2022.június 28.
László, Sámson
Facebook
Email
Nyomtat
Telegram
284927246 614613952851590 363699327569434113 n

A Magyar Mentálhigiénés Szövetség (MAMESZ) és a Pesterzsébeti-Szabótelepi Református Egyházközség Összetartozás nemzetben és Istenben” címmel mentálhigiénés szakmai napot szervezett az Összetartozás Templomában, 2022. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Emléknapján, amely idén pünkösd szombatjára esett. Beszámolónk a lélekemelő eseményről. 

A Pesterzsébet-Szabótelepi Református Egyházközség vezető lelkésze, Nt. Börzsönyi János áhítata után Grezsa Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem szakvezetője nyitotta meg az eseményt. Trianont felfoghatatlan gyásznak és veszteségnek nevezte, ugyanakkor elismerte: a több mint 100 év valami jótékony hatást is hozott: a haza, a magyarság fogalma spirituális, sőt szakrális dimenzióba helyeződött át, és tudatosította bennünk, hogy a haza több, mint az ország, azaz országhatároktól független emberi kapcsolatokat is jelent. Illyés Gyulát idézve (Haza a magasban) beszélt arról, hogy a haza a szívünkbe helyeződött, sérthetetlenné vált, őrzése pedig épülésünkre szolgál. Az országot el lehet venni, de a hazát nem – fogalmazott, hozzátéve: a kultúrát a mi feladatunk éltetni, ápolni és folyamatosan fejleszteni. A jelenkor egyik jellemzője, hogy a hagyományos identitást rombolja, ezért amikor a magyarságunkról, kereszténységünkről, összetartozásunkról ejtünk szót, végvári harcot vívunk – fejtette ki, majd elárulta: Dr. Bagdy Emőke ötlete volt, hagyományteremtő szándékkal egy templomban – amelyet ugyancsak ő nevezett el – gyűljenek össze a mentálhigiénés szakemberek. Magyarnak lenni sorsvállalás; s ezzel ugyanígy vannak a szomszédos népek is, akikkel sorsközösséget alkotunk – mondta, majd Németh László szavait idézte: tejtestvérek vagyunk, azonos sors emlőjén nevelkedtünk, nem engedhetjük meg, hogy kijátszanak minket egymás ellen. Az Európai Unió utolsó esélyének nevezte a nemzeti összetartozás gondolatát, s végül kiemelte: a MAMESZ – melynek tagjai pedagógusok, lelkészek, hitoktatók, szociális munkások – példát mutat a magyar történelem leggyászosabb emléknapján való felülemelkedésben és a szakmai úton való továbblépésben; szerinte nincs még egy hasonló szervezet, amely a nemzetegyesítés szakmai végrehajtását így megvalósítaná.

Kondor Ágota, az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság elnöke elárulta: számukra 2010 óta új jelentéstartalma van a haza és a nemzeti összetartozás kifejezéseknek – ezek nemcsak a kitagadottság fájdalmát, hanem az összetartozás örömét is jelentik -, de a mélyebb tartalom számára régebbről, még gyerekkorából ismerős: amikor a sejtelmes utalások már gyermekként is kíváncsivá tették a titkos történetek és az azt körüllengő, hangosan ki nem mondható érzések iránt. Mint mondta, a nagyszülei tisztaszobájában elrejtett térkép, zászló és világháborús érme, a konyhai falvédő szövege, a félve énekelt nóták, Apponyi és Görgey suttogva kimondott nevei, mind-mind „a tragikus döntést őrző fájdalmat s a kimondhatatlan vágyak csendjét őrizte”, s csak hitoktatóként jött rá: szentségekről van szó, melyeket ma is őriz és elmesél gyermekeinek. Több ezer erdélyi ember vágyait és reményeit hozom – fogalmazott, hozzátéve: bár minden harmadik magyar határon túl él, de képesek vagyunk a megújulásra, s a szentlélek kiáradásának ünnepe kellő erőt ad nekünk, hogy összekapaszkodjunk.

Nt. Szathmáry Zsuzsanna, a Szlovákiai Magyar Mentálhigiénés Közösség elnöke így fogalmazott: 2010-ben az Orbán-kormány a Nemzeti összetartozás napjának bevezetésével „a magyar lelkek sebét igyekezett gyógyítani, s így az a megemlékezés áldott, reményteli alkalmává alakulhatott, amikor szabad emlékezni, hogy a szavak útján is gyógyulhasson a fájdalom”. Mint mondta, ahol „magyar szív dobog, ott ma összegyűlnek és könnyes szemmel emlékeznek és a jelent megélve a jövő építik”. Hozzátette: azóta a felvidéki magyarok is fellélegezhettek, „élnek, lüktetnek együtt az egésszel, hittel építik a hazát ott, ahova Isten őket helyezte” – s szerinte ebben nagy szerepe van a mentálhigiénés közösségnek, aki az ottaniak – egyének és közösségek – mentális jólléte felett őrködik, betagozódva a nagy magyar mentálhigiénés családszervezetbe. A legjobb válasz Trianonra az, hogy vagyunk és teszünk róla, hogy legyünk – zárta beszédét.

Berghauer-Olasz Emőke, a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság elnöke hosszasan sorolta az öt éve létrejött szervezet tevékenységeit, melyek közös célja az érzelmi támogatás és a megküzdési stratégiák fejlesztése, s melyeket a háborús viszonyok ellenére is folytatnak, mert „a lelki egészség megőrzésére most még nagyobb szüksége van az otthon maradt családtagoknak és a belső menekülteknek”. Most még inkább érezzük, hogy elhívásunk nemzetstratégiai jelentőségű: nemcsak klienseinket, hanem az egész hazánkat, közösségeinket szolgáljuk; s így még nagyobb súllyal tudjuk kimondani, hogy összetartozunk – fogalmazott, hozzátéve: „egyre kevesebben vagyunk, de kitartunk mindaddig, amíg a Jóistennek ez a célja velünk, s ebben tőletek, magyarországiaktól kapunk erőt, buzdítást, támogatást, hiszen olyan szeretettel fordultok felénk, ami önmagában felemelő”.

Raffai Sára KRE I. szabadkai évfolyamának mentálhigiénés segítő szakember jelöltje örömmel mesélte: a képzésnek köszönhetően sok vajdasági településen lesznek új hivatásos mentálhigiénés segítők, és hamarosan létrejön a Vajdasági Magyar Mentálhigiénés Egyesület segítő hálózata is, ősszel már hálózatépítő konferenciát tartanak Szabadkán. A magyar állampolgársági eskületételének kamaszkori emlékét idézve elmondta: nem igazán érintette meg mindaddig amíg egy mellette zokogó idős bácsi súlyt nem adott számára is az eseménynek. A szerbiai háborús események következtében kialakult sokféle állampolgárság szerinte nem igazán érintette meg a vajdasági magyarokat, mert „számukra a föld és a közösség adják az otthon érzését, nem az állampolgárság”, így számukra az egyetlen változatlanság a kisebbségi lét (Vajdaságban és Magyarországon is) és ebből fakadóan a magyar nemzethez való ragaszkodás. Kollégája gondolatait idézve így szólt: a magyar mentálhigiénés képzés adott nekik először többségi tapasztalatot. Emlékeztetett: Trianon óta furcsa kettősség jellemzi a vajdasági magyarokat, azóta egy sajátosan kevert kultúra alakult ki, amelyben „többünknek sikerült megtalálni az egyensúlyt”, ezért is mondják, hogy „a vajdasági magyar ember a jég hátán is megél”.

*

Dr. Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem Professzor Emeritusa, „A kötődés dimenziói” c. előadásában emlékeztetett: a Kárpát-medencei mentálhigiénés szövetségi találkozó lehetőségét és jelenét húsz év áldozatos felkészítő munka alapozta meg, amelyet a MAMESZ – elsősorban elnöke, Búza Domonkos – több évtizedes, sokoldalú együttműködésével -, a KRE pszichológusképzésének keretében három elhivatott szakember vitt végig: Grezsa Ferenc, Takács Péter és Farkas Magdolna.

