Egészen biztos vagyok benne, hogy volt az üdvtörténetben egy jelenet, melyet senki meg nem írt, de amely nélkül elképzelhetetlen az a pár szó, amit Jézus a keresztfán mondott. Egy egyszerű történet: Jézus Máriára néz, egy szót sem szólnak, de Jézus kiolvassa édesanyja szeméből a gondolatot: „Hát, te is érted.”
Sok teológus vélekedik úgy, hogy Jézus egy folyamat során érti meg: „ezek engem meg akarnak ölni”. A mennyei Atya megérteti vele, hogy igen, ez a sors vár rá – de azt is, hogy harmadnapra feltámad.
Mária is elgondolkodott a szavakon
Mária, amikor hírül kapta az angyaltól, hogy fiút fogant, feltett egy nagyon bölcs kérdést: „Hogyan lehetséges ez, amikor férfit nem ismerek?” A válaszból rájött, hogy valószínűleg a Megváltót hordozza. Hogy ez megtörténjen, mindent vállalt, még annak az árnyát is, hogy egy ilyen állapotért akár megkövezés járhatna. Tudta azonban, hogy Isten majd gondoskodik. Az öröme tehát árnyékot kapott, de tudatában volt annak is, hogy Isten meg fogja védeni őt.
Mária már József oldalán élt át hasonló gondolatokat, amikor egy agg ember megjövendölte neki, hogy a fia miatt „tőr járja majd át a szívét”. Bizonyára sokszor töprengett ezen, de az élet szükséges összeszedettsége elterelhette figyelmét a folyamatos félelemtől. Ám egyszer mégis megérkezett a megértés órája.
Mária Jézus szemébe néz
Nem tudjuk, hol és mikor történt, de biztos, hogy volt egy pillanat, amikor Mária a Fiú szemébe nézett, és gondolatban kimondta: „Tudom, mekkorát fogsz szenvedni, és tudom, hogy meg fogsz halni. De hiszem, hogy föl fogsz támadni. Ez nem az utolsó, hanem az első nap lesz.” Jézus visszanézett, és szemében talán ezt olvasta ki Mária: „Drága, bölcs Édesanyám. Igen, meghalok. Azokért, akik tudnak szeretni, és azokért, akik nem tudnak, de szeretnének.”
Az ilyen „párbeszédekhez” nincs szükség trükkös hangtalan, mentális üzenetekre. Azok, akik olyan intenzív érzelmi kapcsolatban állnak, mint Jézus és Mária, szavak nélkül is értik egymást.
Minta halottak napjára
Mária belső lelki rezdüléseit nem lehet senkinek leírni; ami benne lezajlott, az misztérium. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne példa számunkra. Mária egyetlen tekintetbe foglalt tanítása nagy minta lehet. Ezt a szemléletet mi is átélhetjük, ha élő hittel emlékezünk halottainkra. Gondolhatunk egyszerre szeretteink elvesztésére és az ő dicsőséges feltámadásukra. Átérezhetjük a veszteség és a bizakodás kettősségét.
Ha nem lenne szükségünk erre a kettősségre, nem imádkoznánk a Krédóban: „Hiszek az egy Istenben… várom a holtak feltámadását…”. Ha nem kellene hit a misztérium befogadásához, akkor hol maradna a mi emberi ajándékunk, a hitünk? Ezért olyan fontos a halottak napja az élőknek is. Éljük át tiszta szívvel!
Rákóczi Piroska
