Az Egyesült Államok vezette világrend, amelyben éltünk a hidegháború vége óta, alapvető változások előtt áll, a folyamatok pedig egy többpólusú világrend felé mutatnak. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok dominanciájának vége szakadna, inkább arra kell felkészülnünk, hogy a világon több globális erőközpont alakul ki, amelyek erőssége más-más területen mutatkozik meg. Melyek ezek az erőközpontok és milyen kihívásokkal kell szembenézniük?

Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása

Az első században tevékenykedő római történetíró Tacitus szavaival élve: egy rossz császár halála után mindig az első nap a legjobb. Az ókori Rómában alkotó költő szavait bátran párhuzamba állíthatjuk a jelenleg a világban zajló folyamatokkal, ahol is az Egyesült Államok lehetne a rossz császár. Igaz, hogy jelen esetben nincs szó halálról, csupán a kizárólagosság megszűnéséről.

Az 1945 után kialakult, és az Egyesült Államok dominanciájának égisze alatt napjainkig létező világrend – amelyre gyakran csupán neoliberális világrendként hivatkoznak – a végnapjait éli. Ez nem azt jelenti, hogy az Egyesült Államok megszűnik domináns hatalom lenni, éppen ellenkezőleg: sokkal inkább arról van szó, hogy miközben az USA továbbra is domináns marad, más hatalmak egyfajta erőközpontként kiemelkednek és versengenek egy többpólusú jövőért.

A kialakulóban lévő globális erőközpontok – Európai Unió, Japán, India, Kína, Oroszország, az arab világ és Afrika – különböző területeken rendelkeznek erősségekkel.

Szinte mindegyikük külső és belső kihívásokkal egyaránt küzd, ugyanakkor mindegyik állam számára világos, hogy az amerikai dominanciát csak belülről lehet aláásni.

Egy bekezdés a multipolaritásról

A multipolaritás lényegében a Római Birodalom vége óta velünk van. A „többpólusú” jelző az egypólusú világrendhez hasonlóan látszólagos oximoron. Ennek egyszerű oka, hogy a pólusok párban vannak – igaz, hogy ellentétesek, de egyenértékűek. 

Jelenleg az éppen átalakulóban lévő világrendben egyre nagyobb az ellentét és kevés az egyenértékűség. 

A döntő kérdés nem önmagáról a multipolaritásról szól, sokkal inkább arról, hogy lehet-e egyáltalán egyetlen nemzetközi rend jogilag kötelező érvényű minden állam számára. A világrend alternatívája nem a multipolaritás, hanem egy Thomas Hobbes brit politikai filozófus által már a 17. században megálmodott rendszer, amelyet lényegében az erősek agressziója és a gyengék könyörtelen leigázása határoz meg. A többpólusúság azt sugallja tehát, hogy napjainkra már több olyan versenyző emelkedik ki, akik már képesek a világrend alakítására, a legitimitás és a konszenzus előmozdítására, valamint a rend fenntartására.

Mely hatalmak jelentenék ezeket a pólusokat egy potenciális többpólusú világrendben?

Az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok marad a domináns világhatalom. Védelmi költségvetése háromszorosa Kína és nyolcszorosa Oroszországénak. Gazdasági, pénzügyi és kulturális befolyása, valamint innovációs képességei páratlanok – és így van ez főként az innovációk piaci hasznosításában, a gyakorlatba való ültetésében. A számítástechnikától és a csiptervezéstől kezdve a szoftvereken és űrkutatáson keresztül, a nyelvfelismerésig és biokémiáig az Egyesült Államok határozza meg a globális tempót. Az angol nyelv a világ lingua francája, és a globális kereskedelem alapját képező amerikai dollár szinte korlátlanul biztosítja az Egyesült Államok számára a tulajdonjogot.

Az angolszász világ – az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland – szorosan összekapcsolódik egymással. Ez az öt nemzet együttesen a globális termelés 35 százalékát és a világ katonai kiadásainak közel 50 százalékát adja. Szorosan együttműködnek a hírszerzésben az Öt Szem Szövetségen keresztül. A külső kihívások növekedésével az angolszász világ kohéziója valószínűleg erősödni fog, amint azt az AUKUS szövetséghez hasonló fejlemények is mutatják.

1. ábra. Az Egyesült Államok védelmi költségvetése 2022-ben akkor volt, mint az őt követő tíz államé összesen. Készítette: Mihálovics Zoltán.

Kína

Kína Japánhoz hasonlóan figyelemreméltó gazdasági és technológiai felemelkedést valósított meg 1945 után. E hatalmas ország nevezetesen azért is tud vonzóbb partnerként megjelenni a fejlődő országok szempontjából, mint a Nyugat, mert kevésbé szennyezi a gyarmati történelem. Ezen felül Kína előnye a pragmatizmusa és bár igaz, hogy önmagában az nem üdvözlendő, hogy kevés figyelmet fordít az emberi jogokra, az elszámoltatható kormányzásra és a demokratikus normákra, ám bizonyos esetekben ebből előnyt tud kovácsolni.

Kína olyan hatalmi kivetítési képességekkel rendelkezik, amelyek fenyegethetik az amerikai stratégiai érdekeket az indo-csendes-óceáni térségben – ezért is fordult az utóbbi időszakban az Egyesült Államok fokozottan a térség felé –, ugyanakkor még nincs abban a helyzetben, hogy komoly kihívója legyen. Ennek ellenére sem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a folyamatokat, amelyek a világ második legnagyobb gazdaságában zajlanak, többek között azért sem, mert adott esetben veszélyt is jelenthetnek. Például Peking fokozza nukleáris elrettentési erőfeszítéseit, ami bonyolult kihívások elé állítja a jövőben tervezett stratégiai fegyverzetellenőrzést és leszerelést.

Kétségtelen tény, hogy Kína példátlan változásokon, fejlődésen ment keresztül, de ez véges: valószínűleg a kínai felemelkedés nem fog lineáris utat követni. A kérdés immár nem az, hogy mikor előzheti meg az USA-t – már a nyugati Goldman Sachs is felfedte egy korábbi elemzésében, amely szerint 2035-re Kína GDP-je megelőzheti az Egyesült Államokét, és a világ legnagyobb gazdaságává léphet elő, India pedig 2075-re szintén megelőzheti az USA-t, mint a világ második legnagyobb gazdasága –, hanem az, hogy a kínai gazdaság mikor érheti el a csúcspontját. 

Bár a kínai kutatási és fejlesztési (K+F) képességek lenyűgözőek, továbbra is messze elmaradnak amerikai társaiktól. Az alábbi ábra szemlélteti a kutatás-fejlesztésre szánt kiadások alakulását világszerte. Igaz, a GDP maga valamelyest torzít, mivel az ábrán úgy tűnhet, hogy Kína és az Egyesült Államok közel sem a legtöbbet költik a világon kutatás-fejlesztésre, viszont mivel a két legnagyobb gazdaságról beszélünk, ennek megfelelően az arányaiban kevesebb GDP, mégis nagyobb ráfordított összeget jelent.

2. ábra. Az adatok forrása: Világbank. Készítette: Mihálovics Zoltán.

Kína K+F tevékenysége lenyűgöző, de bizonytalan, hogy ez a lendület fennmaradhat-e. Viszont az olyan stratégiai világgazdasági „eszközök”, mint például a német alapítású Kuka gyártó és a svájci Syngenta megszerzése ellenállásba ütközik. 

Peking a hatalmat helyezi előtérbe a nyereséggel szemben, az ellenőrzést a versennyel, a stabilitást pedig az innovációval szemben. Ezek a tényezők adott esetben a gazdasági mutatók jelentős lassulásához vezethetnek.

A távol-keleti nagyhatalom emellett jelentős társadalmi problémákkal, környezetszennyezéssel, vízhiánnyal és csökkenő népességgel is küzd. Az elöregedő népesség munkaerő-, innovatív elmék és katonák hiányát jelenti. Bár Peking nagyobb globális befolyásra és akár a jelenlegi rendszer kiigazítására is törekedhet, kevéssé érdekelt az uralkodó világrend alapvető szabályainak felforgatásában.

India

A világ legnépesebb országaként India GDP-növekedési üteme 6 százalék körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a következő évtizedben a bruttó hazai termék majdnem megduplázódik, azaz 3,2 billió dollárról 6,4 billió dollárra nőhet – igaz, ez szép teljesítmény lenne, de ez a szám még mindig jelentősen elmaradna attól, amit az USA (35-40 billió dollár) vagy Kína (25 billió dollár) 2030-ra elérhet. 

India elsődleges sebezhetősége az energiahordozó-hiányban rejlik. Nem véletlen, hogy Narendra Modi, India miniszterelnöke Washingtonban többek között erről is egyeztetett Joe Bidennel. India a közelmúltban ki is adott egy kritikus ásványi anyagokra vonatkozó stratégiát, amelyben 30 ilyen ásványt határozott meg. 

Az éghajlatváltozás olyan körülményeket fog előidézni, amelyek megközelítik az emberi tűrőképesség határát. A gazdagok és szegények közötti társadalmi különbségek nagyok, amit a kasztok közötti tartós megosztottság tovább súlyosbít. A nemzet oktatási rendszere továbbra sem felel meg a globális vezetői törekvéseknek. Ráadásul India soft powerje gyenge. 

India sikereket könyvelhetett el a szolgáltatások, különösen a szakképzett ágazatok területén.

Vallási szempontból a hinduizmus nemzeti (ha nem is nacionalista) vallás, amely egyre intoleránsabb az iszlámmal szemben. Kínához hasonlóan Indiának is szembe kell néznie a társadalmi feszültségekkel és a környezet pusztulásával. A fő társadalmi probléma nem a munkaerőhiány, hanem a munkahelyteremtés nehézsége. 

A rúpia az amerikai dollárhoz képest több mint 50 százalékot veszített értékéből, és az Indiába irányuló közvetlen külföldi befektetések 2022-ben 85 milliárd dollárt tettek ki, ami eltörpül Kína több mint 500 milliárd dolláros értéke mellett.

India még az 1950-es években kezdeményezte az el nem kötelezettek mozgalmát, és történelmileg a Szovjetunió felé hajlott, amely támogatta Kasmír ügyében és a Banglades létrehozásához vezető háborúban is. Az indiai fegyveres erők felszerelésének 80 százaléka orosz gyártmány, és az ország még mindig függ Moszkvától a pótalkatrészek, a kiképzés és a korszerűsítés terén. Ma India védelmi felszereléseinek 45 százalékát Oroszországtól, 28 százalékát pedig Franciaországból vásárolja. Erős hazai védelmi ipar nélkül India nem fog saját jogán nagyhatalommá válni.

3. ábra. Az adatok forrása: SIPRI. Készítette: Mihálovics Zoltán.

India rájött erre és az utóbbi időszakban igyekszik diverzifikálni fegyverimportjának forrásait. Ez abból is látszik, hogy míg Oroszország 2013 és 2017 között India fegyverimportjának 62 százalékát adta, addig 2018 és 2022 között ez már csupán 45 százalékot tett ki.

Összességében jelenleg független hatalomként India messze nem ér fel Kínához, nem is beszélve az USA-ról, és nehezen fog globális befolyást gyakorolni, ugyanakkor pragmatikus önérdeken alapuló politikát folytat. 

India az orosz-ukrán háború kitörése óta visszanyúlt a múltjába és ismét felvett egy el nem kötelezett álláspontot, mely egy tudatos stratégia: a háború olcsó olajat jelent India számára, és lehetőséget a nyugati szankciók kiskapuinak kihasználására.Az Oroszországból származó nyersolajat feldolgozza, majd azt azoknak a nyugati országoknak adja el, amelyek a szankciókat elfogadták.

Oroszország

Oroszország összességében gazdaságilag és kutatás-fejlesztés terén is alulteljesít, valamint a háború és a szankciók bevezetése óta tartós problémákkal küzd. Igaz, hogy az ország kiemelkedő tudósokat nevel ki, de továbbra sem képes az innovációt nyereséges vállalkozássá alakítani.

Oroszország nemzetközi megítélése jelentősen romlott az orosz-ukrán háború kitörése óta. De – mint természeti erőforrásokban gazdag államot, amely megfélemlítő nukleáris potenciállal és globális hatókörrel rendelkezik – továbbra sem lehet lebecsülni. 

Az Egyesült Államok és Oroszország együttesen jelenleg a világ teljes atomfegyver-készletének körülbelül 89 százalékával, és a katonaság számára rendelkezésre álló, raktáron lévő robbanófejek 86 százalékával rendelkezik. 

