A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal visszavonta azt a korábban tett kijelentését, amely szerint a jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt szélsőséges szervezetként lenne nyilvántartva. A szervezet döntésének visszavonása mindössze egy héttel azt követően történt, hogy az AfD jogi eljárást indított a minősítés ellen.
A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) korábban, mindössze hat nappal ezelőtt jelentette be, hogy „perdöntő bizonyítékokat” gyűjtött az AfD-ről, amelyek szerint a párt célja a német demokrácia aláásása. Azonban most a BfV a kölni közigazgatási bíróság előtt bejelentette, hogy felfüggeszti a szélsőséges szervezetként való minősítést, amíg a jogi eljárás folytatódik. A BfV így a pártot mostantól „gyanús esetként” fogja kezelni, amely alacsonyabb szintű besorolást jelent, de továbbra is lehetőséget ad a megfigyelésre, szigorúbb bírói felügyelet mellett.

Az AfD jogi úton támadta a döntést
A BfV döntése komoly politikai vitát váltott ki, amely után az AfD jogi eljárást indított. A párt vezetői, Alice Weidel és Tino Chrupalla azt állítják, hogy a távozó kormány politikai célú rágalomkampányt indított, hogy lejárassa őket, mindössze néhány nappal a hivatalukból való távozásuk előtt. A bírósági bejegyzésben a BfV nem adott magyarázatot a besorolás hirtelen megváltoztatására.
A BfV korábbi döntése egy ezeroldalas belső elemzés alapján született, és történelmi jelentőségű volt, mivel soha nem minősítettek még szélsőjobboldalinak és antidemokratikusnak olyan pártot, amely teljes képviselettel rendelkezik a Bundestagban.
A szélsőséges szervezetként való besorolás lehetővé tette volna a BfV-nek a párt fokozottabb megfigyelését, például besúgók alkalmazásával. Az Afd a választáson kimagasló eredményt ért el, azonban ennek ellenére Friedrich Merz és a CDU/CSU nem volt hajlandó koalícióra lépni velük, hanem a történelmi vereséget szenvedett szociáldemokratákkal alakítottak kormányt.
A német állam részéről felmerült az AfD betiltása is, illetve egyes politikusok a párt tagjainak köztisztviseléstől való eltiltását is szorgalmazzák. Az AfD vezetői elmondták:
“Továbbra is harcolni fogunk a bíróságon”
Alice Weidel és a párt prominensei szerint boszorkányüldözés zajlik ellenük, mivel jobboldali, patrióta és bevándorlásellenes politikát képviselnek. A párt mellett nemcsak az európai jobboldal szólalt fel, hanem az Egyesült Államok kormánya is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a legnépszerűbb párt betiltásáról beszél a német állam.
“Minden jogi eszközzel fellépünk a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal által hozott besorolás ellen. A hivatal a bírósági döntés meghozataláig vállalta, hogy tartózkodik attól, hogy az Alternatíva Németországért pártot továbbra is »szélsőjobboldaliként« jelölje meg. Ez az első fontos lépés afelé, hogy véglegesen mentesüljünk a vádak alól”
– írta Alice Weidel az X-en.
+++ Tino Chrupalla/Alice Weidel: AfD erzielt Teilerfolg gegen Verfassungsschutz! +++
Zur Mitteilung des Bundesamtes für Verfassungsschutz, die Hochstufung der Alternative für Deutschland als „gesichert rechtsextrem“ zurückzunehmen, erklären die AfD-Bundessprecher Tino Chrupalla… pic.twitter.com/w4O4UNyWcs— Alice Weidel (@Alice_Weidel) May 8, 2025