2022.június 28.
László, Sámson

A mi kereszténységünk – a győzedelmes Krisztus

Facebook
Email
Nyomtat
Telegram
jézus
Védőtársunk írása, melynek nyomtatott verziója a Duo Gladii című folyóiratban jelent meg.

A mi kereszténységünk nem a gyengeségre, az elesettségre, az elhagyatottság érzésére épül. Mi nem a megalázott, megtört és meggyötört lelkű, birkatudatú vallásosságot képviseljük. Mi a harcos kereszténységet valljuk. Ez a harc a Sátánnal és az ő földi képviselőivel szembeni küzdelem.

Ahhoz, hogy ezt helyesen értelmezzük, le kell számolnunk a modern kereszténységgel, illetve el kell vetnünk annak kisiklott voltát. A kereszténységben már korán jelentkező és meglévő mártírkultusz a nemes önfeláldozás példája, nem a lemondásé, a defetista hozzáállásé. Nem a gyengeség és az elesettség jelenik meg az üldözöttség ezen szintjén. Nem a bűnben tobzódó, a világban csak szenvedő egyén képe kell, hogy elénk táruljon, amikor legyilkolt ókeresztényekről beszélünk! Ellenkezőleg:

az oroszlánnal csak az tud szembenézni, aki nyugodt lelkiismerettel tér meg Istenhez, aki tudatában van annak, hogy lehet, testét megölik, de lelke örök.

Mi nem csak állunk bambán és nézzük a világ pusztulását tétlenül! A mi imánk nem erőtlenséget és kötelező önmegalázottságot mutat! Nem a könyörgéssel és a szenvedéssel hívjuk fel magunkra Isten figyelmét, hanem azzal, hogy Őérte harcolunk és ezáltal kitűnünk ebben a világban, a csatamezőn.

A törekvést vágjuk el, ha Istent olyan messze és elérhetetlennek tételezzük, hogy esélytelennek látjuk a felé való közeledést. Ezzel meg is ágyazunk a protestánsoknál látható predesztináció tanának: ha én úgysem tudok elérni semmit, mert “segélyezésre” szorulok, mert gyenge vagyok, mert nincs hatalmam saját magam felett, mert porban fetrengő vagyok, akkor ebből az következik, hogy igazából teljesen mindegy mit is csinálok, mert ebből a minőségből képtelen vagyok kilépni.

Legfőképpen a nemes jellemet, a sziklaszilárd fensőbbséget kell kimunkálni. Főleg most, amikor nem meghunyászkodni kell, de nem is önvédelemre berendezkedni, hanem támadni a modernitást. Nekünk kell rohamot vezetnünk a Sátánnal szemben! Ezt nem lehet csonkabonkán.

Azon keresztény emberképet vessük el, hogy végtelenül kicsinek tételezzük az egyént, továbbá a benső utat se ilyen irányba jelöljük ki:

az lenne a jó keresztény, aki birkaként tűr, aki folyamatos “bűnbánatban” él, aki mindig megalázkodik? Természetesen az egyén emberi voltának végtelenül nagynak tételezése is hibás elgondolás és egoizmushoz vezethet.

A kicsinyes hozzáállás gyökere a félreértelmezett bűnbánat. A bűnösség hangoztatásának magyarázata csak úgy értelmezhető a kereszténységben, ha megértjük az áteredő bűnt. Kiűzettünk az Édenkertből, és ezért halandók lettünk, romlandó testbe születtünk, tehát mindannyian hordozzuk a bűn következményét. Ám sokaknál a gyakorlatban ez nem önreflexió, nem uralomra és hatalomra törekszik saját maga felett, és nem a vallás visszavezetési, visszakötési szintjére koncentrál (religio), hanem lapos moralizálássá, gyanúsítgatássá, alacsonyszintű, plebejusi, horizontális szemlélődéssé válik. Az önvizsgálat, a bűnnel vagy bűnökkel való szembenézés a nemesedés folyamatának kell, hogy legyen a katalizátora, nem pedig a folyamatos alászállításnak.

