2024.március 2.
Lujza, Ágnes, Henrik, Magor

Egyén, közösség vagy „mindhárom”? – gondolatok a keresztény etikáról 2.

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
tekozlo 3621993173

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Mikor a tékozló fiú haza felé halad, fontolgatja a szavait. Ahogy a szülői házhoz közel kerül, látja, hogy apja elébe siet, és ekkor ezt mondja: „Atyám, szólt a fiú, vétkeztem az ég ellen és te ellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Lk15, 21 E mögött a mondat mögött ott áll kimondatlanul az egész keresztényi etika lényege. A bűn az, ami az Istennel és az embertársakkal való kapcsolatot rombolja. De miért mindig a bűnök felől közelítünk az erkölcshöz?

A keresztény etika az emberi erények három típusát különbözteti meg. Az isteni erényeket (hit, remény, szeretet), a sarkalatos erényeket (okosság, igazságosság, bátorság, mértékletesség) és a sajátos keresztény erényeket (alázat, öröm, boldogság, humor, játék). Ami közös bennük, hogy mind csak kapcsolatokban értelmezhető.

Az egész kinyilatkoztatás lényege, hogy az Isten újból és újból fölkínálja az embernek a kapcsolatteremtés lehetőségét. Az Ádám vétkében alapjában megromlott kapcsolatot állítja helyre. S mivel Isten, ehhez elvár erőfeszítést az embertől is. Szinte minden nagy alakja az üdvtörténetnek, abba a helyzetbe kerül, hogy várakoznia kell. Általában valamilyen ígéret beteljesítésének eljöttében kell hosszan reménykednie. Ábrahámnak gyermekre kellett várnia, Jákobnak a házastársára, és egész Izraelnek a Megváltóra. Ez a passzivitásra kényszerülés hatalmas próbatétel az embernek. Az idő, ami minden cselekvés legfőbb horizontja, az aszkézis legősibb eszköze. A várakozás teljes kiiktatása, az instant megoldások egyre gyakoribbá válása, anélkül tesz bennünket a gonosz által manipulálhatóvá, hogy észrev ennénk. Miközben úgy tudja az emberiség, hogy már szinte teljesen ismeri magát. De miért lenne az baj, ha az ember valóban teljesen ismerné magát?

Az első bűn elkövetése után az ember fügefalevelekkel takarta el magát. Ez az a helyzet, mikor az ember először csodálkozik magára: észreveszi, hogy mezítelen. Zavarja, hogy a párja más. Kettétörik a legősibb emberi „mi”, és egyének lesznek helyette. Voltaképpen minden filozófus és minden kamasz is rácsodálkozik az emberre. Amit addig rutinszerűen tett és adottnak vélt, azt sorra megkérdőjelezi. Mi dolgunk a világban? Ki vagyok én? Biztos, hogy vagyok én? Mint közösség, mások vagyunk? Vannak általános emberi viselkedésminták? Ezek a kérdések nem feleslegesek. De ahhoz, hogy az ember ezekkel föltegye az emberiség és emberségünk végső kérdéseit, kellett a bűnbeesés? Azt hiszem, hogy nem. A bűnbeesésnek ebből a szempontból az volt a következménye, hogy az ember mindezt nem az atyai házban veti föl, és így megnőtt a tévedések esélye. És ez minden kapcsolatban így lett a paradicsomból való kiűzetés napjától.

A megtört harmónia helyreállítása hosszú folyamat. Isten Jézusban mindent megtett a világért, de nem tett meg semmit, amit csak mi magunk, Te is olvasóm, tehetünk. Kapcsolatinkat magunknak kell ápolnunk. Istennel való kapcsolatunkat, és az embertársainkkal való kapcsolatainkat is. Ennek pedig egyetlen eszköze van: a szeretet. Erre mindenki képes, és ebben senki nem tökéletes, egyedül Isten.

Amikor, tehát, az erkölcsös cselekvéseket keressük, nem kell másra gondolnunk, mint amit Szent Ágoston mondott: „Szeress, és tégy, amit akarsz!”. Mekkora szabadság a keresztényi erkölcsös élet!!! (Folytatjuk.)

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához