A 17. fejezet a nagy kéjnő bemutatásával kezdődik. Pontosabban a nagy kéjnő bukásának bemutatásával. Utána következik egy magyarázat, amitől minden bonyolulttá válik. A megértésben viszont éppen az segíthet, ha nem próbálunk minden részletet megjegyezni csak magunkban összefoglaljuk egy mondatban, hogy voltak és lesznek is királyok, de a magyarázó azt mondja Jánosnak, s általa nekünk, hogy „Az asszony, akit láttál, az a nagy város, amely a föld királyain uralkodik.” (Jel 17,18) Mit jelent ez? Hogyan uralkodhat a királyok felett egy város? Azt a történelmi tapasztalatot sugallja a szerző, hogy minden király mögött kell lennie egy őt megtartó érdekszövetségnek? Vagy hogy strukturális bűnök tartják fönn a gonosz uralkodókat? Nem anakronizmus ilyeneket belelátni egy ókori szövegbe? Akárhogy is van, annyit mondhatunk, amit a kéjnőről szó szerint ír az apostol, hogy a kéjnő a föld kicsapongóinak anyja. A kicsapongás lehet, hogy nem társadalmi szintű cselekedet, de ha a királyok gyakorolják, akkor egész népekre lehet káros hatással. De nem minden rétegre egyformán.

Kik siratják a gonosz nőt?

A Jelenések könyve 18. fejezete 4 részre oszlik. Az első szövegegység Babilon bukását hirdeti meg. A második szövegegység a világból való kivonulásra próbálja indítani a keresztényeket. A harmadik szövegegység királyok, a negyedik a kereskedők gyásza. Az ötödik rész arról szól, hogy úgy vetik majd el Babilont, mint a vízbe vetnek egy követ. S vajon a kő csobbanásának hangjától miért éppen a kereskedők rettegnek leginkább? Ők a társadalomnak azon rétege, amelyet a kéjnő bukása legfájóbban érint? Igen és nem. Miért?

Vegyünk észre valamit! A Jelenések könyvének kereskedői nem átlagos kereskedők, sokkal több luxuscikket kínálnak, mint létfontosságú terméket. A kéjnő vesztekor szenvednek, mert nem veszik tőlük többé „…az arany­ és ezüstárut, a drágakövet és gyöngyöket, a patyolatot, bíbort, selymet és karmazsint, a sokféle tujafát és elefántcsont csecsebecsét, az értékes fából, bronzból, vasból és márványból készült mindenféle edényt, ¹³a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat s a rabszolgák testét és lelkét. ¹⁴Az érett gyümölcs, amelyre lelkedben vágyódtál, elfonnyadt. Minden fény és pompa odavan, és nyomuk sem lesz többé. ¹⁵A kereskedők, akik meggazdagodtak belőle, gyötrelmeitől való félelmükben távol tőle megállnak, siránkoznak és jajgatnak: ¹⁶„Jaj, jaj, te nagy város! Patyolatba, bíborba és skarlátba öltöztél, arannyal, drágakővel és gyönggyel voltál ékes.” (Jel 17, 12-16.) És ennek a résznek így, egy máig érvényes üzenete van.

Miből gazdagodnak jobban?

A nyüzsgés és a termékek fölsorolása a modern emberben a tőzsdei tolongás hangulatát hozza elő. A teljesen felesleges luxuscikkek említéséről pedig bátran asszociálhatunk a derivatívák forgalmára. Ezek olyan pénzügyi termékek, amelyekkel spekulálni szoktak, s amelyek piaca nincs megregulázva. Ezen a piacon fogadásokat is lehet kötni. És nagy bankok megtették azt, hogy saját hitelcsomagjaik bedőlésére fogadtak. Először emberek fölvettek lakáshiteleket. Utána ezeket egy nagy hitelcsomagba tették a bankok, majd sok hitelt így egyben eladtak. És minden dőlt, amikor a hitelt felvevők már nem tudták törleszteni a részleteket.

Én azt mondom, hogy a nagy Babilon és a kéjnő korunkban nyugodtan megfeleltethető a bankszektornak. Bár senki sem tudja, hogy mikor lesz a világvége, de abban biztos vagyok, hogy a pénzvilág emberei még az én életemben el fogják mondani, hogy „Jaj, jaj nekünk!” Hogy ez majd az emberi szabadság kiteljesedésével jár, azt csak remélni tudom. (Folytatjuk!)

Rákóczi Piroska