Az egyház és az önvédelem

A párizsi olimpiai megnyitó nyilvánvaló provokáció volt: a szentmise meggyalázása. A Vatikán is megszólalt az ügyben, de erre a megszólalásra nagyon sokat kellett várni, és valljuk be, eléggé erőtlen volt. Ez az esemény egy régóta meglévő vitát hozott előtérbe: Mi a keresztények viszonya az önvédelemhez?

Ha arcul ütnek

Jézus tanítása szerint a rosszért is jóval kell fizetni. Ha arcul ütnek, oda kell tartani a másik orcánkat is. (Vö. Mt 5,39) De álljunk itt meg egy pillanatra! Hányszor elmondtuk már, hogy Jézus tanításának dimenziója az egyes ember? Nem társadalmi és politikai szervezetekhez szólt a Mester, hanem emberekhez. Ezért az egyház abban a kérdésben, hogy mikor és milyen formában kell megvédenie magát, akkor tud helyesen lépni, ha a tanítás egészét nézve, az idők jeleit figyelembe véve alakít ki gyakorlatot. Az idők jeleit pedig a hívek is hordozzák.

Amit a hívek nem értenek

A katolikusok közül sokan értetlenül állnak az előtt a jelenség előtt, hogy ma sokkal több olyan egyházi megnyilvánulás van, ami az azonos nemhez vonzódó emberekért szól, mint ami a szentmisét védené. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy milyen eszközei lennének az egyházaknak arra, hogy megvédjék magukat.

Hány hadosztálya van a pápának?

Közismert a történet, hogy amikor a második világháborúban a szövetségesek egyik tárgyalásán Churchill felvetette egy üggyel kapcsolatban, hogy erről kérdezzük meg a pápát, Sztálin így szólt: „Hány hadosztálya van a pápának?”. Ez arra mutat, hogy az egyházak nem rendelkeznek semmilyen fizikai önvédelmi képességgel. És ezt a felvilágosodás óta a magukat hol forradalminak, hol kommunistának, hol progresszívnek nevező erők ki is használják. Hogy ellenük miért nem lép határozottabban fel az egyház, annak számos tényezője van.

Ne szállj szembe a gonosszal

A papok és lelkészek szeretik Jézust idézni, miszerint „ne szállj szembe a gonosszal” (Mt 5,39). Igen, tényleg ezt tanította a Megváltó, de vegyük észre két dolgot. Az egyik, hogy a mondat egyes számban van, vagyis személyes tanítás. A másik, hogyha a kinyilatkoztatás egészét nézzük, akkor látjuk, hogy hatalmas harcban élünk. Ebben a küzdelemben Mária se harcoljon? Nemde neki kell a kígyó fejére lépni? (Vö. Ter 3,15) Nemde harcáról szól a Jelenések könyve? Akkor magára hagyja a Vatikán Máriát?

Akkor mit látnak a hívek?

Nem tudok sem a történészek, sem az egyházpolitikusok, sem az egyházszociológusok nyelvén szólni. Azonban ismerem sok hívő keresztény és keresztyén érzéseit. Ahhoz, hogy ezeket bemutassam, két képet szeretnék felidézni, ami Magyarországon volt látható 1990-ben vagy 1991-ben. Mindkét kép október 23. estéjéről származik. Az egyik az, ahogy a magyar potentátok ülnek az Operaházban és nézik az ünnepi műsort. A másik, hogy ugyanebben az órában ötvenhatos hősök ülnek egy iskola ebédlőjében, és zsíroskenyér és tea elfogyasztása közben beszélgetnek.

Ezt érezzük. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!

Rákóczi Piroska