Bármely jövőbeli globális – akár multipoláris, akár nem – rendnek szüksége lesz mind Oroszország, mind Kína támogatására, vagy minimum a beleegyezésére.

4. ábra. Az adatok forrása: FAS.org. Készítette: Mihálovics Zoltán.

Oroszország soft powerje viszont jóval gyengébb, mint Kínáé. A belső stabilitás ingatag, és csak növekvő elnyomással tartható fenn – ezért van szükségük egy főszabály szerint autoriter hajlamú vezetőre.

Az Európai Unió

Az EU hatalmas soft powerrel rendelkezik. Gazdaságilag és a kutatás-fejlesztés tekintetében is jól teljesít. Röviden összefoglalva az európai helyzetet: Európa békében jó, de háborúban katasztrofális. Az EU-nak óriási gyengesége, hogy nincsenek katonai képességei és önálló stratégiai céljai.

Az EU-nak igaz, hogy sikerült fenntartania konszolidált álláspontját Oroszországgal szemben, de a belső törések megosztottsághoz vezettek. A háború mellett a másik égető problémára sem sikerült az EU-nak eddig koherens választ adnia – nevezetesen a Kínával folytatott kereskedelmi kockázatra. Németország például nemzeti jövedelmének 10 százalékát kínai forrásokból szerzi, ez Spanyolország és Olaszország esetében pedig kevesebb mint 2 százalék. A nemrégiben Pekingbe látogató európai politikusok sora zavaró következetlenségekre világított rá.

5. ábra. Az adatok forrása: Európai Bizottság. Készítette: Mihálovics Zoltán.

Ahhoz, hogy az EU önálló hatalmi pólussá válhasson, három problémát kell megoldania:

Először is, az európai biztonság megköveteli Norvégia (amely az Atlanti-óceánhoz való hozzáférést ellenőrzi), az Egyesült Királyság (a legerősebb katonai hatalom) és Törökország (amely a Boszporuszt ellenőrzi) részvételét. Ezek nem uniós (de NATO) országok, tehát az európai biztonsághoz vezető út nulladik lépése, hogy az EU ezekkel az országokkal kialakítson egy komolyabb partnerségi viszonyt.

Másodszor, az EU nem tudja közösen biztosítani azt, amit a tagjai egyénileg nem hajlandóak felajánlani, vagyis nincs mód arra, hogy erősebb legyen tagjainak együttes erejénél. 

Ha a 27 tagállam nem tud megegyezni Ukrajna támogatásában, hogyan tudnának megegyezni a közös katonai akciókban?

Végül, egységes vezetés nélkül soha nem lesz stratégiai autonómia Európában, így ezt a problémát is mindenképp ki kell küszöbölnie az uniónak, ha önálló hatalmi pólussá szeretne válni.

Európa szempontjából öröm az ürömben, hogy a nehézségek ellenére az Ukrajna elleni háború erősebbé tette a NATO-t, mint valaha. A csendes-óceáni peremvidék országai azóta szorosabban igazodnak az atlanti szövetséghez, mint eddig bármikor.

Az arab világ és Afrika

Az arab világ jelentős pénzügyi befolyással rendelkezik, ellenőrzi az olajpiacokat, és földgáz tekintetében is erős jelenléttel rendelkezik. Mindezek ellenére nemzetközi befolyása viszonylag gyenge, akárcsak belső struktúrái. Hatalmi kivetítési képességei szinte nem léteznek. A régió küzd a tartós konfliktusok, különösen az izraeli-palesztin kérdés megoldásával. A kutatás-fejlesztés, a soft power, a tudományos innováció, az ipari termelés és a hatékony kormányzás terén az arab világ jelentős lemaradásban van. Amíg az arab országok ezeken a területeken a lemaradásukból nem tudnak érdemben faragni, önálló hatalmi pólussá sem válhatnak.

Afrika bizonyos szempontból más: független hatalmi pólussá válhatna, amennyiben fel tudja gyorsítani fejlődését, és el tudja kerülni azt a csapdát, amelyben a népességnövekedés meghaladja a gazdasági növekedést és az oktatási létesítmények biztosítását. Ha ezt nem tudja elkerülni, akkor tovább fog nyílni az olló, aminek eredménye: elszegényedett, alulképzett fiatalok és növekvő elégedetlenségek. 

Amíg Afrika továbbra is belső zavargásokkal küzd, és nem képes tartalommal megtölteni az Afrikai Unió koncepcióját, addig nem fog jelentős globális szerepet játszani. 

Afrika mindig is gyenge volt soft power tekintetében. A rabszolgaság és a gyarmatosítás által fémjelzett múlt miatti sérelmek túl gyakran háttérbe szorítják a független, virágzó és sajátos afrikai jövőre való törekvést.

6. ábra. Az adatok forrása: ENSZ – World Population Prospects. Készítette: Mihálovics Zoltán.

Japán

Japán a „kicsi a bors, de erős” tipikus példája: gazdaságilag óriás, hatalmi képességek tekintetében viszont törpe. Japán fejlesztési segélye csekély (a bruttó nemzeti jövedelem mintegy 0,3 százaléka), ami korlátozza befolyását a fejlődő országokban.

Az ENSZ kifejezett célja, hogy az elkövetkező 10 éven belül az egyes országok a bruttó nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát költsék fejlesztési segélyre. 2021-ben Japán esetében 0,34 százalék volt, ami messze elmarad a német 0,74 és a francia 0,52 százaléktól.

A kínai veszélyre is érdemes kitérni Japán esetében: Kína utóbbi időszakban tanúsított agresszívabb magatartása arra késztette Japánt, hogy felülvizsgálja a katonai kiadások növelésével szembeni passzivitását. A legfrissebb nemzetbiztonsági stratégiában már célként szerepel a védelmi kiadások 2 százalékra emelése a GDP arányában – erre 1945 óta nem volt példa –, valamint ugyanebben a dokumentumban Kínát Japán elsőszámú biztonsági fenyegetésként határozza meg. Ha az amerikai nukleáris védőernyő megbízhatóságával kapcsolatos kétségek növekednek, Japán fontolóra veheti, hogy maga is atomhatalommá válik, de ebben az esetben valószínűleg továbbra is passzív álláspontot képviselne a világ ügyeiben. Mielőtt viszont Japán atomhatalommá válna, a történelmi múltra hivatkozva ehhez a nyugati hatalmaknak is lenne néhány szava…

Mi az tehát, ami akadályozza Japánt abban, hogy önálló hatalmi pólussá váljon?

Az egyik a fentebb már említett hatalmi képességek gyengesége, de ami igazán akadály Japán számára az a katasztrofális demográfiai helyzete. A friss kormányzati adatok szerint Japánban 1982 óta csökken a gyermekek száma, a termékenységi ráta pedig a szigetországban az egyik legalacsonyabb a világon: a japán egészségügyi minisztérium jelentése szerint 2022-ben 1,26-ra esett. 2022 volt a hetedik egymást követő olyan év, mikor csökkent a termékenység az országban. Nem csoda, hogy Kisida Fumio különböző szociális és jóléti intézkedéseket vezetett be a probléma kezelésére. A jövő nagy kérdése, hogy ezek a szociális és jóléti intézkedések gyakorolnak-e majd érdemi hatást a katasztrofális demográfiai helyzetre.

7. ábra. Adatok forrása: Statista. Készítette: Mihálovics Zoltán.

Mi a nemzetközi közösség szerepe?

Az orosz-ukrán háború állítólag egyesítette a világot, de közelebbről megvizsgálva az egyes országok felvett pozícióját ez a megállapítás nem feltétlen igaz. Igaz, hogy az ENSZ Közgyűlése 2022. március 2-án 141:5 arányban szavazott az orosz agresszió elítéléséről, egy másik, október 12-i szavazáson pedig 143:5 arányban elítélték Moszkva négy ukrajnai tartományra (Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja, Herszon) vonatkozó követelését. A legbeszédesebb azonban a 35 tartózkodó ország volt: köztük megtaláljuk Kínát, Indiát és Dél-Afrikát is, akik összességében az emberiség több mint 50 százalékát, a globális termelés 30 százalékát és a globális katonai kiadások 22 százalékát képviselik.

Ezeket az országokat saját nemzeti önérdekük, követett stratégiájuk vezérelte és sokkal kevésbé az új világrenddel kapcsolatos megfontolások. A másik oldalon az orosz-ukrán háborút az autokrácia kontra demokrácia, vagy a gonosz kontra jó fogalmába helyező amerikai nyilatkozatok kevésbé hitelesnek hangaznak, amikor Washington egyidejűleg olyan szövetségeseket támogat, mint Rijád. 

