2024.március 28.
Gedeon, Johanna

Eldőlt: muszlim vezetője lesz Skóciának

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat
841385 humza yousaf

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

A pakisztáni származású, muszlim Humza Yousaf lesz a Skót Nemzeti Párt és ezzel Skócia új vezetője.

A BBC beszámol arról: megjöttek a Skót Nemzeti Párt vezetőválasztási eredményei. Ez alapján a párt tagsága Humza Yousafot választotta meg új pártelnöknek.

Yousaf lesz egy nagyobb brit párt, illetve brit országrész első muszlim vezetője a történelem során.

A politikus eddig a skót egészségügyi miniszteri pozíciót töltötte be. A pártelnökválasztás során a hitvalló keresztény Kate Forbes, valamint Ash Regan volt a vetélytársa.

A 37 éves politikust kedd folyamán Skócia vezetőjévé léphet elő.

Mint arról korábbi portrécikkünkben írtuk, Yousaf 1985-ben született Glasgow-ban, szülei ázsiai származásúak: apja Pakisztánból érkezett a családjával Nagy-Britanniába, édesanyja pedig dél-ázsiai származásúként született az afrikai Kenyában, és onnan költöztek Skóciába. Yousaf politikatudományt hallgatott Glasgow egyetemén, de már fiatalon belekóstolt a valódi politikába is.

Az Islamic Relief muszlim segélyszervezet szóvivőjeként, valamint hajléktalanokat és menedékkérőket segítő szervezetnek is dolgozott.

Muszlim szervezetekben meglévő tagsága, s e szervezetek kapcsolati hálói azonban már az iszlamizmussal és további radikális szereplőkkel hozták közvetett vagy közvetlen kapcsolatba, ami már eddig is fölkeltette az illetékes őrkutya-szervezetek figyelmét, és esetleges vezető politikai tisztsége kapcsán még további tüzetes vizsgálatokra is számíthat Yousaf.

Ettől függetlenül a nagypolitikában is elkezdett fölfelé lépkedni a szamárlétrán: Bashir Ahmad, az első muszlim Skót Nemzeti Párt-képviselő asszisztense lett, majd megfordult a nagyfőnökök, Alex Salmond és Nicola Sturgeon stábjában.

Yousaf 2008-ban az amerikai külügyminisztérium által szponzorált, külföldi feltörekvő politikusok meghívására fókuszáló International Visitor Leadership Program keretében járt hosszú tanulmányúton az Egyesült Államokban.

A munka gyümölcse be is érett: 2011-ben a skót parlament képviselőjévé választották,

esküjét urdu nyelven, hagyományos dél-ázsiai öltözetben tette le.

Salmond és Sturgeon kormányaiban államtitkári és miniszteri pozíciókat is betöltött – például az egészségügyért felelt a Covid-járvány idején.

Most pedig, Sturgeon lelépése után Humza Yousaf bejelentette: ő is elindul a párt és Skócia vezetéséért.

A kampány folyamán és esetleges győzelme esetén további identitáspolitikai viták kavalkádja várható, mivel Yousaf egyszerre vallja magát hithű muszlimnak, miközben ő maga – a keresztény hitvalló Kate Forbes-szal szemben – kiáll a progresszív törekvések mellett is. Yousaf erről

azt mondja: „nem a saját hitem alapján döntök a törvényhozás során”.

Yousaf maga annak idején nem vett részt a melegházasság megszavazásában, egyéb elfoglaltságra hivatkozva, de egyébként szóban akkoriban is támogatta a kezdeményezést. Igaz, van olyan kritikusa, aki szerint direkt szervezte úgy a programját, hogy ne kelljen részt vennie a döntésben. A transzgender jogokat mindenesetre bizonyosan támogatja Yousaf: megszavazta és ígérete szerint a londoni konzervatív kormány törekvéseivel szemben is megvédené a nemváltást megkönnyítő, új skóciai törvényt.

Mint arról korábbi cikkünkben írtuk: hirtelen teljes dél-ázsiai „hatalomátvétel” történt a Brit-szigeteken, hiszen Nagy-Britanniát jelenleg az indiai származású, hindu, konzervatív Rishi Sunak, a tízmilliós Londont pedig a pakisztáni muszlim munkáspárti Sadiq Khan irányítja; míg Írország miniszterelnöke a félig indiai, vállaltan meleg, jobboldali Leo Varadkar – és most a Skót Nemzeti Párt és Skócia élére került egy pakisztáni gyökerű muszlim.

Forrás:vadhajtasok

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Egy válasz

  1. Talán ennyi elég is ebből a hírből:
    “… esküjét urdu nyelven, hagyományos dél-ázsiai öltözetben tette le.”
    Most már csak azt kell eldönteni, hogy Skóciának mi a hivatalos nyelve, ha van ilyen, vagy ha van még Skócia..

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához