Az Európai Bizottság elnöke impozáns célokat tűzött ki maga elé az uniós befektetésekkel kapcsolatban. Aztán beleszaladt az Európai Központ Bank betonfalába.

Alaptétel, hogy a központi bankok függetlenek a politikától. Szigorúan gazdasági és pénzügyi alapon döntenek, ezekbe pedig – elméletileg – egyetlen kormányfő, elnök vagy egyéb politikus nem szólhat bele. Tevékenységüket a mindenkori vezetéstől vagy ellenzéktől függetlenül végzik: ellenkező esetben az adott ország pénzügyi katasztrófája elkerülhetetlen lenne.  

A napokban megerősödött a gyanú, hogy a recesszió felé közelítő Egyesült Államokban a demokratákat elvitte az indulat, és megpróbálják befolyásolni az amerikai jegybankot a kamatcsökkentés érdekében. Kamala Harrisnek más sem hiányzik a kampányfinisben, mint hogy a Biden-éra alelnökeként egy recesszióban lévő országot győzzön meg arról: ő az alkalmas személy a vezetésre.  

A helyzet odáig fajult, hogy a demokraták leveleket fogalmazva ostromolják Jerome Powellt, a jegybank főnökét, konkrétan felszólítva arra, hogy haladéktalanul csökkentse a kamatot, mert amennyiben nem teszi, a recessziót valóban nem lehet majd elkerülni. A Fed-főnök egy sajtótájékoztatón volt kénytelen tisztázni két dolgot: egyfelől e hónapban biztosan nem csökkent alapkamatot (szeptemberre már félszázalékos kamatdöntést jósolnak az elemzők), másfelől pedig semmiféle politikai nyomásgyakorlásnak nem enged, a kamatcsökkentés szigorúan szakmai szempontok alapján történik majd – ha és amikor történik. 

Eközben Európában 

Míg az Egyesült Államokban a Fed vezetősége a demokraták fenyegetődzéseivel pepecsel, az Európai Unióban ugyanaz a folyamat indult el pepitában. Az Európai Központi Bank a júniusi kamatvágást követően júliusban nem folytatta a csökkentést, hanem szinten tartotta azt. Sőt: az infláció 2,6 százalékra ugrásának hírére Christine Lagarde elnök már az augusztust is megkérdőjelezte, mondván, amennyiben a gazdasági mutatók nem emelkednek, az infláció pedig nem lassul, a jegybank nem fog kamatot vágni.  

Tette mindezt nem sokkal azután, hogy az újraválasztott Ursula von der Leyen nagy ívű beszédében éppen felvázolta új ciklusának prioritásait, amelyek között a leghangsúlyosabb helyen szerepelt az unió beruházási fellendítése, mégpedig a lehető leggyorsabban és a legtöbb pénzből. A lendület azonban rögtön az elején elfogy, miután az EKB 3,75 százalékon befagyasztotta a betéti kamatlábat. 

Az uniós gazdaság számára természetesen üdvös lenne, ha az EKB lefelé pillantana, Lagarde azonban – Powellhez hasonlóan – hallani sem akar csökkentésről, amíg 2 százalék fölött inflációs veszélyt lát. A magas kamatláb finoman szólva sem hozza meg a befektetési kedvet, érthető tehát az elkeseredés a tagállamok részéről (az olaszok rendre tombolni kezdenek minden emelésnél vagy magasan tartott befagyasztásnál), a jelenlegi helyzetet azonban nemcsak a kormányok, hanem személyesen Ursula von der Leyen is kudarcként éli meg: beharangozott befektetési küldetése a rajtvonal elhagyása után centikkel véget is ért. 

Ezen a tényen borult ki annyira az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára, hogy hosszú cikkbenszedte le a keresztvizet az EKB-ról, azt hangsúlyozva, hogy  

a jegybank éppen alaprendeltetését, az unió általános gazdaságpolitikájának támogatását felejtette el, sőt nyíltan szabotálja a gazdaságot. 

