Nem a család a keresztény társadalom legkisebb egysége. Hát, akkor ki? A Szentírás első lapjaiból megkaptuk a felszólítást: Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet. (Vö!1Móz 1,28) Ezt úgy értelmezni, hogy családokat akart Isten, szerintem helyes. De, ha tágabban nézzük a kérdést, először szűkebben kell néznünk. Mi történik a sokasodás megvalósításakor? Amikor Isten embert teremt, két embernek megadja a csodát, hogy társteremtő lehet.
Aki ennek örülni fog, az a gyermeknevelés boldogságát is át fogja élni. És mégis, ennek az egész élethelyzetnek a középpontja nem a szülőség áll. Akkor mi?
Az energiafelszabadulás törvénye
A keresztény társadalom alapegysége a termékeny ember. Legtöbb termékeny ember családos, de nem csak a gyermekeket vállalók termékenyek. Termékeny úgy lesz valaki, hogy elfogadja Isten feljebbvalóságát és elfogadja az istengyermekség státuszát. Ez az elfogadás olyan energiákat szabadít föl, ami által az ember bármilyen életállapotban is van termékennyé válik. Ez a természetes fejlődés, nincs benne csoda. Vagy ez maga a csoda?
A csoda
Az ember a génjei által meghatározott lény. A genetika meg tudja mondani, hogy egy populációnak hány százaléka sporttehetség. Ezért nagyobb lélekszámú országok általában előrébb vannak az olimpiai éremtáblákon. És nekünk mégis volt egy angolokat 6-3-ra megverő futball válogatottunk. Azt a gondolatomat akarom ezzel alátámasztani, hogy a csoda nem más, mint a statisztikai eredmények fölrúgása. A csoda áttöri a valószínűségek börtönének ajtaját. Maga az, hogy voltak csodák is csoda. És a csoda nem csak áldás, tehertétel is lehet.
Az örök farizeusok
Egyszer szerettem volna írni egy novellát. Képzeljük el, hogy a szocializmus idején egy műtét után a korházban elő amputáltnak egyik éjjel kinő a lába. Nagy boldogan kimegy a nővérszobába. A nővér hívja az ügyeletes orvost, aki rájön, hogy ha ezt a csodát sokan megtudják, akkor a rendszer belebukhat. Ezért azt mondja a gyógyult embernek, hogy erre iszunk, és hoz alkoholt, amit felhígít, és amibe saját maga tesz altatót. És aztán a műtőben újra amputálja a lábat. Miért nem győzi meg a csoda? Mert ő is az egyik örök farizeus.
Mi a bajuk a farizeusoknak?
Nem tudom, hogy a csodát irigyelték az írástudók Jézustól vagy az ékesszólást. De lehet, hogy a kiválasztottságot. Arra hajlok, hogy Isten szuverenitása fájt nekik: Isten azt csinál, amit akar. Nem engem akar? Nem elismert próféta a rólam szóló álma? Akkor is vallási vezető leszek, én értelmezem az Írásokat. És a történelemben jóval később jött egy másik csoport értelmiségi és jött a fordulat: nem leszek többé vallási vezető, mert túl sok a kötöttség. Bölcselő leszek. Gyorsan letagadom Isten létét. Fölépítek egy Istent tagadó társadalmat, ami úgy néz ki mintha testvéries és igazságos lenne. Aztán ebben a rendszerben mindenki kicsi, de öntudatos isten lesz. De a gyakorlatban sok ilyen összezárt isten nem tud társadalom működtető közösségé válni. Ezért ég ma Párizs. Ez szörnyű, de mi a megoldás?
Megoldást nem tudunk adni
Nem hiszem, hogy bárki tudná a megoldást. Én abból indulok ki, hogy az igazán jó társadalom az Isten képmású társadalom lenne. Miben lenne olyan, mint Isten? Elsősorban termékeny emberek közössége lenne, amit a vér és az anyanyelv kapcsolna össze. Állami szinten pedig Isten teremtő képessége mellett a szuverén létet is elérné: a szuverén Isten arcvonásait lehetne felismerni rajta, a világ pedig együttműködő szuverén államok közössége lenne. Lesz ilyen? Nem tudom, de egyre többet jut eszembe a prófécia miszerint „Témán felől jön az Isten, Párán hegyéről a Szent. Fensége beborítja az eget, dicsősége betölti a földet.” (Hab3, 3) Ez lesz.
Írta:
Rákóczi Piroska
