A vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 1. része.

Múlt évben – hozzám hasonlóan tanári végzettséggel is rendelkező, gyesen lévő húgommal együtt – elvégeztem az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara által „Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig” címmel indított online kurzust. Előzetesen megbeszéltük, hogy tapasztalatainkat megosztjuk egymással és másokkal is, akiket érdekel vagy érint ez a téma.

A kurzus ingyenes és bárki számára elérhető volt, de elsősorban pedagógusoknak és a „gyermeknevelést komolyan vevő szülőknek” ajánlották a képzést elindítók, azzal az előzetes figyelmeztetéssel, hogy a sikeres teljesítés esetén kapott tanúsítvány nem ad végzettséget, és „nem jogosít fel semmire”, viszont az itt megszerzett tudás birtokában kompetensebben tudunk a témában állást foglalni, valamint „nyitottabbak és elfogadóbbak” leszünk. A képzésre olyan sokan jelentkeztek, hogy idén februártól újra meghirdetik, és mindaddig újraindítják, amíg lesznek rá jelentkezők. A következők bemutatkozó sorokat olvashattuk a felület megnyitása előtt:

„Kurzusunk arra vállalkozik, hogy az érdeklődő pedagógusoknak és szülőknek alapvető ismereteket nyújtson a gyermek- és serdülőkori szexuális fejlődésről és viselkedésről, a szexuális és nemi kisebbségi identitások és orientációk kialakulásáról, a családi és intézményi szexuális nevelés elfogadott alapelveiről valamint a szexuális abúzus természetéről és megelőzésének lehetőségeiről.”

Mindketten azzal a feltételezéssel jelentkeztünk, hogy nagy valószínűséggel egy gender studies alapú, érzékenyítő képzést kapunk erős kormánykritikával fűszerezve, válaszul a kormánytöbbség által júniusban elfogadott törvényre, amely egyebek mellett megtiltja a hasonló érzékenyítő képzéseket végző szervezetek iskolai működését. Ugyan reménykedtünk benne (ekkor még nem ismertük sem a tematikát, sem az oktatók névsorát), hogy esetleg téves vagy túlzó a feltételezésünk, de a képzés maradéktalanul igazolta prekoncepciónkat. Szerintem ezt a kurzus vezetői is vállalnák, annyira egyértelmű és nyilvánvaló, ha valaki végigolvassa a tananyagot, az ajánlott cikkeket, a tanulmányokat, vagy megtekinti az ajánlott videókat, elolvassa a 168.hu témába vágó cikkét, amiben a képzés anyagából készülő könyv kapcsán beszélgetnek F. Lassú Zsuzsával, az ELTE Neveléstudományi Tanszékének tanárával, aki a képzésünk fő facilitátora volt, és nem mellékesen, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciójának vezetője.

A következő hetekben nagyjából a tárgyalt modulok sorrendjében, cikksorozatban közlünk ismertetőt a kurzus anyagáról, kitérve az ajánlott segédanyagokra is.

Röviden megosztjuk személyes benyomásainkat, amiket a kurzus vezetőoktatójával való, nagyon rövid levélváltásokból szereztünk, és azokból a visszajelzésekből, amiket a hölgy a modulokra adott reflexióinkra reagált (vagy nem reagált).

Túlnyomórészt erősen kritikus észrevételeink mellett felsoroljuk a tananyag pozitív elemeit is. Igazságtalan és őszintétlen lenne ezeket elhallgatni, még akkor is, ha alapvetően azzal a határozott céllal írjuk ezt a beszámolót, hogy minél több szülőt, nagyszülőt és pedagógust meggyőzzünk arról, mennyire téves, hibás, sőt, több területen egyenesen veszélyes lenne a gyerekek számára egy olyan szemléletű és tartalmú szexuális edukáció, amit ilyen vagy hasonló ideológiájú képzéseken érzékenyített felnőttek adnának át a számukra.

A tanfolyam 1. moduljának elolvasása után megegyeztünk abban, hogy a húgom véleménynyilvánítás nélkül végzi el a kurzust (ha ez komoly megpróbáltatást jelent a számára, akkor is), én viszont a kezdetektől felvállalom a leghatározottabban gender studies-kritikus véleményemet a beadandóimban. Két okból kifolyólag döntöttünk így: egyrészt a teljes tematika érdekében szerettük volna, hogy legalább az egyikünk biztosan elvégezhesse a tanfolyamot; másrészt őszintén kíváncsiak voltunk arra, hogy a felvetett kérdéseimre, kritikáimra érkezik-e válasz – és ha igen, milyen tartalmú.

A kurzus elvégzésének egyik feltétele volt, hogy reflexiókat kellett írnunk minden modul után. Ezekben udvariasan, de teljes egyértelműséggel, a legkisebb finomítás nélkül fogalmaztam meg a kritikai észrevételeimet, amikre ugyan érdemi válaszokat nem kaptam (mindössze egy alkalommal, amikor egy feltett kérdéssel reagáltak bíráló felvetésemre), de ki sem zártak a kurzusról, pedig indoklás nélkül megtehették volna. Habár ezt a toleráns mentalitást hirdették magukról a képzés bemutatkozó anyagában, engem kicsit mégis meglepett, hiszen általában nem ez a hozzáállás a jellemző a gender szemléletű szervezetek és intézmények világában.

Az elsődleges célunk nem az, hogy pusztán beálljunk a jó szándékú panaszkodók sorába, akik egyre elkeseredettebben tudósítanak arról az ideológiáról, amely egyes nyugati országokban mára megkérdőjelezhetetlen, kritizálhatatlan „államvallássá” vált, és amit már Magyarországon is terjesztenek és képviselnek egyetemi oktatók, pszichológusok, médiumok, különböző emberi jogi vagy gyermekvédelmi (!) szervezetek.

Mi az akcionalitásban hiszünk, túl akarunk lépni a szomorú és kétségbeesett tehetetlenségen. Nem akarjuk az időnket és az energiánkat a genderideológia elemzésével és bírálatával tölteni, inkább saját szervezeteket, képzéseket akarunk létrehozni, amelyek nem a gender studies-ra adott reakciókból épülnek fel, nem ahhoz képest határozzák meg magukat, hanem több ezer éves, érvényes és kipróbált világképen, valamint annak gyakorlatán alapulnak.

A tízparancsolat értékrendjén alapuló, minden elemében korszerű, tudományos megalapozottságú, valós problémákra valós válaszokat adó képzést kell kidolgoznunk és elindítanunk. Ehhez hozzáértő, a gyermekvédelem területén komoly szakértelemmel és gyakorlattal rendelkező pszichiáterek, pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások és egyéb szakemberek segítségét vesszük igénybe. A projekt már szervezés alatt áll, nem csak beszélgetni fogunk róla.

Folytatjuk.

Szekeres Éva