Esther Lynch írásának nagy részét annak szenteli, hogy a központi jegybankot ócsárolva előre felmenti az Európai Bizottság régi-új elnökét, amiért nem tudja megvalósítani a befektetési fordulatot – mellette pedig tesz néhány olyan javaslatot, amit a magyarok nagyon jól ismernek, miután a kormány évek óta alkalmazza azokat. 

Kapzsinflációs csapda 

Miután Lynchleszögezi, hogy a zöld- és digitális gazdasági átállás (amely növelné a termelékenységet, nem mellesleg hatalmas munkahelyteremtő ereje lenne) azért nem tud elkezdődni, mert az EKB még mindig egy olyan elhibázott stratégiát követ, amely nem az aktuális helyzetre reflektál, és rámutat: 2021 és 2023 között az infláció berobbanásának egyik fő tényezője – az energiaválság mellett – a vállalatok extraprofit utáni hajszája volt. Mi kapzsinflációnak neveztük el a jelenséget, amely során az ármeghatározó vállalatok haszonkulcsemelése miatt a drágulás speciális örvényt hozott létre. 

Az Európai Bizottság adatai szerint – folytatja Lynch – a vállalatok tavaly közel 2 százalékkal növelték a nyereségüket az EU-ban, miközben a bérek egyáltalán nem követték az inflációt. Ennek megszüntetéséhez a monetáris politika gyakorlatilag semmilyen segítséget nem adott, helyette továbbra is a munkavállalókat szorította pénzügyi satuba, akik egyre reménytelenebbül próbálták fizetni hiteleik törlesztőrészleteit és kifizetni rezsiszámláikat.  

Ugyanazon a napon, amikor az EKB tavaly februárban bejelentette példátlan kamatemelését, a Shell közleményben tudatta, hogy 2022-ben 38,5 milliárd eurós nyereségre tett szert, ami a vállalat 2021-es profitjának a duplája – és 115 éves történetének rekordja 

– írja Lynch, rámutatva a zöldátállás fékjeire, valamint arra, hogy a folyamat a kiugróan magas kamatok okozta befektetői bizalom hiányában ki sem tud teljesedni, miután senki nem akar vagyonokat áldozni a megújulóenergia-projektekbe, amelyek éppen a magas előzetes költségekről híresek. Az Ursula von der Leyen által vázolt gazdasági rakéták a magánbefektetők óvatossága miatt nem gyulladnak be, de gátolja az állami beruházásokat is. A kapzsinfláció leküzdésének sokkal hatékonyabb módja lenne, ha a Shellhez hasonló energiaóriásokra a plusznyereség függvényében különadókat alkalmaznának – mutat rá Lynch, természetesen nem említve, hogy a magyar kormány évek óta él a gyakorlattal, amely extraprofitadó néven vonult be a hazai gazdaságpolitikába. 

Az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára szerint az EKB óriási hibát követ el, amikor ellentmond saját kötelezettségvállalásának, és a befektetések ösztönzése helyett ráül a pénzre: ennek eredménye a még magasabb energiaárak, valamint a munkahelyek számának csökkenése lesz – ez pedig újabb inflációs spirált indít majd el, vagyis a jegybank az európai gazdasággal együtt saját magát is fojtogatja.  

Lynch ugyanarra szólítja fel tehát az Európai Központi Bankot, mint a demokraták a Fedet: villámgyors kamatvágást követel a befektetések érdekében, azzal érvelve, hogy a kamatbefagyasztás csak növelni fogja az inflációt.  

Christine Lagarde, aki ragaszkodik a bűvös 2 százalékos inflációs küszöb eléréséhez, természetesen teljesen másként gondolja a dolgot. Mint mondta, az egyik legnagyobb tévedése EKB-vezérként az volt, amikor az ukrajnai háború gazdasági hatásait látva nem kezdett azonnal kamatemelésbe, hanem júliusig várt vele. Ezt a hibát többé nem fogja elkövetni. Úgy pláne nem, ha kényszeríteni akarják rá.