína is „megtért a neoliberális gazdaságpolitikához”, így alkalmazkodva a nyugat haszonmaximalizálási stratégiájához, miközben megőrizte az állampolgárokat irányító szerepét a politika és a kultúra terén. Mint mondta, ez a kombó megfelelt a kínaiknak és a nyugatiaknak is, arra számítva, hogy az ellentétek kiiktatása előbb-utóbb egy tökéletes szocializmusba ér össze.

Schmidt Mária kitért arra is: az Amerika-ellenes, Gorbacsovot ajnározó neomarxistákat váratlanul érte, hogy az antikommunisták kivívták szabadságukat és nemzeti függetlenségüket, és maguk mellett tudták az akkor még Istenhívő és szabad Amerikát, a „bátrak és szabadok földjét”, amelynek oroszlánrésze volt a vasfüggönyt lebontó hatalmas sikerben. Mindez lelkesítő és bizakodásra okot adó helyzet volt, viszont a mi zárt világunk lassan nyílt ki, még keveset tudtunk a Nyugatról, ezért a rendszerváltáskor azt hittük: éles vonalat húzhatunk a kommunista diktatúra és a demokratikus nemzetállami lét közé, és számon kérhetjük az előbbiek felelőseit, de a nyugat szemrebbenés nélkül összebútorozott a kommunistákkal azért, hogy kivásárolhassák a vagyonunkat – emlékeztetett a főigazgató, hozzátéve:

így az a megmondó elit, amelyik korábban a kommunisták bűntetteit mentegette, hirtelen a neoliberális gazdaságpolitika és a liberális demokrácia kérlelhetetlen védelmezőivé vált, és ellenérdekelt volt a kommunisták bűneinek leleplezésében.

Idővel kezdtünk rádöbbenni, hogy „a fejlettek” milyen partneri viszonyt ápolnak a közbeszédet eluraló nómenklatúra fiataljaival, a neoliberális megmondókkal és a haszonmaximalizáló privatizálókkal

 „üzleti érdekből cinkostársak voltak, egy nyelvet beszéltek, hasonlóan gondolkodtak”

– mondta.

A „fejlett nyugat” azért foglalkozik kizárólag a nácizmus bűneivel, és soha nem beszél a kommunistákéról, hogy ne kelljen számot adnia arról, miért tekintette partnernek a szovjeteket, és miért üzletelt velük; ahogy nehéz megmagyarázni az egykori nyugatnémet elit képmutatását is, akik ellehetetlenítették és bűnösöknek nevezték a keletnémeteket, ezzel leplezve kapzsiságukat  – figyelmeztetett Schmidt Mária, így folytatva: ezért támadták a Terror Házát is, és ezért nem ért meglepetésként, hogy Németországban szobrot állítottak Marxnak és Leninnek is.

Mint mondta, a múzeum tabukat döntött és magára haragította a múltértelmezés monopóliumát maguknak akarókat azzal, hogy bemutatta: a szovjet hatalom pusztító államot hozott létre, amely „le akarta cserélni nyelvünket, szét akarta zúzni kultúránkat, el akarta pusztítani vallásunkat és le akarta igázni nemzetünket”. A kommunizmus azért omlott kártyavárként össze, mert nem kínált semmit, mert a pusztítás nem teremt semmit – emlékeztetett a főigazgató, aki beszéde végén hangsúlyozta: a nemzeti közösségnek kötelessége segíteni az egyént azzal, hogy bemutatja a múlt kudarcait és tanulságait. „A Terror Háza mementó, élő lelkiismerete a magyar nemzetnek, amely azt üzeni: a múltat be kell vallani, az igazságot el kell mondani; s bár bosszút nem állunk, de nem felejtünk azért, hogy ilyet többé velünk ne tegyenek. Még mindig velünk élnek a bűnösök, akik a rendszer működtették és haszonélvezői voltak, és mivel nem kértek bocsánatot, így bűneik alól feloldozva sem lehetnek” – zárta beszédét Schmidt Mária, majd hozzátette: azt sem szabad elfelejtenünk, hogy milyen sokkal tartozunk hőseinknek; mert mindezzel megakadályozzuk az egyéni felelősség kollektív felelőtlenséggé maszatolását.

Az előadások között videóüzenetben szólalt meg és méltatta a Terror Háza sokrétű és hiánypótló tevékenységét Bogárdi Szabó István református pap, Kovács Ákos énekes és Lánczi András egyetemi tanár.

A rendezvény második felében kerekasztal-beszélgetésre került sor Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója, a rendezvény másik házigazdája moderálásában, amelynek résztvevői L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója; Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója voltak.

Antal-Ferencz Ildikó