2024.december 20.
Teofil, Liberátusz
Hírek 🔊

Az orosz energiaembargó Amerika érdeke, Európa megszenvedi

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
tóth máté

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Az olajembargó Oroszországnak még jót is tesz, hiszen felmentette az olcsó európai szerződéses szállítási kötelezettségei alól, és most zavartalanul adhatja el ugyanazt az olajat lényegesen drágábban Indiának, Kínának – mondta el a Mandinernek adott interjújában Tóth Máté energiajogász, a Védett Társadalom Budapest Bizottságának vezetője. Az alábbiakban az interjú szemléjét olvashatják.

Dr. Tóth Máté a feltett kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elképzelés, amely szerint az Európai Unió vámot vetne ki az orosz olajra, súlyos etikai és bizalmi kérdéseket is felvet. „Egy olyan alapvetően meghatározó kérdésben, mint az olajembargó, a legmagasabb szintű tagállami kompromisszum aláásása, kiüresítése, sőt megcsúfolása lenne egy importvám bevezetése.” Az energiajogász hozzátette, hogy ismerve az olajszállítási szerződések természetét az átháríthatóság szempontjából, ezeket a vámokat feltehetőleg a végső fogyasztók fogják megfizetni. Így tehát Tóth Máté szerint

„az oroszoknak semmi kára nem származna az importvámból, míg hazánknak, valamint a többi, vezetékes olajat vásároló országnak annál inkább. Vagyis ezzel az ötlettel csak nekünk akar rosszat az EU.”

Az olaj után jöhet a gázembargó?

A szakértő szerint az Európai Unió ideológiavezérelt kivoltából kiindulva nincs kizárva, hogy a jövőben még súlyosabb Oroszországot, és így Európát is súlytó szankciós csomagok érkezhetnek. A gázembargó ugyanakkor katasztrófális következményekkel járna, pláne összeadódva a már életbe lépett olajembargó hatásával. Tóth Máté emlékeztetett, hogy Európa 41 százalékban orosz gázt használ, ez pedig sok egyéb mellett közvetlenül lakossági fűtésre, villamosenergia-termelésre, vegyipari célra (műtrágyagyártás) egyaránt szükséges. Szerinte egy gázembargóval ugyanakkor Amerika nagyon jól járna, hiszen

„végre piacot találna a drága, környezetszennyező módon kitermelt és szállított cseppfolyós földgázának.”

Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen lehetőségei lennének Magyarországnak, amennyiben Ukrajna elzárná a földgázvezetékeket, az energiajogász elmondta, hogy nemzetközi jogi értelemben erősek a pozícióink, az Energia Charta Egyezmény alapján ugyanis egyszerűen nem zárható el a tranzitvezeték, ez pedig egy igen súlyos kötelezettség. Hozzátette ugyanakkor, hogy mindez csak részben megnyugtató, hiszen egy nemzetközi kártérítési szankció az úgynevezett követőszankció. Ugyanakkor, mint azt Tóth Máté kifejtette, nem lennénk azzal kisegítve, hogy évekkel később nekünk adnak igazat.

„Magyarország ezért kérte nagyon helyesen, hogy a vezetékek elzárása esetén legyen biztosított az alternatív forrásokból történő ellátásunk. Persze a legjobban akkor járunk, ha nem az EU-ra várunk, hanem mi magunk igyekszünk kétoldalú tárgyalásokkal ezt az úgynevezett „back-up” ellátást biztosítani: a magyar külpolitika pontosan ezen dolgozik Horvátországgal.”

 

A Mandiner által készített interjút az alábbi linken lehet megtekinteni.

Az ukránok betartották korábbi fenyegetéseiket, veszélyben Magyarország kőolajellátása? – Dr. Tóth Máté A HírTV Háború Ukrajnában című műsorában

 

 

Kiemelt képünkön Dr. Tóth Máté energiajogász. Forrás: hirado.hu

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

  1. Eddig még mindegyik szankció Oroszországnak kedvezett. Korábban az oroszok gabonát importáltak, a szankciók hatására bővítették és modernizálták a mezőgazdaságot. Ma már búzát is exportálnak. Az Európai Uniók vezetői annyira sem értenek a gazdasághoz, mint a sarki fűszeres, ha erőltetik ezeket a szankciókat.

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek