2024.június 16.
Jusztin, Jusztina, Auréliusz

Áthallások

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Szeretem Március 15-ét. Számomra ez az a nemzeti ünnep, ami velem van kicsi
gyerekkorom óta. Magában rejti a tavaszt, a közelgő Húsvétot, a Virágvasárnapot, a
Feltámadást. Még a Kádár-rendszer se merte átfazonírozni, csak a vérgőzös
Tanácsköztársaságot kellett kötelezően „ráünnepelni” a Forradalmi Ifjúsági Napok keretei
között. Mégis, amikor a „Talpra magyar”-t szavaltuk, kokárdával a mellünkön, senki nem
Kun Béláékra gondolt közben. Szinte mindenki betéve tudta a forradalom eseményeit,
ismerte helyszíneit, szereplőit. Március 15. számtalan értelmezésen esett át mindig az
adott kor, politikai berendezkedés, szövetségi rendszer szája íze szerint. Magasztos
eszméit, jövőbe mutató üzeneteit számtalanszor megfogalmazták, esetenként egyenesen
meghatározták és gondosan szájunkba rágták, hogy úgymond „mire gondolt a költő”.
Petőfit és a márciusi ifjakat, Kossuthot, sőt még Széchenyit is, az aktuális uralkodó
ideológia mentén nevezték már a kor jakobinusainak, kommunistáinak, szocialistáknak,
liberálisoknak. Valahogy a baloldali ideológiák mindig ott settenkednek nemzeti ünnepeink
környékén, és azokkal, illetve forradalmaink hőseivel próbálják legitimálni amúgy minden
esetben idegen hatalmakat kiszolgáló politikai szerepüket.

Pedig, ha jól belegondolunk, jelentős forradalmainkban, szabadságharcainkban a leginkább
közös elem a szuverenitás iránti vágy, a függetlenség kivívására való törekvés valamely
aktuális, elnyomó „szuperhatalom” uralma alól. Így volt ez Rákóczi idejében, 1848-ban és
1956-ban is. Ami biztos nem történt meg, az az, hogy nemzeti hőseink azért ragadjanak
fegyvert, hogy egy birodalom érdekeit érvényesítsék szülőhazájukkal szemben. A
birodalmak persze veszélyes üzemek, és a kezdeti sikereket követően többnyire legyőzik a
lelkes, ám eszköztelen forradalmakat, még ha minden esetben jó nagy szöget ütnek is azok
egójába. Igen, meggyőződésem, hogy a birodalmak rendelkeznek önálló egóval, amik persze
nyilván a vezetők személyiségéből fakadnak és amiatt torzulnak. És ez a torzulás előbb-
utóbb a birodalom szükségszerű bukásához vezet. Addig viszont a hatalmat gyakorló, a
birodalmat vezető dinasztiák egója kivetül földrajzi, katonai, gazdasági, vallási és persze
ideológiai értelemben új területekre.

A birodalmak attribútuma a terjeszkedés. Ez többnyire erőszakosan történik, legalábbis a
történelmi példákat tekintve ez az általános. Mégis előfordul olyan is, amikor addig
független államok úgy döntenek, hogy szuverenitásukat súlyosan károsítva, különböző vélt,
vagy valós előnyökért cserében, önként csatlakoznak egy birodalomhoz. Ilyenkor persze az
idegen hatalmak eleinte „jófejek”, nem mutatják ki a foguk fehérjét, vonzó alternatívákat
kínálnak a nemzetállami létet felcserélni szándékozó országok számára. A „prédák” pedig a
feltételezett nagyobb jó érdekében súlyos, sokszor később visszafordíthatatlan döntéseket
hoznak a birodalomhoz való csatlakozás áraként. Ilyen csapda volt számunkra legutóbb a
NATO-hoz, vagy az EU-hoz való csatlakozás. E sorok írója közel harminc éve munkája révén
részese volt az uniós csatlakozás folyamatának Brüsszelben, így éveken át testközelből
közvetlen tapasztalatokat szerzett az EU napi, gyakorlati működéséről. Ez akkoriban
messze normálisabb, főleg kecsegtetőbb volt a mai szürreális állapotokhoz képest. A
brüsszeli adminisztráció, de még az EP képviselők mentális és szellemi színvonala is messze
meghaladta a maiak állapotát. A viták döntően kulturált mederben zajlottak, a hangnem –
néhány elenyésző esettől eltekintve – a diplomácia alapvetéseinek megfelelő volt, a
kidagadt erek és gúnyos kacajok ismeretlenek voltak. Igaz, a Brüsszelt azóta elárasztó
háttérhatalmi „megbízottaknak” még hírük-hamvuk sem volt, vagy még nem voltak aktívak
és így felismerhetők sem. Egy biztos: az ellen a birodalom – a két-három évtizeddel ezelőtti
Európai Unió – ellen még a márciusi ifjak sem keltek volna fel, ugyanúgy nagy reményekkel
vetették volna bele magukat a megnyíló nyugati világ adta előnyök élvezetébe.

Sajnos azonban mára megmutatkozik a birodalom új, vicsorgó foga fehérje. Azóta kiderült,
hogy a háttérhatalmat irányítók milyen torzult személyiségek lehetnek és milyen beteg
világot próbálnak kontinensünkre erőltetni bármi áron. Beletartoznak ebbe a woke
ideológiától kezdve a különböző összeegyeztethetetlen vallások, kultúrák együttélésre
kényszerítésén, az illegális migráción át, a szexuális devianciák normalitásba
kényszerítésén keresztül egészen a szólásszabadság eltiprásáig minden, a nyugati kultúra
korábbi állapotával nem kompatibilis politikák.

Meggyőződésem továbbá az is, hogy Petőfiék ma ez ellen a birodalom ellen minden követ
megmozgatnának, mivel Magyarország függetlensége, szuverenitása újra rég nem látott
veszélyben van. Akárki akármit gondol, vagy mond, a labancok ma is azok, akik hazánk
teljes alávetettségét kívánják megvalósítani, és azért dolgoznak nap mint nap, hogy olyan
birodalmak uralkodjanak felettünk, amelyek szorításából nincs többé menekvés, mert rövid
időn belül eltörlik történelmünket, kultúránkat, nemzeti karakterünket, hagyományainkat.
Két-három generációval később pedig már senki nem fogja tudni, mi történt március 15-én,
hol volt a Pilvax, miért fontos egy múzeum lépcsője, és ki volt az a pár ember, akik majd
másfél évre megfordították a történelem addigi menetét. Újra aktuálissá válnak a Nemzeti
dal örökbecsű sorai, és mindig lesznek, akik a magyarok istenére esküsznek, hogy rabok
tovább nem lesznek.

Hajda Iván
a vdtablog főszerkesztője

Mi a reakciód?
👍tetszik
34
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
7
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
1
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

További cikkek