Miért nem tudósít egyetlen országos hírportál sem a palesztinbarát újságírók elleni nagy-britanniai fellépésről?

„Az újságírás a demokrácia éltető eleme” – jelentette ki Keir Starmer miniszterelnök a Guardian október végi kommentárjában. „Csak azért, mert az újságírók bátrak, még nem jelenti azt, hogy valaha is megfélemlítést kellene elszenvedniük” – írta.

Mégis, 11 nappal cikke megjelenése előtt a Metropolitan Police terrorizmusellenes egységének emberei rajtaütöttek Asa Winstanley, az Electronic Intifada ismert palesztinbarát újságírójának otthonán, és az Egyesült Királyság terrorizmusról szóló törvényének rendelkezései alapján lefoglalták a készülékeit.

Winstanley-nek átadtak egy levelet, amelyben jelezték, hogy a razzia a „Operation Incessantness”(Szünet nélküli művelet) része, egy olyan terrorizmusellenes kezdeményezés, amelyről keveset tudni.

Az elmúlt hónapokban nem ez volt az első eset, hogy a terrorizmusellenes törvényeket a palesztinbarát hangok elhallgattatására alkalmazták. 

Ezt követi Richard Medhurst őrizetbe vétele a Heathrow repülőtéren és Sarah Wilkinson letartóztatása 2024 augusztusában, akik mindketten független újságírók, akiket kiemelkedő módon kapcsolatba hoztak Izrael palesztinok elleni háborújáról szóló tudósításokkal.

Az újságírók elleni támadások a palesztinbarát aktivisták elleni szélesebb körű zaklatás részei. 

Ide tartozik Haim Bresheeth zsidó akadémikus november 1-jén történt letartóztatása, mert állítólag egy „tiltott szervezetet” támogatott, miután beszédet mondott az Egyesült Királyság izraeli nagykövetének londoni rezidenciája előtt. 

Bresheeth az izraeli kormány eredményeit emelte ki: „Gyilkosság, vérengzés, népirtás, rasszizmus, pusztítás, ez az, amiben jók”.

Eközben Richard Barnard, a Palestine Action nevű közvetlen akciócsoport társalapítója áprilisban bíróság elé fog állni rongálás és tiltott szervezet támogatása vádjával.

A Palestine Action további 16 tagja van jelenleg őrizetben, akik közül csak ötöt ítéltek el, a többiek előzetes letartóztatásban vannak.

Médiakiesés

Az újságírók munkájukat érintő felháborító jogsértésekre reagálva a Declassified UK már szeptemberben megjegyezte, hogy „ezek egy olyan baljós fejlemény részét képezik, amely súlyos következményekkel jár a polgári szabadságjogokra és a szólásszabadságra nézve, a mainstream média azonban figyelmen kívül hagyja”.

Ez továbbra is így van. Az Egyesült Királyságban egyetlen országos hírügynökség sem számolt be a brit palesztinbarát újságírók elleni rendőri fellépésről. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy utánajárjon, mit jelenthet az „Operation Incessantness” a sajtószabadságra nézve. 

Egyikük sem gondolkodott el azon, hogy milyen precedenst teremtett a terrorizmusellenes törvények alkalmazása a Gázáról szóló tudósításokra.

A mainstream hírcsatornák azonban tökéletesen felkészültek arra, hogy beszámoljanak a rendőrségi razziákról, ha azok az Egyesült Királyságon kívül történnek. A Guardian például számos cikket közölt újságírók letartóztatásairól a tengerentúlon, például Oroszországban, Kínában, Szomáliában és Indiában, míg a BBC újságírók kambodzsai, venezuelai és iráni zaklatásáról számolt be.

Ez alól a közelmúltban kivételt képezett a 2023 novemberében széleskörűen megjelent, a Legfelsőbb Bíróság által hozott határozat, amely bírálta a Metropolitan Police-t, amiért az év júliusában terrorizmusellenes razziát hajtott végre egy szabadúszó újságírónő ellen. 

Az ítélet megállapította, hogy a névtelenül nyilatkozó újságíró, aki nemzetbiztonsági kérdésekről tudósított, többek között „a kínai befolyás visszaszorításának elmulasztásával és a védelmi beszerzésekkel kapcsolatos kérdésekkel” kapcsolatos állításokról, megsértették emberi jogait. 

Ebben a konkrét esetben a nemzeti újságok hajlandóak voltak támogatni „egyiküket„. Ezt bizonyítja, hogy az újságírónak – ügyvédje szerint – nem csak az Újságírók Nemzeti Szakszervezete (NUJ) és a Szólásszabadság Uniója nyújtott támogatást, hanem a Sun, az Associated Newspapers, a Telegraph Media Group és a Jewish Chronicle is.

A hírszervezetek nem nyújtottak ilyen támogatást a palesztinbarát újságíróknak, akik hasonló rendőri intézkedéssel szembesültek. 

A sajtó érdeklődése a terrorizmus elleni törvény alkalmazása iránt sokkal inkább a palesztinbarát tüntetők elítélésére összpontosul, akik állítólag Hamász-párti szimbólumokat mutattak fel egy felvonuláson (annak ellenére, hogy a bíró megállapította, hogy nem volt bizonyíték a Hamász támogatására), mint a független újságírók indokolatlan állami zaklatására.

Szembeszállni az állammal

Ehelyett az aktivistákra, a szakszervezetekre és az újságíró civil szervezetekre maradt, hogy nyilvánosságra hozzák a palesztinbarát újságírók elleni razziákat és letartóztatásokat. 

Az NUJ elítélte „a terrorizmusellenes jogszabályok újságírók elleni növekvő alkalmazását, amely megfélemlítő intézkedésként káros a közérdekű újságírásra és a sajtószabadságra”. Az Újságíróvédelmi Bizottság pedig az Asa Winstanley elleni razziára reagálva azt követelte, hogy azonnal adják vissza neki az összes eszközét. 

„Ahelyett, hogy veszélyeztetnék az újságírói források titkosságát, a hatóságoknak olyan biztosítékokat kellene bevezetniük, amelyek megakadályozzák az újságírók jogellenes nyomozását, és biztosítják, hogy zavartalanul végezhessék munkájukat” – írta.

Eközben csend van egy olyan újságírói intézmény részéről, amelynek mottója – ahogyan a Daily Mail egyik kommentárja fogalmazott – az, hogy „a szabad véleménynyilvánítás a szabad társadalom sarokköve”. 

Úgy tűnik, hogy a szabad véleménynyilvánítás csak néhány újságírónak van fenntartva, de biztosan nem mindenkinek.

Bár nyilvánvalóan igaz, hogy az Egyesült Királyságban a médiát nem sújtják olyan mértékű korlátozások és erőszak, mint az autoriter országokban az újságírókat, az állami zaklatás – mind a hivatalos, mind az informális – valódi veszélyt jelent a status quo-t megkérdőjelező újságírókra, különösen külpolitikai kérdésekben.

„Ez egy olyan ország, ahol a rendőrség rendszeresen kémkedik a „bajkeverő újságírók” után”

Végül is ez az az ország, amely több mint öt évre bebörtönözte Julian Assange-t azért, mert újságíróként nem a szabályok szerint játszott. Ez egy olyan ország, amely a katonai témákkal kapcsolatos sajtócenzúra „önkéntes” rendszerét működteti a Védelmi és Biztonsági Média Tanácsadó Bizottságon (DSMA) keresztül, amelyet a legtöbb szerkesztő túlságosan is szívesen betart. 

Ez egy olyan ország, ahol a hírmédia vagy milliárdosok és technológiai mogulok tulajdonában van, vagy egy közszolgálati műsorszolgáltató működteti, amely kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik a mindenkori kormánnyal. 

Ez egy olyan ország, ahol a rendőrség rutinszerűen kémkedik a „bajkeverő újságírók” után, ahogyan azt a leleplezések során láthattuk, hogy az észak-írországi rendőrség több mint tíz éven keresztül titkos megfigyeléseket folytatott és eltussolta a dolgokat, mielőtt csak a rangidős újságírók kitartó munkájának köszönhetően derült volna fény erre.

Amikor tehát Keir Starmer azt hirdeti, hogy „hazánkban nincs közvetlen veszélyben a sajtószabadság”, akkor ezt nem árt, ha egy csipetnyi sóval vesszük. Mint láttuk, a DSMA és a médiatulajdon koncentrált jellege által jelentett „közvetett” fenyegetések elég jelentősek. 

Nincs helye az önelégültségnek, amikor arról van szó, hogy az állam hajlandó olyan újságírókat elhallgattatni, akik „közvetlen fenyegetést” jelentenek egy olyan külpolitikára nézve, amely elősegítette Izrael gázai támadását és a szélesebb értelemben vett közel-keleti konfliktust.

Az állam dolga azonban nem úgy tűnik, hogy könnyebb lesz. Az Independentben megjelent levél, amelyben a médiaipar 230 tagja, köztük több mint 101 névtelenül nyilatkozó BBC munkatárs panaszkodik az Izraelről szóló elfogult médiatudósítás miatt, arra utal, hogy a népirtás elleni ellenállás egyre erősödik, és jelentős számú újságírót is magában foglal. 

A Palesztina-párti mozgalom fenyegetett lehet, de nem úgy tűnik, hogy egyhamar el fog törni.