Háborúk és az ötödik parancsolat

Mózes lejön a hegyről. Kezében két kőtábla. Az elsőn 3 parancsolat, a másodikon 7. Mózes a táblába vésett életszabályokat az Úrtól kapta. Az ötödik parancsolat így szól: „Ne ölj!”. És Izrael népe ezek után nagyon sokat hadakozik. Fölmerül a kérdés, hogy a választott nép fiai, majd a keresztények, akik azt a Jézust vallják Megváltónak, aki beteljesíteni jött a törvényt, hogyan háborúskodhattak annyit?

A nagy probléma

Amikor fölvetjük a kérdést, hogy zsidó és keresztény ember hogyan lehet olyan katona, aki öl, akkor egy óriási probléma egy nagyon fontos, húsba-vérbe vágó részére kérdezünk rá. Ez a szélesebb horizont pedig az, hogy miként kezeljük a Biblia mondatait. Azt gondolom, hogy helyesen akkor járunk el, ha a teljes kinyilatkoztatás egészben nézése mellett döntünk. Ugyan van jogosultsága annak, hogy a Szentírás egy mondata válik valamilyen döntésünknél irányadóvá, de ahhoz, hogy Isten igéje megérintsen bennünket, valamilyen racionális alapra vagy valamilyen egyszerű emberi tapasztalatra is szükségünk van. Így, amikor azt a kérdést feszegetjük, hogy szabad-e egy zsidónak vagy kereszténynek fegyveres konfliktusokban részt venni, illetve, hogy hogyan egyeztethető ez össze a „Ne ölj!” paranccsal, jó úton járunk, ha megnézzük, hogy a világtörténelemben miért vannak háborúk, mi a hadviselést körülvevő realitás, és ezt az egész kinyilatkoztatás fényénél vizsgáljuk meg.

A zsidóság küzdelmei

Az Ószövetség népe is harcos nép volt. Erdő Péter így világította meg egyszer ezt a jelenséget. „Izrael harcos életét, nemzeti háborúit úgy szemlélték, mint Isten tervének megvalósítását, akár a honfoglalás tekintetében (Kiv. 23,27-33), akár később függetlenségük védelmében. Saul és Dávid harcait, amelyek célja a nemzet felszabadítása és megszilárdítása volt, úgy is tekintették, mint Isten ügyének képviseletét a történelemben.” (Forrás: https://www.esztergomi-ersekseg.hu/hirek/hadviseles-es-haboru-katolikus-egyhaz-tanitasaban1 ) Ebből látszik, hogy a zsidóság egy hangot nem vett ki a törvény ötödik parancsolatából, de a nép egész történetét nézte, a rá vonatkozó kinyilatkoztatást a teljességében szemlélte. Ez a látásmód a mai napig él. De hogyan nézi a háborút a keresztény világ – és főleg miért vesz részt benne?

A Katolikus Egyház Katekizmusa

A Katolikus Egyház Katekizmusa több pontban foglalkozik azzal az ellentmondással, ami az ötödik parancsolat és a keresztények háborúban való részvétele között feszül. (Forrás: https://archiv.katolikus.hu/kek/kek02196.html ) Ha röviden szeretnénk összefoglalni a katekizmusban olvasható tanítást, akkor azt mondhatjuk, hogy minden felelős vezetőnek mindent meg kell tennie a háború kitörése ellen, és csak az önvédelmi háború folytatható. Erre a feladatra azonban föl is kell készíteni a népek vezetőinek az állampolgárokat. De mit kezdjen ezzel a sok okossággal a fronton a katona?

Az imádkozó katona – nem ellentmondás?

Sosem voltam katona. Nem is leszek. De tudom, hogy a harcosok életében olyan helyzetek adódnak, amire nincs kész recept, nincs megoldás. Ilyenkor lehet pszichésen összeomolni, de lehet néha olyan zseniális kiutat találni, ami a lelkiismeretet nem terheli a szokásosnál jobban. Ez a zseniális kiút nem más, mint a Szentlélek sugallata. Ahhoz azonban, hogy ezt a honvédő ember meghallja, kapcsolatban kell lennie Istennel. A kapcsolatot úgy hívják, hogy ima. Innen érthető, miért fontos és jogos, ha egy katona minden nap imádkozik. Azt hiszem, hogy ezen a szinten, az egyes fegyverviselő ember szintjén nagyjából ennyit mondhatunk. Innen érthető meg, hogy miért van szükség tábori lelkészekre: zsidókra, protestánsokra és katolikusokra egyaránt. Bárcsak hallgatnánk rájuk!

Rákóczi Piroska