2024.április 20.
Tivadar, Tihamér, Töhötöm

“Trójai faló az ELTE falai között” | Van másik út 4. rész

Facebook
Email
Nyomtat
Telegram

Van másik út néven indított műsort a Védett Társadalom Alapítvány. A tíz részesre tervezett sorozat a gyermekvédelem különböző aspektusait járja körbe közismert szakemberek segítségével, arra keresve választ, van-e valós veszély, amitől meg kell védenünk a mai gyerekeket szexuális nevelés terén, valamint bemutatja, hogy létezik LMBTQ-ideológiától mentes szexuális felvilágosítás is.

A negyedik részben Antal-Ferencz Ildikó, a sorozat állandó műsorvezetője Szekeres Éva és Szekeres Kata pedagógusokkal beszélgetett. Az adás fő témája az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara által „Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig” címmel indított online kurzus volt, amelyen részt vettek a meghívott vendégek, tapasztalataik megosztásából pedig kiderül – ahogy a vdtablog.hu-n indított sorozatukból is –, hogy a gyermekvédelmi törvény megkerülése érdekében az ELTE miként próbálja bevinni a genderideológiát a pedagógusokon és a szülőkön keresztül az oktatásba és a mindennapi életbe.

Miután a pedagógusok elmondták személyes indíttatásukat és előfeltételezéseiket a képzésen való részvétellel kapcsolatban, ismertették annak céljait (egyértelmű genderérzékenyítés), módszertanát (egyoldalúan válogatott ajánlott genderirodalom, a genderideológia kritikájának teljes hiánya, olyan reflexiók kérése, melyekre a résztvevők sosem kaptak érdemi választ) és tematikáját (genderideológiai alapfogalmak, hagyományos típusba sorolt nem heteroszexuális nemi orientációk, a család fogalmának relativizálása, sztereotípikusnak bélyegzett természetes viselkedés és gondolkodás, a gendernonkomform gyerekek láthatóságának és elismertségének növekedése, a nemváltás kérdésének kényes kerülése). Elhangzott az is, hogy míg a genderideológiát vállaltan, a kormánykritikát burkoltan, az ajánlott irodalomban helyezi el a kurzus, miközben az Együttműködési szabályban semlegességet és politikamentességet kér a résztvevőktől. A pedagógusok a képzést összességében egyharmad részben teljesen jónak, kétharmad részben elfogadhatatlannak minősítették, és egyértelműen kijelentették: ennek ilyen formában nincs helye a köznevelésben, közoktatásban, ezért dolgoznak azon, hogy elindulhasson egy másik, keresztény értékrenden alapuló, korszerű, tudományos megalapozottságú, valós problémákra valós válaszokat adó képzés, a gyermekvédelem területén komoly szakértelemmel és gyakorlattal rendelkező szakemberek segítségével.

Szekeres Éva és Szekeres Katalin mindketten pedagógusok, szülők, Éva nagyszülő is. Katalin, miután pedagógus diplomáját megszerezte, általános iskolában tanított, majd multinacionális cégeknél helyezkedett el, illetve egy olyan nagyobb családi vállalkozásban, amely multicégekkel volt kapcsolatban. Több évig élt külföldön, kimondottan multikulturális környezetben, így közvetlenül megtapasztalta, mit jelent a globalizmus, mit jelent a genderérzékenyítés, hiszen már 10 évvel ezelőtt olyan erőszakos genderideológiával találkozott angliai tartózkodása során, ami miatt neki már akkor sem lehetett megmagyarázni, hogy ennek az ideológiának a nyomulása bagatell, marginális jelenség. Katalin jelenleg gyesen van.

Éva 12 éve online kezdett tanítani, miután az iskola-összevonások és -bezárások miatt ő is munkanélküli tanár lett. 2015-től újra közoktatási intézményben is dolgozik az internetes oktatás mellett. Szülőként és pedagógusként mindketten fontosnak tartják a gyermekvédelmet, ezért is jelentkeztek az ELTE online “Szexuális nevelés gyermekkorban” című kurzusára. Azzal a gyanúval regisztráltak a tanfolyamra, hogy valószínűleg gender alapú érzékenyítést kapnak. Sajnos sejtésük beigazolódott. A kurzus befejezése után elkezdtek egy cikksorozatot írni a témáról, amely a Védett Társadalom Alapítvány információs oldalán, vagyis a vdtablog.hu-n olvasható. Mai adásunkban velük beszélget Antal-Ferencz Ildikó a kurzuson tapasztaltakról, a genderideológia önellentmondásairól, magyarországi terjeszkedéséről, valamint a két pedagógus jövőbeli terveiről.

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához