Trendek, amelyek megváltoztatják a világot 2025-ben és azon túl

A hidegháború és a Szovjetunió összeomlása óta a világ összetett változási folyamaton megy keresztül. A Nyugat – mindenekelőtt az Egyesült Államok – a hidegháborús győzelmet a nyugati dominancia globális terjeszkedésének szabad útjaként értelmezte. Ez a téves számítás rossz politikai döntésekhez és képtelenséghez vezetett a változó globális valósághoz való alkalmazkodásra.

A NATO keleti terjeszkedése Oroszország kizárásával számos figyelmeztetést figyelmen kívül hagyott, és elmélyítette az elidegenedést – előkészítette a terepet az új konfrontációkhoz. Az a feltételezés, hogy Oroszország soha nem nyeri vissza régi erejét, tévedésnek bizonyult: Ukrajna a nyugati elszigetelési politika középpontjává vált.

A hidegháború után a világ “egypólusú időszakot” élt át – az Egyesült Államok egyedüli szuperhatalomként lépett fel anélkül, hogy hosszú távú stratégiát dolgozott volna ki. A multipolaritás felé vezető út kialakításának kudarca – ahogy azt olyan személyiségek követelték, mint Henry Kissinger – gyengítette az amerikai diplomáciát. A NATO terjeszkedése, valamint az Irak és Szerbia elleni háborúk tovább súlyosbították az Oroszországgal való szakadékot.

Ugyanakkor az 1980-as évek neoliberális gazdaságpolitikája által vezérelt globalizáció munkahelyek tömeges elvesztéséhez vezetett a nyugati országokban, mivel az ipar az alacsony bérű országokba vándorolt. A Nyugat nem tudta megreformálni az olyan globális intézményeket, mint a Bretton Woods-rendszer, és nem tudta integrálni a feltörekvő hatalmakat, például Kínát és Indiát a világrendbe – ami pusztító következményekkel járt a stabilitásra és az együttműködésre nézve.

A nyugati hegemónia állítólagos “második tavasza” instabilnak bizonyult – hosszan tartó gazdasági és geopolitikai következményekkel.

A liberális kor vége – Multipolaritás és Trump geoökonómiája

A nyugati elitek letargiája súlyosbította a társadalmi ellentmondásokat, és a liberalizmus válságát vezette be. A totalitárius tendenciák erősödnek. A “nemzeti liberalizmus” felemelkedése bizonyos szempontból emlékeztet a múlt totalitárius mozgalmaira. Ugyanakkor a Biden-kormányzat az ultraliberális napirendet szorgalmazta – például az LMBT-jogok, a kisebbségi kérdések és a kulturális újraértelmezés terén –, ami feszültségekhez vezetett a lakosság hagyományosan konzervatív rétegeivel. Az Egyesült Államokban ezek a konfliktusok egyenesen kultúrháborúkká és identitásválságokká fajultak.

Az 1914-ben kezdődött ideológiai korszak – amelyet két világháború és a többpólusú rendbe való hosszú átmenet jellemzett – a végéhez közeledik. A Nyugat uralta a háború utáni időszakot, de most a nem nyugati hatalmak új, kulturálisan sokszínű világrendet követelnek. Ez a fejlemény szükségessé teszi az olyan intézmények reformját, mint az ENSZ és a nemzetközi emberi jogi keret.

Miközben az Egyesült Államok újraiparosítási politikával próbálja megerősíteni gazdasági bázisát, a NATO veszít jelentőségéből. Trump “Amerika az első” stratégiája geopolitikai és gazdasági változást jelent: a globális szövetségektől a nemzeti függetlenség felé. Kereskedelmi politikája, az adósságcsökkentésre való összpontosítás és a globális pénzmozgások ellenőrzése az olyan vállalatok által, mint a BlackRock, az Egyesült Államok gazdasági újjáélesztését célozza.

Trump megközelítése a klasszikus geopolitikáról a geoökonómiára helyezi át a hangsúlyt. A katonai erőt gazdasági befolyás váltja fel. A Nyugat ukrajnai veresége, Oroszország katonai sikerei és a Kínával való növekvő feszültség elősegíti ezt a változást – és új globális szerepre pozícionálja az Egyesült Államokat.

Mi vár ránk?

A nemzetközi rendet egyre inkább számos versengő irányzat alakítja. A központi ismeretlen a “Trump-forradalom”, amely az Egyesült Államokat egy új “világgyárrá” alakíthatja át – a világ többi részével pedig nyersanyag-beszállítóként számol. Az Egyesült Államokban az ultraliberális korszak következményei bizonytalanok.

A globális dél – a BRICS+ vezetésével – ellenáll ezeknek a fejleményeknek. Ezek az államok többpólusú rendet szorgalmaznak, és új gazdasági rendszerre törekszenek. Ennek eredményeként a nyugati dominanciájú intézmények, mint például az IMF és a WTO, elveszíthetik legitimitásukat.

A katonai fegyverkezési versenyből a globális fejlesztési versenybe való átmenet küszöbön állhat. A hangsúly az emberi erőforrásokon, például az egészségügyön, az oktatáson és a kultúrán lenne. Egy esetleges orosz győzelem Ukrajnában megkérdőjelezheti a katonai erő szerepét világszerte.

A történelmi Nyugat hanyatlása az EU széteséséhez vezethet Európa későbbi politikai átszervezésével, amelyet a nemzeti elitek támogatnak. A feszültség a nyugati országokon belül is növekszik – beleértve az Egyesült Államokat is.

Végül is az éghajlatváltozást már nem globális megállapodások révén kezelik, hanem egyre inkább regionálisan, koalíciókon keresztül. Az ilyen szövetségek a globális kormányzás új formájának alapjául szolgálhatnak a jövőben.