Igazából a bűnösség, az elesettség hangoztatásából, és Isten külső, tőlem független megmentőként való tételezéséből következik, hogy nem tehetek a saját, valós, általam elkövetett bűneimről sem. Ha gyenge vagyok, és eleve bűnös, akkor nem tudok mit kezdeni ezzel, ki vagyok szolgáltatva minden külső tényezőnek, hiszen csak egy külső erőre tudok hagyatkozni, akinek a kegyeit úgy tudom elérni, ha minél jobban megalázkodom.

Ez a túlzó megalázkodás is azért visszataszító, mert valójában hitetlenségből fakad. Mivel legfeljebb csak szavak szintjén hívő a legtöbb modern ember, ezért kompenzál. Maga sem hiszi el a bűnök feloldozását, nem hisz a szentségek erejében, nem hisz ténylegesen a kegyelemben, ezért egy pózt vesz fel.

Meg kell nézni a mai, egykoron keresztény társadalmakat, hogy hova vezetett ez a fajta csúszás-mászás a hit elhagyásával. A „Black Lives Matter” térdelgetéséhez, az LMBTQP emberek betegségeinek és bűneinek felmagasztalásához.

Kifordult szemlélet kifordult társadalmat hoz létre. Aki nem tudja, hogy ki előtt, hogyan és miért kell térdelni, a végén minden nyomorult előtt térdelget, és nem győz hálát adni az ellenségnek, amiért egyáltalán hagyják élni biológiailag.

Mi az imitatio Christi azon formájában hiszünk, úgy követjük Krisztust, hogy közben mi magunk is a krisztusi minőség felé törekszünk. Nem a tanítványok lábmosását emeljük ki, és nemcsak azt látjuk, hanem az isteni embert, a kufárokat korbáccsal kiűzőt, a legyőzhetetlent. A keresztre feszítésnek nem arra a mozzanatára koncentrálunk, hogyan próbálják megalázni, kigúnyolni és megölni a Megváltót a zsidók, hanem arra, hogy nem tudták legyőzni, mert feltámadt, ezáltal Ő győzött. Nincs felette hatalma a teremtményeknek. Az igazság mindig győzedelmeskedik. A mi Krisztusunk a győzedelmes Krisztus. Erőt és hatalmat ad a gonoszság felett. Ez a hit lényege. Aki porban fetreng, gyenge, erőtlen, annak nincs hite.  A romlandó testet megalázhatják, de az vesszen is, hiszen úgyis meghal, viszont van, ami örökérvényű. A mi szellemi törekvésünk az, hogy ehhez a Mindenhatóhoz visszataláljunk, kapcsolatot tudjunk vele létesíteni.

 

Barcsa-Turner Gábor

 

Ezt a cikket egy védőtársunk írta. Az írás nem feltétlenül tükrözi mindenben a vdtablog.hu szerkesztősége és a Védett Társadalom Alapítvány álláspontját. Amennyiben Ön is szeretne a témáinkhoz (életvédelem; családvédelem; biztonság; nemzeti hagyomány és kultúra; valamint vallás és keresztény értékek) kapcsolódni, küldje el írását (vagy írásait) a [email protected] e-mail címre.

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Egy válasz

  1. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az ellenféllel szembe kell szállni, és a valódi ellenfél a sátán, írhatjuk akár így is: Sátán.
    Van azonban két dolog, amit érdemes figyelembe venni.
    A mozgalmárok harciassága gyakorta kiégéssel végződik. A gyertya két végén is lobogó lelkes papjaink olykor összeroppannak és elhagyját a szolgálatot. Tehát nemcsak lőni kell, hanem tölteni is.
    Prohászka fontos könyve a Diadalmas világnézet. Gndolkodjunk el, látva Európa mai állapotát: hol a diadal.
    László

Vélemény, hozzászólás?