A gyermekvédelmi törvény megkerülése érdekében érzékenyítő kurzust tartanak az adófizetők pénzéből fenntartott ELTE-n. A vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 7. része.
Előző írásaimban többek között bemutattam, hogy a genderideológia miként definiálja azokat a gyerekeket, akik nem a nemüknek megfelelően fejezik ki magukat. Ők a gendernonkonform gyerekek. Most ehhez kapcsolódva egy olyan 12 éves kisfiúról írok, akit a kurzus, mint jó példát állít elénk,
aki „gender kreatív” fiatalként fiú testben él lányként, mert olyan „bátor”, hogy meg meri élni önmagát egy rendkívül támogató közegben.
Az őt és családját bemutató propagandafilm marketingesei, készítői profik a manipulációs eszközök használatában. Andalító zene, lassú pillantások, jól adagolt didaktikus mondatok. A békét, harmóniát sugárzó zenei aláfestés olyan érzetet kelt, mintha maga az álom volna megélni ezt a létet, miközben egy érzelmileg sérült, identitásválságban lévő kisgyerek történetét ismerjük meg.
„Számomra önmagamnak lenni annyit jelent, kreatívnak lenni” – mondja CJ, a 12 éves „gender kreatív” kisfiú a film elején. Aztán rögtön fel is sorolja, hogy melyek ezek a kreatív tevékenységek: „sminkelés, hajformázás, az LMBTQ-közösség melletti kiállás, illetve festegetés”.
Ezután leteszi a fésülködő asztalára a rózsaszín sminkkészletét. Egy másik kisfilmben még azt is megtudjuk róla, hogy a vásárlás, öltözködés és a barátokkal lógás is a kedvenc hobbijai közé tartozik és hogy a nem egyáltalán nem fontos.
Ha visszagondolok 12 éves önmagamra, ebből nekem egyedül a barátokkal való együttlét öröme volt meg, a vásárlás maximum akkor, ha elküldtek boltba kifliért és tejért, a többi kimaradt, amiért nagyon hálás vagyok. Persze nem is volt körülöttem egy olyan haladó világ, mint CJ körül. Ő a globalizmus, a multikulturalizmus és a genderideológia tökéletes terméke és áldozata, éppen ezért etalon és minta. Egy gendersztárrá avatott kis fogyasztó, akinek mindene megvan, de eltörölt identitása okán semmije sincs, ezért folyton sóvárog, pótcselekvésekben él.
CJ története röviden. Szülei szerint a „fiú élete első éveiben sem igazán érdeklődött a fiús játékok iránt”, CJ maga pedig úgy emlékszik vissza, hogy „gender kreatív kalandja akkor kezdődött, amikor megtalált egy Barbie-t az anyja szobájában”. A képek alapján úgy 3-4 éves korában történhetett mindez. „Már kisgyerekként is inkább a lányos ruhák, kiegészítők vonzották, mint a fiúsak. CJ-nek nincsen problémája azzal, hogy fiú, hogy fiú testbe született, sőt, szereti, hogy fiú, csak lányosan viselkedik”, mondja az apja. Csak. Mindezt olyan természetesen, mintha az is volna. CJ elmondása szerint „felső tagozatban elkezdték kiközösíteni a barátai, páran ellene fordultak, időről időre zaklatták, emiatt otthon sokszor sírt, nem akart iskolába menni”, amikor – az anyja visszaemlékezéséből megtudjuk – „egy kislány azt mondta neki, nem is baj, senki nem fogja észrevenni, ha soha többet nem megy, ha örökre eltűnik”. Természetesen a mindezzel megvádolt gyerekek nincsenek megszólaltatva a filmben.
Persze, ha a CJ és szülei által elmondottakat tényként kezeljük, nincs ember, aki ne érezne együtt egy kiközösített kisgyerekkel és a szüleivel.
Nem tudom, hogy bármikor próbálkoztak-e a szülők segítséget kérni valódi szakembertől, „gender specialistákon” kívül. Pedig, ha egy jó szakemberhez sikerül fordulni még időben, akkor arra is fény derülhetett volna, hogy a problémák eredendő oka talán nem CJ-ben keresendő, hanem esetleg bennük.De ezek a szülők már nyilvánvalóan elsajátították a gendersemleges nevelés lényegét, érzékenyített, „haladó” gondviselőkként beálltak a megfelelő irányba. Megtanulták, hogy hagyják kísérletezni a gyereküket a különböző nemi szerepek között, hiszen egy igazán jó szülő mi mást is tehetne, amiként azt az általunk elvégzett tanfolyam is tanítja: „nagyon nehéz megmondani valakiről egészen kiskorában, hogy transznemű, vagy csak nem a sztereotípiáknak megfelelően viselkedik. Éppen ezért mindenképpen érdemes hagyni szabadon kísérletezni a nemi megjelenítésmódokkal.”
Tulajdonképpen ők is áldozatai a genderérzékenyítésnek, és lehet, hogy könnyebbnek találták magukévá tenni a hamis propagandát, mint küzdeni ellene. Lehet, hogy nem is volt lehetőségük mást tenni, mint a legtöbb nyugati demokráciában élő embernek, talán ők is sodródtak az árral.
Lehetséges, hogy legbelül tudják, amit tesznek, bűn a gyermekükkel szemben.
Hogy tudtak volna változtatni, vagy sem, hogy akartak vagy sem, hogy megijedtek-e attól, CJ-vel esetleg megromlik a kapcsolatuk, ha nem támogatják rajongó lelkesedéssel gyermekük „gender kreatív” életmódját, hogy volt –e őrlődés bennük, mindezt nem tudhatom.
Mindenesetre megoldásként elvitték CJ-t élete első pride-jára, ami elmondásuk szerint a kisfiú életének legszebb napja volt. A pride-on készült fotón, ami aztán bejárta a média minden színterét, mindkét szülő egy táblát tart a kezében, az anya a következő felirattal: „Szeretem a gender kreatív fiamat!” Az apáén a következő olvasható: „A fiam sminket és szoknyát visel. Tedd túl magad rajta!!”
Pár hét eltelte után az emberek arról beszéltek, hogy James Woods amerikai színész „miként ment neki ennek a fiatal gyereknek” a közösségi oldalán, amit a szülők „félelmetesnek és ijesztőnek” találtak. Pedig James Woods nem a gyereket, hanem a szülőket támadta kemény szavakkal azért, ahogyan felhasználták a saját gyermeküket önmaguk sztárolására, a jóemberkedő, toleráns, gender-mintaszülők köntösébe bújva. Úgyhogy James Woods, akaratán kívül, lehetőséget kínált nekik arra, hogy újabb látványos áldozati kreditet szerezzenek maguknak és CJ-nek.
A rövid film számomra a következőket sejteti még a szülőkről. Az anya, pislogás nélkül, merev tekintettel néz a kamerába, mintha minden pillanatot látni akarna, nem szeretne lemaradni semmiről, a hanghordozása irányító, passzív-agresszív attitűd árad belőle, a mindent (önmagát is folyamatosan kontrolláló) ellenőrizni és irányítani vágyó, ellentmondást nem tűrő akarat. Az egész külseje, stílusa tökéletes üzletasszony hatását kelti, 2013-ra már írt is egy könyvet a helyzetükről, ezzel CJ hátán sikerült felmásznia a valószínűleg mindennél jobban vágyott ismertség profitábilis uborkafájára. Az üzlet maga a gyerek. Az apán az egyetlen attribútum, ami a férfit juttatja eszembe, a nagy szakáll. Olyan, mintha nem is igazán létezne, csendesebb, beletörődő embernek tűnik, aki elfogadja, amit helyette döntenek.
CJ első pride-on való részvétele, James Woods üzenete és az iskolai zaklatások után a kisfiú – visszaemlékezése szerint – nem volt boldog, nem érezte jól magát, de hogy érezze, mennyire szívén viseli sorsát az LMBTQ–közösség, közel egy évvel az események után meghívták, hogy legyen ő a Grand Marshal (olyan helyi személy, aki sokat tesz az LMBTQ-közösségért, aki példaképként szerepelhet előttük) a kaliforniai Orange County Pride-on. Az anya elmondása szerint „azért hívták őt, mert ha a közösségük egy tagja lelkileg elesett, összetört, akkor ők felemelik, segítenek neki”. CJ úgy érezte, nagy lehetőség ez számára, boldogan vállalta, így ő lett minden idők legfiatalabb Grand Marshalja, még egy OC Grand Marshal díjjal is gazdagodott. CJ ettől fogva magabiztos lett, az iskolájában elérte a gendersemleges dresszkód bevezetését, sőt még másik 26 iskolában is. Hogy ezt miként fogadta, fogadja az óriási többségében hetero (gyerek)társadalom és az ő szüleik, azt nem tudjuk meg, de ez általában nem is számít.
A videóban feltűnik még a CJ-nél 10 évvel idősebb hölgy is, aki lelkesen segíti őt, hogy a napjához illő, megfelelő sminkben tündökölhessen a 12 éves gyerek. Hogy CJ gyerekként milyen gesztusokat tesz a pride-on, vagy milyen táncot lejt már kb. 4 évesen egy bevágott videóban,
arról pontosan a szexualizált légkör megteremtése jut eszembe, amit az ELTE kurzusa is az abúzus egyik lehetséges eszközeként aposztrofál, miközben a pride-ot élteti!
Ez történik CJ sztáréletének minden egyes pillanatában. Úgy sminkel, hogy magam is megirigylem, vonul, hajat készít, küzd az LMBTQ-jogokért, hol prostituáltnak öltözve, hol kedves kislánynak, és szemlátomást fogalma sincs arról, hogy a gyerekkorát rabolták el tőle teljes egészében, de lehet, hogy a jövőjét is.
CJ csak egy gyerek a sok között, akiket a szüleik ugyanerre az útra terelnek, akik nem veszik, vagy nem akarják észrevenni, hogy a gyerek csak láthatóvá szeretne válni, kitűnni valamivel a tömegből, figyelmet, szeretetet akar bármi áron. Akik szülőként nem mernek szembenézni a problémával, inkább még nagyobbra duzzasztják azt, kiszolgálva egy hamis propagandát, nem tudván, vagy nem akarván tudni, hogy mit cselekszenek. Persze a gyerekeik tönkretett életét tekintve mindegy is, hogy amit tesznek tudatos vagy sem, segítő szándék vezeti őket vagy sem. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
CJ valóban nagyon aranyos kisfiú volt, kár érte és kár minden hasonló cipőben járó gyerekért. Remélem, egyszer sikerül megtalálnia a valódi önmagát, bár nem tudhatom, egy gyerek hogyan tud egyedül, segítség nélkül egy olyan harapófogó szituációból kiszabadulni, amiben azt tapasztalja, hogy minden, ami benne szerethető, büszkeségre okot adó a szülei számára és izgalmas a külvilág számára, az kizárólag ahhoz köthető, hogy fiú testben lányként viselkedik. Ez olyan mértékben kizárólag ennek az útnak a folytatásában és túlhajtásában erősíti meg őt pszichésen, hogy nem tudom elképzelni, mi módon léphetne ki ebből a szerepből, hiszen joggal merülhet fel benne a kérdés, még ha hangosan soha nem is meri kimondani önmagának sem:
Vajon apa és anya szeretnének engem akkor is, ha újra csak egy fiú lennék a sok között? Vajon büszkék lennének rám azután is, vajon kíváncsi lenne rám bárki, érdekesnek találna bárki, ha újra csak egy fiú lennék a sok között?
Csak remélni tudom, hogy nem egy még önpusztítóbb útra lép folytatásként, és nem dönt úgy (vagy nem döntött már úgy), hogy a fiúteste is problémás számára, mert az a pubertásblokkolók, majd nemi átalakító hormonok adagolását jelenti, ami már nem csak pszichés, hanem visszafordíthatatlan fizikai sérüléseket is okoz számára. Nem irigylem azokért a napokért, hetekért, évekért, amikor majd rájön, hogy az a bizonyos támogató közeg, milyen hamis volt és mennyire tévútra terelte őt.
De mégis szívből kívánom neki a felébredést, mert, ha sikerül mindebből kitörnie, az hatalmas erőt és lehetőséget nyújthat neki egy új, igazi élet felé.
Szekeres Katalin
