2024.december 11.
Árpád, Árpádina, Damazusz
Hírek 🔊

Az első világháborútól az ukrajnai konfliktusig a háborús propaganda fejlődik, de soha nem változik – Tanulságos átfogó elemzés

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
white house in flames

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az első világháborútól az ukrajnai konfliktusig a háborús propaganda fejlődik, de soha nem változik – A saját oldalunk oroszlánként bemutatása és az ellenség démonizálása ugyanolyan fontos volt, mint a harctéri győzelmek. 

Tanulságos és átfogó elemzés jelent meg erről, amit teljes egészében lefordítottam számotokra. (VilagHelyzete)

Oroszország ukrajnai katonai műveletének kezdete óta a nyugati spin-doktorok szorgoskodtak. De a gyors technológiai fejlődés ellenére, amely az elmúlt évtizedekben megváltoztatta a világot, a háborús propaganda alapelvei ugyanazok maradtak.

Thomas Hobbes, a 17. századi angol filozófus a háborút az emberiség természetes állapotának tekintette. 

Huszadik századi megfelelője, Carl Schmitt kifejtette, hogy a háború a legfőbb politikai cselekvés. Következésképpen, mint minden politika, a háború is intenzív propaganda tárgya kell, hogy legyen a konfliktus minden oldalán. 

A háborús propaganda azonban meglehetősen új keletű dolog az emberiség történetében. 

A háborút mindig is igazolni kellett valamilyen módon, de a fényképezés, a modern kommunikációs technológia és a tömegmédia megjelenése azt jelentette, hogy a hadviselés nélkülözhetetlen részévé vált.

A háborús propaganda születése és sorsa

Az első modern újságírói tudósítást egy fegyveres konfliktusról általában William Howard Russell munkájaként tartják számon az 1852-1855-ös krími háború idején. 

A politikusok és a hadseregek azonban csak az 1899-1902-ben a Brit Birodalom és a dél-afrikai holland nyelvű köztársaságok között vívott búr háborúval kezdték el igazán figyelembe venni az újságírás lakosságra gyakorolt hatását.

A brit kormánynak szembe kellett néznie az otthoni támogatás hiányával és a búr propagandastratégiával, akik nemzetközi szinten irányították újságjaikat és ügynökeiket a külföldi támogatás megszerzésének reményében. 

Háborús propagandastratégiát kellett kidolgozni, és ki is dolgozták.

Ahogy Kenneth O. Morgan, az oxfordi Queen’s College munkatársa fogalmaz: 

“A búr háborúnak a médiára és a háború ábrázolására gyakorolt következményei elkerülhetetlenül masszívak voltak […] A médiaközvetítésnek valóban fontos hatása volt a háború későbbi szakaszában a háborúellenes érzelmek serkentésében.” 

A búr háborút a médiaközvetítés és a háború ábrázolásmódja követte.


Az olyan demokráciák, mint Franciaország és az Egyesült Királyság, még az első világháború alatt is szorosan együttműködtek egymással. 

korea roplapok

Röplapokat dobnak ki repülőből a koreai háború idején az 1950-es években

Az 1920-as és 30-as években különböző stratégiákat dolgoztak ki, többek között rádióműsorokat és a levegőből ledobott propaganda szórólapokat, hogy az ellenséges lakosság fellázadjon vezetői ellen, vagy legalábbis háborúellenes érzelmeket alakítsanak ki. 

Egy konfliktus során azonban a belső stabilitás és egység alapvető fontosságú, ezért a háborús propagandának elsősorban a hazai lakosságra kell összpontosítania.

Ralph D. Casey professzor 1944-ben megjelent “Mi a propaganda?” című írásában (amely az Amerikai Történelmi Társulat honlapján olvasható) egészen meglepő következtetést vont le:

“Ezek az egyszerű igazságok határozzák meg a demokratikus propaganda mögöttes vagy irányadó elveit. A nácik bekötik a szemüket az igazsággal szemben. Hitler szabályaival pontosan ellentétben a demokratikus országoknak az igazságot kell bemutatniuk propagandájukban.

Egy szabad nép a hivatalos elhallgatások és torzítások ellenére is hamar rájön az igazságra.
És amikor a propagandáról kiderül, hogy csalóka és torz, akkor már nem hatékony.

A demokratikus propagandának továbbá tiszteletben kell tartania az emberek jogát a tények megismeréséhez, bármilyen kellemetlenek is legyenek azok.

Az igazság stratégiája nemcsak a demokrácia alapelveivel van összhangban, hanem keménykezű és reális politika is a szövetségesekkel, semlegesekkel, sőt ellenségekkel való hatékony bánásmódot illetően is.”

Ezzel szemben a történelem azt mutatja, hogy a háborús propaganda stratégiák, amelyeket mind Casey nyilatkozata előtt, mind azóta kidolgoztak, teljes mértékben ellentmondanak ennek az ajánlásnak. 

“Amikor háborút indítanak, mindig az igazság az első áldozat” – bár az idézetet talán tévesen tulajdonították neki, Arthur Ponsonby brit politikus kimerítően foglalkozott a kérdéssel. “Falsehood in Wartime” (1928) című könyve leírja azokat a hazugságokat, amelyeket a nyugati demokráciák terjesztettek a császári Németország ellen. 

Anne Morelli belga történész 2001-ben rendszerezte Ponsonby gondolatait és észrevételeit “A háborús propaganda alapelvei” című munkájában. 

Érveinek többsége bármilyen típusú rezsim háborús propagandájára ráillik, de a nyugati demokráciák kivételes hatékonysággal folyamodnak hozzájuk. A hidegháború óta a stratégiai megközelítést az Egyesült Államok uralja, amely a legtöbb agytröszttel rendelkezik, és amelyet a nagyrészt atlantista európai stratégiai alapítványok támogatnak.

Háborúk a békéért

A demokráciák nem akarnak háborút, az ellenfél az egyetlen felelős. Ha hinni lehet a nyugati retorikának, a liberális demokráciák csak célpontjai és áldozatai lehetnek más típusú politikai rezsimeknek, amelyek meg akarják támadni szabadságukat, el akarják pusztítani értékeiket vagy alá akarják ásni modelljüket. 

war prpaganda 4

A történelmi események hivatalos verziója szerint az első világháborút egyedül Németország akarta, a második világháborút Németország és Japán provokálta ki, a hidegháborúért pedig kizárólag a Szovjetunió magatartása a felelős. 

Jelenleg a nyugati tömegtájékoztatási eszközök Oroszországot állítják be úgy, mint az Ukrajnában zajló konfliktusért egyedül felelős országot. 

Ennek a politikai diskurzusnak az egyszerűsége olyan egyszerű, hogy a nyugati lakosság nagy része meg van győződve arról, hogy országuk nem kívánhat háborút, mert demokrácia. 

Ezzel az eszközzel a kezükben a fegyverkezési verseny és a háborúk úgy igazolhatók, mint az egyetlen védelem és a béke garantálásának egyetlen módja.

George Orwell figyelmeztetett erre az “1984”-ben – a háború a béke. 

Ponsonby már annak idején is ragaszkodott ahhoz, hogy a német császárt az első világháború alatt szisztematikusan bűnözőnek állították be. 

Ezt felhasználták és újra felhasználták, mivel az ellenség megszemélyesítése sokkal hatékonyabb pszichológiai hatást gyakorol a közvéleményre, mint egy egész népesség démonizálása. A technika annyira nyilvánvaló, hogy a franciák kitalálták a “hitlérisation de l’adversaire” (az ellenség hitlerizálása) kifejezést. 

1914 óta nagyon kevés konfliktus kerülte el ezt a mintát. 

Az 1982-es brit-argentinai Falkland-szigeteki háború során a retorikát egy kollektív katonai junta ellen kellett alkalmazni, a vietnami és az afganisztáni háborúk során pedig inkább ideológiai kérdésekre kellett összpontosítani. 

Az ellenfél államfőjének démonizálása azonban könnyű, nem kerül semmibe, és mindig hatékonynak bizonyul. 

Francis Bacont idézve: 

“Dobd el merészen a rágalmaidat; valami biztosan megragad”. 

Következésképpen, akik a gonosz megtestesülése ellen harcolnak, nem személyes érdekeket követnek és nem csak kizárólag jó ügyet szolgálhatnak. George Bush keresztes hadjárata a “gonosz tengelye” ellen vagy a Nyugat úgynevezett nemes feladata, az afgán nők azonnali felszabadítása jut eszünkbe, de az “igazságos háború elmélete” valójában egy történelmi állandóság, amely egészen az ókori Egyiptomig vezethető vissza. 

➽ 20 évvel ezelőtt alkotta meg az USA a “gonosz tengelye” kifejezést. Találjátok ki, ki a leggonoszabb azóta?

A liberális demokráciák nyilvánvalóan nem kerülhetik meg ezt a lépést, hiszen egy erkölcsileg indokolatlan háború nagyon negatívan hatna a szavazóközönségre. Az Ukrajnában zajló konfliktusban mindkét fél ehhez folyamodik. 

Oroszország az ukrajnai neonáci zászlóaljakra és az orosz ajkú lakosság védelmére összpontosít, míg a Nyugat Vlagyimir Putyin személyiségére és arra a feladatára, hogy megvédje a “demokratikus értékeket” Ukrajnában és Európában.

war prpaganda 6

Az “igazságos háború elmélete” azt feltételezi, hogy a gonosz ellenség szörnyűségeket követ el, míg a nemes oldal csak hibákat követhet el. 

Ez a manipuláció nem új és nem is ritka. A történelem leghíresebb újságírója, Joseph Pulitzer a spanyol-amerikai háború idején maga is kegyetlenségi propagandadarabokat fabrikált. Ponsonby rámutat mindazokra a mesékre, amelyeket a németek által az első világháború alatt Belgiumban csecsemőkön elkövetett állítólagos bűnökről terjesztettek. Morelli arról számol be, hogy ugyanilyen pletykákat és történeteket terjesztettek az iraki, afganisztáni és koszovói konfliktusok során. 

A televízióval ez a technika még erőteljesebbé vált a híres 1990-es Nayirah vallomással, amely szerint az irakiak csecsemőket gyilkoltak Kuvaitban. Az állításokat ma már teljes kitalációnak és az atrocitáspropaganda történetének mérföldkőnek tekintik. 

Lásd részletesen ebben a korábbi cikkemben kibontva, “Az inkubátor hazugságai több százezer halált okoztak” résznél…. (VilagHelyzete megj.)

➽ Ezt fogjuk átélni 2023-ig, ha követjük a Világgazdasági Fórum Great Reset TERVÉT, mely nem fog kegyelmezni – TIME Magazine

➽ Ugyanaz a hype, csak az idő más? Ugyanaz a riporter terjesztette a vírus kínai szivárgásának elméletét, aki az iraki tömegpusztító fegyver hazugságot is kitalálta!

imsaage

Az illegális fegyverek használatát is gyakran elítélik háborús bűncselekményként szinte minden konfliktusban. Colin Powell 2003-as ENSZ-beszéde, amellyel Washington iraki háborúját igazolta, azonban bebizonyította, hogy az ilyen típusú vádak lehetnek lazán tényszerűek vagy teljesen kitaláltak. 

“Új amerikai évszázad (háborús) projekt”

Így hozták létre hamis okokkal a közel-keleti háborúkat – “Új amerikai évszázad (háborús) projekt” – “Háborúra készülve” című film

Oroszország különleges katonai műveletének kezdete óta a nyugati tömegtájékoztatási eszközök gyakran számoltak be feltételezett orosz háborús bűncselekményekről, miközben figyelmen kívül hagyták néhány nyugati újságíró jelentését, amelyek az ukrán erőkkel szembeni vádakat részletezték. Ez a háborús propaganda egyik legfontosabb alapelve, amelynek gyökereit a búr háborúban találhatjuk meg. 

Kenneth O. Morgan kifejti:

“Emily Hobhouse grafikus leírása a koncentrációs táborokban 1901-ben bekövetkezett tömeges halálesetekről teljes terjedelemben jelent meg a Manchester Guardian, a Speaker és más liberális lapok hasábjain és nagy hatással volt a közvéleményre. Amint a háború véget ért, a brit média kulcsszerepet játszott a koncentrációs táborok és az azokban bekövetkezett kolosszális emberveszteség miatti undornak hangot adva: a két búr köztársaságban a teljes búr lakosság egynegyede, nők és gyermekek, mintegy tizenöt hónap alatt vesztette életét.” 

Világossá vált, hogy a humanitárius szempontoknak minden háborús propaganda középpontjában kell állniuk.

Szellemi fáradtság

Mivel a háború legitimálása elengedhetetlen, nagyon kívánatos, hogy értelmiségiek és művészek támogassák az erőfeszítéseket és talán ez az a pont, ahol a Nyugat a legjobban teljesít. 

Mivel a nyugati demokráciák azzal érvelnek, hogy csak “igazságos háborúkat” folytatnak, az értelmiségiek és a művészek szerepe, akiknek nagy befolyásuk van a közvéleménynek a világ alakulásáról alkotott képére, hogy szinte filozófiai szempontból igazolják a konfliktusokat. 

Rendkívül hatásos formulákat találnak ki az ellenség elítélésére vagy a saját oldaluk hősiességének ünneplésére. Az olyan prominens személyiségek, mint Ernest Hemingway, André Malraux vagy George Orwell híres szerepvállalása a spanyol polgárháborúban megmutatta, hogy az értelmiségiek könnyen bevonhatók egy háborúba, ha igaz ügyet látnak benne. 

Minden bizonnyal ezért osztott meg annyi értelmiségit és művészt az első világháború: nem volt ideológiai oka.

Az elmúlt évtizedekben azonban valami megváltozott. Ahogy Pierre Conesa francia geostratégiai szakértő kifejtette, 

id%C3%A9z%C5%91jel

az értelmiségieknek már nincs katonai tapasztalatuk és nem hajlandóak a billentyűzetet feladni a puskáért. 

Szerepük azonban olyan mértékű, hogy Conesa még egy “katonai-értelmiségi komplexumról” is beszél, amely párhuzamosan működik a katonai-ipari testvérével. 

Európában ezen értelmiségiek legfőbb vezetője a hírhedt francia filozófus, Bernard-Henri Lévy, aki a demokrácia érdekében szinte mindenütt háborút szorgalmazott, Jugoszláviától Líbián át Ukrajnáig, a demokrácia érdekében. 

Noam Chomsky egyszer megjegyezte: 

war prpaganda 9

“Azt hiszem, az Egyesült Államok egyik egészséges tulajdonsága éppen ez: az értelmiséget mint olyat nagyon kevesen tisztelik. És nem is kellene, hogy így legyen. Mit kell tisztelni? Úgy értem, Franciaországban, ha az értelmiségi elit tagja vagy és köhögsz, címlapsztori lesz a Le Monde-ban. Ez az egyik oka annak, hogy a francia értelmiségi kultúra olyan komikus – olyan, mint Hollywood…”. 

➽ Noam Chomsky: “Az USA a szakadékba rohan, miközben a világ pedig próbálja megmenteni saját magát ettől!”

Következésképpen az “igazságos háború” propagandájának ezt az aspektusát Európában az értelmiségiek, Hollywoodban pedig a művészek kezelik.

Az amerikai lakosság számára, Chomsky logikáját követve, sokkal nagyobb jelentőséggel bír, ha Sean Penn színész a konfliktus idején meglátogatja Vlagyimir Zelenszkij egykori színészt. “Sean Penn szerint az USA ‘elvesztette a lelkét’, ha hagyja, hogy Ukrajna egyedül harcoljon Oroszországgal” – így titulálta a látogatásról szóló cikkét az Independent.  

Így a törvényes legalizált háború szinte szent üggyé fejlődik. 

Kenneth O. Morgan írta továbbá:

“A média részvétele a búr háborúban még jóval azután is folytatódott, hogy a háború 1902 májusában véget ért. A háború után a brit média megpróbálta a háború lovagias, szinte könnyed természetét kivetíteni”. 

Az ellenség veszteségeit lényegesen súlyosabbnak kell bemutatni, mint a miénket és a mi csapataink morálját lényegesen jobbnak, mint a katonáinak motivációját. A szent ügy iránti lelkesedést kell érvényesíteni. 

Azt a tényt, hogy a brit és a francia titkosszolgálatok az első világháború alatt közös bizalmatlanságot tartottak fenn, vagy hogy nem minden EU-tagállam támogatja Kijev felfegyverzését, valamilyen módon el kell titkolni, vagy kisebb nehézségnek kell tekinteni. 

A gonosz ellen harcolók egységének megbonthatatlannak kell tűnnie. Következésképpen azokat, akik kételkednek vagy kimondják háborúellenes érzelmeiket, gyakran árulóknak tekintik. 

A koszovói háborúk ellenzőit Milosevics bűntársainak tartották; azokat, akik nem támogatják teljes mértékben Ukrajnát, Putyin szövetségeseinek tekintik. 

Vagy velünk vagy, vagy ellenünk vagy. 

A háborús propaganda elvei soha nem változnak. 

A konfliktus előtt, alatt és után mozgósítani kell a lakosságot és epikus, szinte mitikus narratívát kell összeállítani. Alapvető módszertana 150 éve nem változott. Mivel a propaganda politikai jellegű, az igazság ritkán része a programnak.

Forrás:alternativhirek

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek