2024.május 29.
Magdolna, Magda, Ervin, Léna

Jézus öt sebe és a mulasztásaink – kerüld el a 7 főbűnt!

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
hitéleti cikksorozat 1200

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A hetedik főbűn a jóra való restség. A 7 főbűn közül az egyetlen, amiért a szentmisében a katolikusok bocsánatot kérnek. Ezt mondják a bevezető szertartás részeként: „Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással…” De miért olyan nagy dolog az, ha valaki nem teszi meg a fölismert jót? Miért baj, ha nem segítek kinyitni egy ajtót, majd kinyitja az, aki be akar menni rajta? Miért ennyire fontos, hogy ne legyünk restek hasznosat tenni, elmulasztani egy szeretetteljes gesztust?

Jézus 5 sebe

Assisi Szent Klára minden nap elmondott egy olyan imát, amit Assisi Szent Ferenctől tanult, s melyben Jézus 5 szent sebét szemlélte. Az ima így kezdődik: „Dicsőség és dicséret legyen néked szentséges jobb Kezed sebéért, Uram Jézus Krisztus. Ezen szent seb által engedd el minden bűnömet, amit ellened vétettem: gondolattal, szóval és cselekedettel, amikor hanyag voltam szolgálatodban, amikor romlott testem gyönyörködött akár aludtam, akár ébren voltam. És tiszteletreméltó szenvedésed által add meg nekem, hogy a te legkegyesebb halálodat és szentséges sebeidet méltóképpen emlékezetemben tartsam, és a te bőkezűségedből testem megfegyelmezésével neked örökké hálát adjak. Aki élsz és uralkodol, örökkön-örökké. Ámen.” Az egész ima arra a hitre alapul, hogy Jézus a mi bűneinkért szenvedett. Képi nyelven úgy mondjuk el, hogy mi vertük a szöget Jézus csuklójába, amikor vétkeztünk gondolattal, szóval és cselekedettel.

Ha azt keressük, hogy ezen a képen hol vannak a mulasztással elkövetett bűneink, akkor azt kell mondanunk, hogy akkor láthatjuk őket, mikor a Megváltót leveszik a keresztről. A szögek helye, a roncsolt emberi szövetekben keletkezett apró rések, nos ezek jelképezhetik mulasztásainkat. És emberi viszonyainkban is így érhetők tetten elmaradt jó cselekedeteink.

Emberi közelség

Szeretjük megélni az emberi közelségeket. Az egyetértés és együttérzés pillanatai alapjai a barátságnak és a szerelemnek is. Ha azonban nem teszünk meg valamit a másikért, akkor távolabb kerülünk egymástól. Apró réseket hagy maga után egy-egy visszautasítás. Távolságot eredményez. Ez az igazi baj a jóra való restséggel. Lassan rombolja, roncsolja az emberi szeretetet. De megbocsátható-e?

A meg nem testesült bűn

A mulasztások nehezen elbeszélhetők. Nehéz miattuk panaszkodni. Nehéz büntetni őket. A jogban ismert fogalom a segítségnyújtás elmulasztása, de a hétköznapokban csak olyasmiket tudunk mondani, hogy „sosem figyelsz rám”. Nehéz ezt bizonyítani. Meg azt is nehéz, hogy „mindig van valami halaszthatatlan ahelyett, hogy…”. És ha ebből a cserben hagyott félnél túl sok van, akkor neki komoly feladat azt a másiknak megbocsátani.

Bocsánatot kérni is nehéz az ilyesmiért. Legjobb megelőzni ezt. De nem úgy, hogy engedünk mindenkinek. Tanuljuk meg a felkérések és lehetőségek közül meglátni azokat, melyek Istentől valók. Ahhoz, hogy szeressünk, ezért kell a tiszta szem, amiről Jézus beszél a hegyi beszédben. Ha lelki szemünkkel látjuk Isten szándékát és meg is tesszük, olyan boldogok leszünk, mint amilyennek Jézus a hegyi beszédben leírja az igazi boldogságokat. Olvass most utána!

Rákóczi Piroska

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához