Talán nem hat közhelynek, hogy furcsa ez az új világ, a XXI. század. A politika, a gazdaság, az érdekviszonyrendszerek szereplői – tisztelet a kivételnek – gátlástalanul próbálják az egyéni érdekeiket lenyomni a társadalom többségének torkán. Nincs szégyenérzet megszólalásaikban következetlen intézkedéseik negatív hatásai miatt. Ha, mondjuk, nekünk nem felel meg intézkedéseik sora: „És akkor mi van?” – vonják meg vállukat.
Kényszerből kénytelenek vagyunk elfogadni az abszurditás életünkbe történő beágyazódását. Az új és legújabb generációk meg sem ütköznek az ostobaságok sorozatán, hisz ők életkorukból adódóan nem ismerhetik a „kütyük” nélküli világot. A nyelvészetben létezik egy felismerés, hogy ha a társadalom által használt közbeszéd eltér az irodalmi nyelvtől, az illetékesek elgondolkodnak a módosítás beillesztésén a szabályrendszerbe. Ugyanakkor – a nyelvi példánál maradva – ha az igekötő az ige előtt van, egybeírjuk, még akkor is, ha a Google „nyelvtan” arra akar rábeszélni, hogy írjuk külön. Nem lehet minden esetben – divat vagy egyesek érdeke miatt – eltérni a meglévő gyakorlattól, mert hosszú távon megnehezíti a társadalom normális működését.
Ahogy elfogadhatatlan egyre több szolgáltató szereptévesztése, amikor hatósági jogosítványokat szavaznak meg saját maguknak vagy életmódváltásra kényszerítenek a megnyilvánulásaikkal. Figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a szolgáltatást igénybe vevőktől származik a bevételük.
Máskülönben hogyan fordulhat elő, hogy bizonyos közszolgáltató társaság és annak fiókintézménye hetente egy alkalommal biztosít személyes ügyfélfogadási időt, miközben telefonon gyakorlatilag sosem érhető el a hivatal? Az interneten keresztüli próbálkozásra pedig az alapfokú informatikusi vizsga sem mindig elégséges. Persze nem szabad általánosítani, de időnként akad meghökkentő eset.
Ezek között látványos példa, amikor a készpénzt szeretnék kivonni a forgalomból. Konkrétan. Létezik székesfővárosunkban olyan, általam többé nem látogatott pláza (sokféle boltot magába foglaló bevásárlóközpont), amelynek alagsori parkolóját készpénztulajdonos nem használhatja. Ugyanis a sorompóval ellátott parkoló kiléptető rendszerét csak bankkártyával lehet használni. A belépésnél nem ad jegyet, hanem a rendszámot jegyzi meg, majd távozáskor a kártyával lehet kifizetni a gép által kijelzett összeget. Attól most tekintsünk el, hogy esetleg az intézményt többnyire kártyával rendelkezők látogatják gépkocsival. De élhet Budapesten olyan „felelőtlen” polgár, aki nem bankkártyát, hanem készpénzt kíván parkolásra használni.
Nem új keletű beszédtéma, hogy
a kártyahasználat folyamatosan kiszolgáltatja annak tulajdonosát, miképpen alkalmas arra is, hogy egy emberről teljes körű „felvételt” készítsen mindennapi tevékenysége közben. Arról nem is beszélve, hogy felkészült ügyeskedők képesek megcsapolni az illető bankszámláját. Leginkább viszont az elfogadhatatlan, hogy korlátozza az ember legfőbb kiváltságát, a szabad választás jogát arra, hogy saját dolgait oly módon intézze, ahogyan azt szeretné, persze a törvény biztosította keretek között.
A példában szereplő garázs sorompója valódi korlátot jelképez, mivel megfosztja az embereket alapvető jogaiktól. Az elvet, amire a parkolótársaság is építette a koncepcióját, két dolog generálja. Egyfelől a politikai ambíció, amivel már Orwell korában sem ok nélkül riogatták az emberiséget. A cél egyértelmű: a többség legyen kiszolgáltatva a gépeket irányító technikusoknak és a mögöttes érdekköröknek. Mindenki tegye azt, amit eme kisebbség akar. A világkormány-vízió elérésének egyik hatékony eszköze a készpénz nélküli élet.
A másik ok, mely képes a politika mellé felsorakoztatni a szolgáltatók bizonyos körét, hogy a készpénzmozgás költséget generál, csökkentve a profitjukat. Amennyiben a parkoló példájánál maradunk, ez azt jelenti, hogy a társaság készpénzbevételét át kell adja egy másik iparág képviselőjének, aki természetesen megfelelő díjazás mellett feldolgozza a hozzá eljuttatott készpénzt, amelyet vagy visszaad megfelelő formában, vagy a bankközi kereskedelemben helyezi el. Mivel a bankoknál is hasonló a helyzet, nem véletlen, hogy a bankok karöltve reklámozzák a „Használj kártyát!” csábító világát. Ezért szűnnek meg sorra az ATM-ek és a bankfiókok. Ezzel ugyanis rengeteg saját költséget képesek megspórolni a bankrészvényesek örömére. (Mi meg parkoljunk otthon.)
Nem lehet kérdés, hogy már túl is vagyunk azon a pillanaton, amikor feje tetejére állt a világ. Sem okok, sem kizáró tények nem állnak annak útjába, hogy visszafordítsuk és talpára állítsuk azt, ami már elfogadhatatlan módon működik. Arról van szó, hogy a szolgáltató szektorban dolgozók éppúgy megszenvedhetik a „társaik” otromba intézkedéseit.
Amikor részeseivé válnának saját cégüknél a többség érdekeit sújtó cinikus intézkedésnek, álljanak ellen azok bevezetésének. Mert erre is van követendő jó példa.
Történt ugyanis, hogy egy futballstadiont látogatván a szolgálatot teljesítő parkolóőr a „vendégszektorba” – mely lényegesen távolabb volt a bejárattól – próbált tessékelni. Kérdésemre, hogy ennek mi az értelme, azt válaszolta: ő sem tudja. Majd feszegetve a parkolási szabály kereteit, újabb kérdéssel álltam elő: vendégszurkolóként parkolhatnék gépkocsimmal közelebb a bejárathoz? Hát persze – mondta a legnagyobb természetességgel a szolgálatát emberi módon értelmezni tudó embertársam. És így lőn! Mindebből persze nem következik, hogy bontsák le a pláza garázsában elhelyezett sorompót. De gondolják újra, valóban célszerű-e a pénzemberek érdekét előbbre helyezni az egyszerű emberek érdekével szemben?
Hölgyeim és uraim! Kérem önöket, ha csak tehetik – a móka/szórakozás/változatosság kedvéért –, olykor fizessenek készpénzzel. Higgyük el, hogy annak is van törvényes joga, aki még nem váltotta ki a bankkártyáját, például azért nem, mert olyan generáció tagja, amelyik a készpénz „bűvöletében” élte az életét.
Forrás:Magyar Nemzet