Esetleg, ha a konfliktust úgy határozták volna meg, mint a neokolonializmus szemérmetlen kísérlete és a nehezen kivívott függetlenségének megőrzéséért küzdő nemzet közötti szembenállása, akkor talán a hatás is jóval nagyobb. 

Ez a 35 ország, tehát felvett egy semleges álláspontot, ami azt jelenti, hogy a konfliktusban mindkét fél – a Nyugat és Oroszország, Fehéroroszország, Irán – is udvarol ezeknek az államoknak. 

A semleges álláspontot azért különösen nehéz tartani, mert ha egyszer az egyik fél mellé állunk, olyan elkötelezettségeket vállalunk, amelyeket nehéz megszegni. Ebből adódóan a bizonytalan időkben gyakran bölcsebb elkerülni az elhamarkodott összefonódásokat. 

A jelenlegi konfliktus összességében tehát világossá tette az összetartó, nemzetközi vezetésű közösséggel kapcsolatos elképzelésekben rejlő kihívásokat.

Konklúzió – hová tartunk?

Jelenleg a világ a katonai képességek tekintetében közel egypólusú (Egyesült Államok), a Kutatás-Fejlesztés tekintetében oligopoláris, a gazdaság tekintetében pedig többpólusú, a transznacionális kérdésekben szétszórt.

Minden lehetséges kihívó, ha úgy tetszik erőközpont számára világos, hogy USA dominanciája csak belülről ásható alá vagy dönthető meg: ilyen lehet például egy pénzügyi csőd vagy alkotmányos zavarok okozta bénulás. Az adósságplafon körüli visszatérő válságok vagy a 2021-es zavargások az amerikai Capitolium épületében rávilágítanak ezekre a belső gyengeségekre. Viszont a soft és hard power kombinációjának hatékonysága, egyik erőközpontnál sem olyan magas szintű, mint az Egyesült Államoknál: mindegyik leendő kihívó szembesül valamilyen külső és/vagy belső kihívásokkal. Az Egyesült Államok csak akkor kerülhet komoly problémába, ha a többi hatalom közül legalább kettő közösen szállna szembe vele.

Az ennek érdekében megkísérelt szétválasztás gondolata viszont túlzó és illúzió. A G7-ek 2023 májusában a japán Hirosimában tartott csúcstalálkozójukon el is vetették az elképzelést, mivel valahányszor a Nyugat kereskedelmi korlátozásokat vezet be, mindig van elegendő kiskapu ahhoz, hogy a szükséges árukat informális csatornákon keresztül szerezzék be. A globális kereskedelem ebből a szempontból hasonlítható egy természetes vízgyűjtő réteghez: ha akadályba ütközik, akkor egyszerűen hajlamos átszivárogni.

Az USA és Kína közötti kereskedelem a 2017-es 635 milliárd dollárról 2022-re 695 milliárd dollárra nőtt – ez 9,5 százalékos növekedést jelent. Az amerikai export aránya ebben a kereskedelemben csak minimálisan változott, 80 százalékról 78 százalékra. Kína továbbra is nagymértékben függ az energia és a fémércek behozatalától (ez magyarázza, hogy miért élénkült jelentősen az Ausztráliával folytatott kereskedelem). A globális kereskedelmi folyamatok lassulása nem jelenti a szétválasztást.

A legnagyobb kérdéseket India és az EU jövője jelenti. Mindkettőt belső gyengeségek hátráltatják. Oroszország dilemmája – katonai óriás és gazdasági törpe –, annál élesebb, minél tovább folytat háborút Ukrajnában. A világ más régiói saját nemzeti érdekeiket követve nem túl sokat törődnek azzal a világrenddel, amelyben navigálniuk kell.

A végső konklúzió a fent vázoltak alapján az, hogy a Nyugatnak meg kell nyílnia az 1945-ben létrehozott intézményekben foglaltaktól eltérő rendfelfogások előtt. Ezeket a folyamatosan változó realitások figyelembevételével kell kiigazítani és módosítani. 

Az alapvető kérdés az, hogy ez a változás fokozatos és békés módon érhető-e el? Vagy újabb globális konfliktust vált ki?

Forrás:makronom