Van mifelénk, Magyarországon egy mondás, miszerint az időjáráshoz, a politikához és a focihoz mindenki ért. Szerény maradok, s gyorsan leszögezem: én nem tartozom ehhez a csapathoz. A természet jelenségeit azért élénken figyelem, a politika alakulását is követem, hogy értsem, mi miért történik itthon és a világban, a foci viszont nem tartozik szorosan az érdeklődési körömbe. De van kivétel. Emlékszem, amikor apám 1953-ban, megrendülten szurkolta végig a rádió mellett a londoni hat hármat, valami kivételes izgalmat éreztem, hogy ne mondjam, átszellemültséget. Ez később csak fokozódott nagy világversenyek idején, s bár a futballsiker elpártolt tőlünk jó időre, de Magyarország sportolói, más ágakban adtak elég okot arra, hogy valódi könnyekkel a szememben éljem át a közös boldogságot világbajnokságokon, olimpiákon. Elég csak a mostani belgrádi vizes Európa -bajnokságra gondolni, az ott szerzett magyar aranyakra. A labdajátékra is jó idők járnak mostanában mifelénk. Először is van egy csodafiúnk. Szoboszlai Dominikot már 2017-ben a világ 17 legtehetségesebb futballistája közé sorolta a Guardian, 2023 júliusában meg a legendás Liverpool FC középpályása lett. Tavaly itthon az Év Sportolója címet is elnyerte, megérdemelten, tehetjük hozzá, hiszen neki, kapitányként oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar csapat, csoportelsőként kijutott az Európa bajnokságra. Mikor e cikket írom, még nem dőlt el semmi, nem tudjuk, hogy továbbjutunk-e, de ez most nem is lényeges. A kitartás a fontos, a közös küzdőszellem, meg az, hogy a magyar futball visszakerült a világtérképre és a magyar szurkolóknak van miért szorítaniuk.

Június 19-én este játszottunk a házigazda németek ellen. A meccs sajnos botrányosra sikeredett. Szakmai részletekbe nem megyek bele, de idézem a magyar szövetségi kapitány kommentáló nyilatkozatát. „Dolgoztunk a taktikán, a mentalitáson és én büszke vagyok a srácok teljesítményére. Németországtól ki lehet kapni, világklasszisaik vannak. A taktikánk elfogadható volt, próbáltuk őket a szélekre szorítani, ám klasszis játékosaik vannak és sokszor elkéstek a középső védőink. Megvoltak a helyzeteink, de nem volt szerencsénk. Amit viszont a bíró ma művelt, az kettős mérce. Jóváhagyott egy olyan gólt, amikor ellökték Orbánt, a másik oldalon viszont egy ugyanolyan szabálytalanságot lefújt. A játékvezető volt a legrosszabb a pályán, azzal együtt, hogy a németek mindenképp nyertek volna.” Ezt mondta Marco Rossi, de láss csodát! Aki az UEFA honlapjáról tájékozódott és nem látta a meccset, az az alábbiakat olvasta: „Úgy tűnt, Orbán kezeli a helyzetet, de aztán elesett, Németország pedig átvette a vezetést, miután Gündogan visszajátszotta a labdát Musialának, aki közelről betalált, és ezzel ő az első játékos, aki már két gólt szerzett az Eb-n.” Gratulálunk az Európai Labdarúgó Szövetségnek! Igazi cenzorként viselkedett, azt akarta elhitetni velünk, hogy a 186 centiméter magas, 90 kilós csupaizom hátvéd, csak úgy magától elesett. Mindezt a világháló korában, amikor mindenki láthatja, hogy Gündogan szándékosan gáncsolta, lökte föl Orbánt. Az elfogult holland játékvezető szánalmas viselkedése viszont még hazájában is indulatokat váltott ki. Egy újság szégyennek nevezte, amit Danny Makkelie művelt a magyarokkal.

Másnap, 20-án játszott Anglia Dánia ellen. A szakemberek nem nevezték nagy meccsnek, ha jól emlékszem, döntetlenre sikerült. Az angol szövetségi kapitány, és a sztárjátékos Harry Kane a gyepszőnyeget kritizálta, mintha azon múlott volna az eredmény. S megint láss csodát! Az UEFA igazat adott nekik!

Itt, Európában vannak jók és még jobbak. Azt is mondhatjuk, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Ideje lenne ennek véget vetni. Az igazságérzetünk már nagyon nehezen viseli ezt a lenéző, magát felsőbbrendűnek képzelő nyugati gőgöt. Ráadásul a világ változik, a szerencse meg forgandó. A még jobbak, még erősebbek nehogy kávézgatás közben, a Tv-t nézve értesüljenek arról, hogy Európa eltűnt alóluk. Amiért ők maguk is mindent megtettek a fennhéjázó, erőszakos magatartásukkal.

Kiss Gyöngyi