Sokan kérdezik mostanában, hogy van-e még Nyugaton olyan elemző, akinek a véleményét érdemes komolyan venni az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban – vagy tényleg mindenki beállt a militarista kórusba? A válasz az, hogy nagyon kevesen vannak, de igen, léteznek ilyen hangok. És közülük kétségtelenül John Mearsheimer a legtekintélyesebb.
A Chicago Egyetem professzora, a nemzetközi kapcsolatok realista iskolájának ikonikus képviselője, nemrég Budapesten járt, ahol a Magyar Külügyi Intézet által szervezett Budapest Global Dialogue keretében tartott előadást. Mearsheimer nem kertelt: szerinte az Egyesült Államok és szövetségesei provokálták ki az orosz inváziót azzal, hogy a NATO folyamatos keleti bővítésével Oroszország számára elfogadhatatlan biztonsági helyzetet teremtettek.
„Putyin inkább elpusztítja Ukrajnát, minthogy az a NATO tagjává váljon” – fogalmazott Mearsheimer Budapesten, hozzátéve: „Nem hiszem, hogy meg akarná és meg tudná hódítani egész Ukrajnát.”
A professzor szerint a háború a Nyugat stratégiai vakságának következménye: 2008 óta folyamatosan figyelmen kívül hagyták az orosz biztonsági aggályokat, miközben Ukrajnát de facto a NATO részévé tették, amerikai kiképzők és fegyverszállítmányok révén. Ez a folyamat 2022-re átlépett egy orosz „vörös vonalat”, ami a háborúhoz vezetett.
John Mearsheimer már a háború kitörése előtt figyelmeztetett arra, hogy Ukrajna NATO-tagságának erőltetése „egzisztenciális fenyegetést jelent Oroszország számára”, és valószínűleg megelőző katonai reakciót fog kiváltani. Egy 2024-ben publikált elemzésében pedig hét pontban cáfolta meg azt a nézetet, hogy Putyin imperialista tervekkel támadta volna meg Ukrajnát.
A főbb érvei a következők:
- Nincs bizonyíték arra, hogy Putyin célja Ukrajna meghódítása lett volna. Sem szándékot, sem képességet nem mutatott erre.
- Az orosz invázió létszáma (100–190 ezer fő) aligha elegendő egy ország teljes elfoglalásához.
- Putyin többször is jelezte, hogy a fő cél a NATO-bővítés megakadályozása, nem pedig Ukrajna bekebelezése.
- A háború előtt diplomáciai megoldást keresett, és a háború első heteiben érdemi tárgyalásokat folytatott.
- Más kelet-európai országokat soha nem fenyegetett katonai eszközökkel, és nem tett előkészületeket egyéb inváziókra.
- A nyugati mainstream narratíva csak 2014 után kezdte el „imperialistának” nevezni Putyint, miközben korábban még NATO-csúcstalálkozóra is meghívták.
Mearsheimer szerint a Nyugat háromirányú stratégiát követett:
- NATO-bővítés,
- Ukrajna EU-integrációja,
- és színes forradalmak támogatása, hogy Ukrajna nyugati típusú liberális demokráciává váljons
Ez a három együtt túl sok volt Oroszország számára, és Putyin nem hagyhatta figyelmen kívül. A professzor a kubai rakétaválsághoz hasonlítja a helyzetet, mondván: ahogy az Egyesült Államok 1962-ben nem tűrt meg szovjet rakétákat a szomszédban, úgy Oroszország sem fogja elfogadni a NATO-t a határainál.
Szerinte a béketárgyalások esélye minimális, mivel az orosz követelések (semleges Ukrajna, a megszállt területek elismerése, demilitarizálás) elfogadhatatlanok Kijev és Európa számára. A Trump-adminisztráció ugyan próbálkozik egy kompromisszummal, de Mearsheimer szerint „Trump nem az egyetlen játékos”, és Európa támogatása nélkül nem lehet érdemi megállapodást kötni.
Ami viszont valószínű, az a fokozatos amerikai kivonulás Európából, a NATO gyengülése, és újabb háborúk lehetősége a kontinensen, ha az európai országok nem tanulnak meg önállóan gondolkodni a biztonságpolitikáról. És önálló gondolkodás alatt nem azt érti, amit az uniós elit most művel.
