Menjünk el, menjetek el Betlehembe! – De hogyan?

Ember milliárdok lelkébe égtek bele a péntek esti magdeburgi „fényes” karácsonyi vásár kontrasztjaként a rémület, a véres brutalitás képei. Hat halott, 200 sebesült – egyetlen 400 méteres autós terrorista akció gyászos végeként. A lelkekre villámlásként ráhullott láthatatlan fekete lepel feliratai: Ilyen még nem volt! Mi jön még? Hogyan lehet így karácsonyt ünnepelni?

A magdeburgi dóm előtt már nem a feldíszített fenyőfa áll, hanem ezer és ezer virág, gyászgyertya fénye valamiféle örökmécsesként, mementóként az éjszakában. A merénylet másnapján, szombaton gyászistentisztelet a dómban, könyörgés az áldozatok családjaiért, hogy kibírják a rettenet, a veszteség, a megsebzettség pokoli pszichés terhelését – miközben más családi karácsonyra készültek!

Ami elsőként eszünkbe juthat, az, amit a német drámaíró, Brecht írt le egykor: „Bizony, az élet életveszélyes!”. Vagy bibliai hatásra (ez a kincsünk cserépedényben van – 2Kor 4,7) magyar költőink számos variációban írták: az élet törékeny, sebezhető. Nekem Isten színtana jut elsőként eszembe, amiről már írtam adventben, de még nem jutottam el a fekete-fehér-ig.

Ami elsőként eszünkbe juthat, az, amit a német drámaíró, Brecht írt le egykor: „Bizony, az élet életveszélyes!”. Vagy bibliai hatásra (ez a kincsünk cserépedényben van – 2Kor 4,7) magyar költőink számos variációban írták: azélet törékeny, sebezhető. Nekem Isten színtana jut elsőként eszembe, amiről már írtam adventben, de még nem jutottam el a fekete-fehér-ig. Ez most micsoda? Black and White? – fekete és fehér? Halál és élet tragikus és valóságos színváltása? Vagy Black in White? – fekete a fehérben? A hirtelen, váratlanul berobbant halál a karácsonyi fények illúziójában? Vagy: From Black to White? Mindennek ellenére induljunk el a fekete és drámai valóságtól a fehér, tiszta fény irányába?

Bármily nehéz is! Magdeburgból Betlehem felé? Inkább. Nincs más út.

De ez a zarándokút is csak lelki, szellemi, mentális lehet. Hiszen Betlehem is alig létezik már. Gázában romok, pusztulás, halál.

Akkor hogyan tovább?

A hit belsőútjain. Az együttérző imák halk zsolozsmáival. Egyéni és gyülekezeti imák zarándokútjain. Egyénileg és közösségileg.

Önző módon meg nem feledkezve hazai szentestéken, karácsony két ünnepi napján sem a black and white nem viszkis-bódító pillanataival, hanem a lelki traumákat átélő gyászolókra történő odagondolással. Minden színészkedés, látványosság nélkül egy belső sóhajtással, fohásszal, Mi Atyánkkal vagy egyéni könyörgéssel: Uram, könyörülj rajtuk, rajtunk! Induljunk el a megrázó képektől a tényleges együttérzés útján. Lélekben odaroskadva a vesztesek mellé, virtuálisan letéve a mi együttérzésünk virágszálát a dóm előtti sokadalomban.

Legyen egy imánk Magdeburgért, az értelmetlen halál és embergyilkolás megállításáért.

Menjetek el, menjünk el! – karácsonyi ünnepkultúra, illúzióvesztéssel

A karácsonyi történet kapcsán többször elhangzik ez a mondat. A karácsonyi, gyakran negédessé mímelt születéstörténet nem illúzió, nem szép monda, mese, hanem a legvalóságosabb történet. Reális és leleplező az emberről, a bűnről, és leleplező Istenről, a mentő szeretetről. Ő nem akarta illúzióban veszni el az emberiséget. Lehet többféleképpen eljutni Betlehembe, még ha a lélek útjain is. Lehet úgy eljutni oda, ahogyan a pásztorok tették. Szent kíváncsisággal, az éjszakából indulva, hogy megnézzék, mi történt ott, amiről az Úr angyala adott hírt nekik (Lukács 2,8-15). Lehet úgy indulni, miként a napkeleti bölcsek, csillagászok tették, akik ezernyi kilométerre, Babilon és más helyek csillagvizsgálóinak csendes jeladására, a többszörös csillagfény indítására (Jupiter-Szaturnusz nagy együtt állására) indultak el Betlehembe. Hónapok kitartó tevegelésével jutottak el Heródeshez, hogy megtudakolják a valóságot. A később gyermekgyilkossá lett uralkodónak Jeruzsálemben fogalma sem volt a csodáról, ami trónja közelében készült. Amint megtudta, az idegeneket titokban meghallgatta és kiadta a parancsot: Menjetek el és kérdezősködjetek a gyermek felől (Máté 2,7-9). Micsoda különbség az önkéntes és csodasejtő pásztorok, bölcsek menetele és a hatalmáért rettegő király menjetek parancsa között! Egyszerű emberek, tudósok és rettegő hatalom, íme megmozdult az élet tengelye, az örökélet fényhozója, a mentő, tiszta fény fekete éjszakai megjelenésére!

Karácsony ünnepkultúrájába belefér mindez. Színpadi háttérként, reális jelenetként. Ma a black night Magdeburg és a veszélybe sodort Betlehem is, és a legreálisabb karácsonyi zarándokút: az Ige, a Kijelentés, a Biblia illúzióveszejtő belső útja, ahol valóban el lehet jutnunk a jászolbölcsőig, s Őhozzá, aki benne fekszik. A mindeneket átragyogó, még a csillagállásokat is irányító Világ Megváltójáig, az emberformába öltöző Istenig, a piciny testben honfoglaló végtelen, örök Szeretetig. Ami mintha éppen a mi világunkból tűnne el, s a fény visszaröppenne a fényforrásba, mert nem érzi jól magát a mi történelmünk, napjaink, szívünk „fekete lyukaiban”.

Mégis jelen van Betlehem Magdeburgban! Paradox, de igaz

Advent és karácsony, de jó lenne ünnepelni Magdeburg, korábban Berlin és Köln valósága hasonló véres valósága nélkül! Ami viszont történt, még inkább kiemeli a földi tényigazságot:

szükség van a Megváltóra, mint egy falat kenyérre, ebben a bűnös világban.

Szükség van Jézusra, a Szabadítóra, mert Őnélküle a káini megsebzett lét kiúttalan szakadék. Betlehem Gyermeke nélkül az élet élhetetlenségének téveszméje, a Diabolosz felforgató ideológiája bénítaná meg a földi életet.

Jézus, az örök Ige, az isteni szellem annak ellenére testté lett, hogy tudta: övéi közé jött, de ők nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek (János 1,12). Ma is csak és egyedül, solus/sola ekszuszía, potestas, isteni ellenhatalom az, ami képes Magdeburgba beköltöztetni Betlehemet, a pokoli emberi gonoszságban megjeleníteni a gyógyító, megtartó, minden pusztai kísértésen átsegítő örök szelíd hatalmat. Csak akkor, ha mi is hajlandók leszünk valamire. Hinni az Ő nevében (János 1,12).

Hinni Magdeburgban Betlehem Urában, aki előtt minden illúziónkat le kell tennünk. A befogadó kultúra illúzióját, a „Wir schaffen es” – „Mi ezt megcsináljuk” illúzióját. És a vallási tudatlanság tájékozatlanságát, illúzióját. Mert más vallásoknak más elképzelései, de igenis dédelgetett világhatalmi tendenciái vannak, ezért nem tehetjük ki magunkat naivan az ő hatalmi realizmusuknak. Peter Berger vallásszociológus éveken át erre figyelmeztetett. Igaza van Sansalalgériai írónak, aki 2084 – a világ vége könyve kapcsán egy interjúban elmondta: az iszlám célja Európa megfélemlítése. Sikerült. Philip Jenkins hívő protestáns teológus pedig az 1980-as években leírta Isten kontinense még Európa? című könyvében: hamarosan eljön az idő, amikor az Eiffel tornyon is félhold fog fényeskedni. Ez még nem jött el.

Csak a józanság, az illúzióvesztő realizmus, az arányos védelemi politika, a tudatos, kultúrértékeinket védelmező nevelés lehet olyan védőfal, amin még a pokol kapui sem vehetnek erőt. Gondolatban menjünk el mi is Betlehem Gyermekéhez, aki minderre meg tud tanítani. Mert a lelki fegyverekkel ellátott hit tud csak ellenállni a tévhitek, álhitek, vakhitek, és az önhittek áradatának. Csak így lesz jelen Betlehem Magdeburgban, Budapesten, Európában…