Szent II. János Pál pápa 1980. december 31-én kiadott Egregiae virtutis kezdetű apostoli levelében Európa társvédőszentjeivé nyilvánította Szent Cirillt (827-869) és testvérét Metódot (815-885). A két görög származású testvért, akik szerzetesek voltak onnan szokták ismerni, hogy ők alakították ki a cirill ábécé első változatát. Úgy is emlegetik őket, mint a szlávok apostolait. Tudjuk róluk, hogy előkelő családba születtek, de tudatosan választották a szerzetesek szegény életét. Mielőtt a szlávokhoz mentek volna misszióba, már jártak küldetésben a szaracénoknál és a kazároknál is. De miért irányult rájuk akkora figyelem a katolikusok részéről a 20. században?

Az inkulturáció

Cirill és Metód, amikor lefordították a Bibliát ószlávra, amikor a szlávoknak anyanyelvükön hirdették a keresztény hitet, akkor lényegében az inkulturációra adtak példát. De mi az inkulturáció? Az inkultutráció nem más, mint

„a hiteles kulturális értékek benső átformálása(…), a kereszténységbe való integráció révén, valamint a kereszténységnek a különböző emberi kultúrákba való belegyökerezése révén”

– fogalmaztak az 1985-ös Szinódus atyái. Az evangélium hirdetésének alapja, hogy a hithirdetőnek be kell illeszkednie abba a társadalomba, amelynek tagjait „megtéríteni” akarja. Kicsit olyan ez, mint amikor Jézus elküldte tanítványait másokat megtéríteni és azt mondta nekik, hogy „…azt egyétek, igyátok, amit adnak…” (Lk 10,7)

Ahhoz is hasonlatos az inkulturáció, ahogy Pál apostol beszélt az athéniakkal.

Beszédének legbeszédesebb része ez:

„Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek. A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld Ura. Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent.” (ApCsel 17, 22-25)

Ebből látjuk, hogy milyen ősi gyakorlata az egyháznak az inkulturáció. És most érdemes visszatérni az eredeti kérdéshez, hogy miért lettek olyan fontossá Cirill és Metód tettei a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) utáni egyház számára.

Az ökumené: azt keressük, ami összeköt

Cirill és Metód szentek az ortodox egyházakban és a katolikus egyházban is. Személyük, tetteik és írásban rögzített gondolataik kiinduló pontjai a nyugati és a keleti kereszténység párbeszédeiben. Szent II. János Pál pápa így látta és láttatta ezt: „Cirill és Metód karizmatikusan hozzájárultak Európa építéséhez nemcsak a keresztény vallásos közösségben, hanem civil és kulturális vonalon is. Ma sincs más út ama feszültségek áthidalására, szakadások és ellentétek orvoslására, melyek az életet és az értékeket pusztulással fenyegetik nemcsak Európában, hanem az egész világon. Kereszténynek lenni manapság azt jelenti, hogy a közösség építői vagyunk az Egyházban és a társadalomban. Ehhez szükséges a testvérek iránti nyíltszívűség, a kölcsönös megértés, az együttműködésre való készség, a lelki és kulturális javak cseréje.” (Slavorum apostoli, 27)

Ehhez ma, a háború árnyékában, mit tehetnénk hozzá?

Rákóczi Piroska