2026.november 5.
Imre, Zakariás, Tétény
6°C

A brit gyermekvédelem csődje: tömegesen megerőszakolt áldozatok, etnikai feszültségek

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

🇬🇧Akár 600–700 férfi is megerőszakolhatott egy 13 éves korától szexuálisan kizsákmányolt brit lányt – derült ki Rupert Lowe parlamenti képviselő független vizsgálatának tanúvallomásaiból‼️

A Westminsterben ismertetett beszámolók szerint a pakisztáni származású elkövetőkből álló bűnbandák kiskorúakat tartottak kutyaketrecekben, csoportosan bántalmazták őket, és zsarolással, kábítószerekkel, valamint erőszakkal kényszerítettek őket engedelmességre. Több áldozat azt állította, hogy rendőrök is részt vettek a törvénytelen üzelmekben. Egy 15 éves lány súlyos sérülésekkel került kórházba, de állítása szerint az egészségügyi személyzet nem vizsgálta a bántalmazás körülményeit. A Rotherhamben, Rochdale-ben, Huddersfieldben és Telfordban korábban feltárt ügyekben a hivatalos vizsgálatok rendőrségi mulasztásokat, gyermekvédelmi hiányosságokat és az intézmények vonakodásának hátterében az etnikai feszültségektől való félelmet azonosították. Lowe követelte, hogy vonják felelősségre az elkövetőket és hozzák nyilvánosságra az adataikat. Nagy-Britanniában országos vizsgálatot rendeltek el a gyermekeket kizsákmányoló hálózatok és az áldozatok védelmét elmulasztó intézmények ellen.

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
18
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Köszönjük az 1%-os felajánlásokat — további támogatási lehetőség cégeknek

Kedves jelenlegi és leendő Támogatóink!

Május 20-án lejárt a 2025. évi jövedelmek utáni SZJA-bevallás, és ezzel együtt az 1%-os felajánlások időszaka is. Mindenkinek köszönjük a támogatást, aki a civil 1%-ot alapítványunk részére ajánlotta fel.

A gazdasági társaságok viszont az év 365 napján megtehetik, hogy adományukkal támogassák fennmaradásunkat.

Adószámunk 19296676-1-13
Bankszámlaszámunk 12001008-01756468-00100006

Az év folyamán részünkre átutalt összeg a társasági adó alapját csökkenti, mivel a ráfordítások között elszámolható. Alapítványunk közhasznú státusza miatt nemcsak a folyósított összeg csökkenti az adóalapot, hanem annak további 20%-a is.

Ehhez természetesen minden támogatónknak igazolást állítunk ki. Hálásan köszönjük, ha támogatják alapítványunk munkáját, és így megerősítik a normalitás védelméért folytatott küzdelmünket.
Földi László Elnök

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához