Isten a jókedvű adakozót szereti – olvassuk Pál apostolnak a Korintusiaknak írt második levelében (2Kor 9,7). Jelenti-e ez azt is, hogy Isten nem szereti fösvényeket, akik nem adakoznak? Nem. Isten mindenkit szeret, de mégis kinek-kinek tettei szerint fizet. (Vö. Jel 2,23) A fösvény embernek, aki „szűken vet”, azt ígéri, hogy szűken fog aratni is. A fösvény, tehát, amikor visszatartja a munkásai bérét, amikor alacsony bért szab meg mint illene vagy amikor különféle ravaszkodással kijátssza az adóhivatalt, akkor lelki javakat pazarol el. A fösvény ugyanis nem élvezi a saját vagyonát. Akkor miért nem változtat a hozzáállásán?
A félelem bére
Minden felnőtt ember tudja, hogy az élete véges. Azt is tapasztalja, hogy megélhetése sosem 100 %-ig biztos. Ezért minden ember egzisztenciális félelembe kerülhet. A hite azonban kihozhatja onnan. Ha az istengyermekség lelki állapotába kerül, akkor tud csak egzisztenciális biztonságérzetbe kerülni. Nem véletlenül mondja a Hegyi beszédben Jézus, hogy minden hajszálunk számon van tartva. Az Atya gondoskodik rólunk. A fösvény ember, amikor minden fillért „megfog”, akkor tudat alatti félelemben él – akkor is, ha egyébként templomba jár. De Jézus, amikor az ég madarainak fönnmaradásáról szól, akkor nem csak megnyugtatja az embert. A Hegyi beszédben azt is mondja, hogy szeressük ellenségeinket. De ez hogyan jön a fösvénységhez?
Az ellenségszeretet
A Fokolare mozgalom egyik nemzetközi konferenciáján egy vállalkozó is tanúságot tett. Arról beszélt, hogy egyik barátja meghívta arra, hogy vegyen részt a közösségi gazdaság megteremtésében. A cél jónak hangzott. Az adás kultúrája vonzó kultúra volt a számára, de amikor megtudta, hogy ez nem csak azt jelenti, hogy a nyeresége egy részét szét kell osztania a dolgozói között, hanem azt is, hogy a nyeresége egy részét harmadik világban működő vállalkozások számára kell átadnia, akkor majdnem nemet mondott az egészre. Miért? Mert ha saját dolgozói kapják a pénzt, akkor az neki is jó. A munkatársak hűségesebbek lesznek, jobb teljesítményt is nyújtanak, mert érdekeltebbek a sikerben. De egy ismeretlen szövetkezett a másik földtekén? Miért dolgozna értük? Néhány napig bizonytalankodott, imádkozott, és Isten meghallgatta őt. Az imában igazat beszélt, és Isten megértette vele, hogy nem az ellenségeinek fog pénzt adni. És ezek után jött az Igazság valódi megértése. Ha kapzsiságát leküzdi valaki, az egy lépés ahhoz, hogy megértse és megtegye az ellenségszeretet parancsát. A fösvénység viszont egy lépés visszafelé. Egy lépés a testvériesség ellen. Ezért veszélyes.
Az adakozás mértéke
Mindenki annyit adjon, hogy ne kerüljenek veszélybe a szerettei. Az embernek mindenekelőtt az állapotbeli kötelességeit kell teljesítenie. A családapának gondoskodnia kell a megélhetésről. Nehéz megmondani tehát, hogy mikor ki mennyit adjon. De Kalkuttai Szent Teréz anyának volt egy mértéke. Egyszer valakinek, aki azt kérdezte, hogy mennyit adjon, ami egy bűne jóvátétele lehet, akkor azt válaszolta, hogy annyit, hogy fájjon. Akkor mégsem jókedvű az igazán adakozó?
A nagylelkűségünk maga a jutalom
Ha fáj, amit adunk, akkor is az fog történni velünk, mint Assisi Szent Ferenccel, aki megcsókolt egy leprást. Undorodott a leprásoktól, de tudta, hogy az Ő Jézusa nagyon szereti őket. Ezért egyszer megcsókolt egy úton baktató beteg embert. És utána minden undora megszűnt. Amitől addig irtózott, az édessé vált számára.
Ha egyszer ad az ember annyit, ami fáj, hamarosan olyan lelki állapotba kerül, ami a maga jóságában százszorosan fölülmúlja a valamikori fájdalmat. Ezt az állapotot pedig úgy hívják, hogy szeretet. Érdemes nagylelkűnek lenni?
Rákóczi Piroska
