Az Egyesült Államok politikai vezetésének összetétele, valamint az a politikai irány, amit az ország képvisel, az egész világra nézve meghatározó. Ezekről a magyartól jóval eltérő alkotmányos és választójogi rendszerben döntenek a választók, és annak ellenére, hogy alapvetően nem történik változás az elnök személyében és kormánya összetételében, egy „ellenzéki ház” vagy egy megváltozó szenátus jelentősen átalakíthatja a kormányzást. Érdemes tehát áttekinteni, hogy pontosan mi is történik a félidős választásokon, mi a tét, és milyen változások lehetnek egy, a hatalmon lévő elnöknek kedvező, illetve kedvezőtlen félidős teljesítményt követően.

Az Egyesült Államok Alkotmánya 1789. március 4-e óta – értelemszerűen több módosítással – foglalja el a jogforrási hierarchia csúcsát az ország jogrendszerében. Első fejezete foglalkozik az alapvető hatalmi ágak felépítésével, így tartalmazza a kitételeket az elnök, az alelnök, valamint a törvényhozás megválasztásával kapcsolatban is. Ebben rögzítették, hogy az elnököt és alelnököt négy évre választják, valamint hogy a törvényhozás két kamaráját képviselőháznak, valamint szenátusnak hívják. A képviselőház tagjai két, míg a szenátorok hat évre szóló mandátumot kapnak. Utóbbiakat három „osztályra” bontja az alaptörvény, így kétévente a szenátus egyharmada is lecserélődik.

A félidős választás tehát az elnöki mandátum felénél az amerikai törvényhozás alsóházának teljes, illetve a szenátus egyharmadának összetételéről szóló szavazás.

November 8-án 435 alsóházi, illetve 35 szavazó, és 5 szavazati joggal nem rendelkező szenátusi helyről döntenek majd az Egyesült Államokban. A felsőházi választás különösen fontos lehet annak tükrében, hogy jelenleg 50-50 republikánus, illetve 48 demokrata, valamint két, az utóbbi párttal szimpatizáló, hivatalosan független szenátor ül a kamarában. A szenátus elnöke, akinek szavazategyenlőség esetén döntő szava van, a mindenkori alelnök, így sokszor egyedül Kamala Harris révén érvényesül a demokraták akarata a felsőházban.

A törvényhozási folyamat során egy tervezetet – néhány, például adóügyi kivétellel – a képviselőházban és a szenátusban is szavazásra bocsátanak, ahol ugyanazzal a tartalommal kell elfogadnia a két kamarának; e tekintetben tehát a szenátus nem „bírálhatja felül” a képviselők által elfogadott tervezetet. Ezenfelül a szenátus feladata a szövetségi bírók és egyéb vezető hivatalnokok, a katonai felső vezetők kinevezése, az állam- és nemzetközi egyezmények ratifikációja, illetve a nagykövetek megbízása is.

Jelentős átrendeződést hozhat tehát a hatalomgyakorlást tekintve mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból egy félidős választás; sokszor egy elnöki ciklus sikerességéről kiállított bizonyítványként is értelmezhetők az eredményei.

Az elmúlt évtizedekben ezek a bizonyítványok nem voltak túl pozitívak: általában az ellenzéki oldal tudott pozíciókat szerezni a félidős választásokon. Emiatt a hatalmon lévő elnökre nézve „félidős átoknak” is nevezik ezeket a választásokat. Szélsőséges helyzetekben ez meg tudott változni: George W. Bush első félidős választásán – mindössze egy évvel a 2001. szeptember 11-i terrorista támadás után – például taroltak a republikánusok, teljes volt az egység.

Idén a válságos helyzet nem tűnik integratívnak, mivel az előzetes felmérések alapján a Demokrata Párt el fogja veszíteni többségét mind a képviselőházban, mind a szenátusban. Ebben az esetben viszont borzasztóan nehéz két év vár Joe Bidenre és a Demokrata Pártra, mivel a politikai döntéshozás sokkal kevésbé lesz gördülékeny; adott esetben nem is lesznek képesek az eddigiekben könnyen meghozott intézkedéseket keresztülverni a megváltozott törvényhozáson.

Forrás:Magyar Nemzet, Borítókép: Az Egyesült Államok kongresszusa, a törvényhozás épülete (Fotó: Wikimedia Commons)