🌐🇺🇸🇭🇺Ismét nyilvánosságra hozta korrupciós indexét a Világbank korábbi alkalmazottai által még harminc éve megalapított, és ma Soros György üzletember alapítványi hálózata és egyes nagycégek (pl. Microsoft, Google) részéről is pénzelt nemzetközi NGO, a Transparency International és magyarországi fiókszervezete‼️
Érdekesség, hogy miközben a Transparency International, mint a vállalati és politikai korrupció mértékét vizsgáló szervezet Korrupció Érzékelési Indexe (CPI) 2006-ban Magyarországot a közép-európai régió volt szocialista országainak többségéhez képest kevésbé korruptként érzékeltnek, miközben például egyes vállalatok sajtóhírek szerint gyanúsnak tűnő kapcsolatokat alakíthattak ki az akkori kormányzati körökkel és tisztviselőkkel. Utóbbihoz kapcsolható például Bajnai Gordon esete, aki korábban, 2000-től 2005-ig a Wallis vezérigazgatója volt; a cégek átszervezésével, vagyongazdálkodással foglalkozó csoport üzleteinek egy része már ekkoriban is köthető volt az államhoz, de a politikai csúcsidőszakban már 110 vállalkozást érintő (és több mint 80 milliárd forint éves forgalmat bonyolító) holding szorosan összefonódhatott a nagypolitikával.
Ehhez képest a 2010-es politikai hatalomváltást követően szinte egyből, látványosan romlani kezdett az ország CPI-értéke a Transparency International felméréseinek fényében. A 2010. október 26-án közölt CPI szerint például „Magyarországon a korrupció megítélése rosszabb a régiós átlagnál; hazánk 4 helyet esett vissza a rangsorban.”
Azt ugyanakkor tudni kell, hogy az amerikai adófizetői pénzekből működő, a tengerentúli mélyállam “softpower” eszköztárába tartozó USAID is rendszeresen – több tízezer dollár nagyságrendben – támogatta a “korrupció kutatására” szakosodott NGO-t. Ennek mentén 2021-ben az USAID a Transparency Internationallel együttműködve egy online fórumot szervezett, ahol Samantha Power, az USAID adminisztrátora beszélgetést folytatott a civil társadalom aktivistáival, kormányzati szereplővel és oknyomozó újságíróval is, “akik a korrupció elleni globális küzdelem frontvonalában állnak”.
2023 júniusában a bosznia-hercegovinai Transparency International (TI) és az USAID E-Government projektje a közigazgatás átalakítását szolgáló új digitális megoldások bemutatóját szervezte meg, amelyek az USAID „E-Government” projektjének részeként jöttek létre. Megjegyzendő, hogy az immár archivált weboldaluk szerint az USAID Bosznia-Hercegovinában hozzájárult az Egyesült Államok kormányzati célkitűzéseinek megvalósításához azáltal, hogy segíti Bosznia-Hercegovinát a harmonizált gazdaság, a “hatékony és átlátható kormányzati intézmények, az erős civil társadalom, valamint a soknemzetiségű, toleráns társadalom felé való haladásban.”
Ahogy arról már beszámoltunk, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) 2022-ben újra megjelent a Közép-Európa Program keretében. Az új program részeként azonnal támogatásáról biztosított több magyar civil szervezetet, köztük a Magyar Helsinki Bizottságot és az Amnesty International Magyarországot is.
Mint ismeretes, a magyarországi Transparency Internationalt (TI) jelentős részben Soros György intézményei és az Európai Bizottság is finanszírozzák, a szervezet hazánkat lejárató korrupciós megállapításait pedig felhasználják a Magyarországot elítélő brüsszeli jelentésekben, áll a Szuverenitásvédelmi Hivatal vonatkozó beszámolójában.
📌 A Transparency Internationalt is finanszírozta a USAID
— Tűzfalcsoport 🇭🇺 (@tuzfalcsoport) February 11, 2025
Ismét nyilvánosságra hozta korrupciós indexét a Világbank korábbi alkalmazottai által még harminc éve megalapított, és ma Soros György üzletember alapítványi hálózata és egyes nagycégek (pl. Microsoft, Google) részéről is… pic.twitter.com/FBSr9WJqJC