A szakember kifejtette: embervoltunk lényegi megnyilvánulása a kötődés, hiszen „élni annyi, mint kapcsolatban lenni”, vagyis odatartozni valakihez, akit szeretünk, akihez életcélok, vonzalmak, vágyak hívnak és kötnek. „Apánk és vezetéknevünk oda vezet, ahol őseink a génjeinkbe rejtett őstudással kötnek ahhoz a törzshöz, családhoz, amelyből származunk, ahhoz a néphez, akikkel egy közös ég alatt élünk közösséget alkotva. Keresztnevünk a nemünkhöz, hovatartozásunk eredetéhez vezet, amely a Teremtő döntése nyomán avat be a férfi vagy nő mivoltunkba, megkapva azokat a géneket, idegrendszeri, agyműködési sajátosságokat és hormonbeli hatásokat, amelyek a nemi szerep betöltésére, az élet továbbvitelére képesítenek. (…) Édesanyánk – akit ezen a néven egyetlen nemzet gyermekei sem szólítanak -, saját testéből táplálva tanít szeretni, ragaszkodni, hűségesnek lenni és biztonságos vagy akár bizonytalan, szorongó esetleg ambivalens mintákat átadva bevezet az élet mindennapjaiba, egyszersmind az anyanyelv páratlan világába. Ezt a nyelvet nem csak tudjuk, de mélyen szeretjük, mint anyánkat, vagy mint magát az életet. Amikor már nem marad más szó a tudat mélyén, az édesanya neve és az anyanyelv néhány szava elkísér minket a végső úton is. (…) Hitben pedig közösségünk az anyaszentegyház, családunk a gyülekezet. Fölöttünk az Atya, mellettünk a Fiú és bennünk a Szentlélek, így részesedhetünk mindabban, ami bennünk az isteni rész.”

Az előadó szólt arról is, hogy a kötődés etiológiailag annak sokféle jelentésében érhető tetten, és nem hordoz függetlenséget, azaz a kapcsolatban lévők nem függetlenek, vagy csak részben lehetnek szabadok: „Létük érvényessége ugyanis csak a másik ember tükrében nyer megerősítést, a másikhoz tartozásban, odarendeltségben teljesedhet ki. A kötődés szó létezésünk gyökér-dilemmáját is hordozza: autonómia vágyunk a homonómia egyidejű szükségletének feszültségében létezik. (…) Korlátozhat, egyszersmind gazdagíthat is az a tény, hogy valakivel kapcsolatban vagyunk, valakihez kötődünk, a másikkal közösségben vagyunk. A két szükséglet közti feszültség az identitásban nyer megbékélési lehetőséget, konstruktív vagy destruktív megtestesülést. Az összefüggés szó tökélesen kifejezi az összetartozásban megjelenő kölcsönös egymásra utaltságot.”  Mint mondta, ezt Konrad Lorenz Nobel-díjas etológus az élővilág egyetemes törvényének aposztrofálta, majd így folytatta: embervoltunk egymással kölcsönös összefüggésben álló, mégis együttműködő négy rendszerszintet képvisel: bio-pszicho-szociális és spirituális lények vagyunk, ahol magasabb rendszerek uralják az alacsonyabb szinteket: a testi, biológiai alárendelődik a pszichikainak, az pedig a szociálisnak, s mindezek felett áll a legmagasabb minőségi szintet képviselő spirituális dimenzió. Tehát ha elvész az élet értelme (a spirituális szint emberi szükséglete), akkor létrejön az alsóbb szintek működési zavara: depresszió a lelki szinten, fájó kapcsolathiány, magány a szociális szinten, szomatikus betegségek a biológiain (immundeficit, neurohormon zavar, például szerotonin és oxitocin hiány). Vagyis a teljes rendszerben minden szinten leképeződik a legfelső szint zavara, hiszen „minden sejtünk mindent tud a nagy egészről, ahogy a tenger minden cseppjében benne van a tenger összes tulajdonsága”.

284605184 574893227352564 3924731721993604792 n

Ezt követően a professzor asszony a kötődés anyaméhben történő kialakulásának és egész életünkön végighúzódó fontosságának, illetve a kötődési sérülések következményeiről beszélt: „Amikor fiatal felnőttként ifjú identitásunk talán még ingatag pilléreit megerősítjük, az eszmékhez, morális parancsokhoz, ideálokhoz kötődésben a spirituális dimenziót építgetjük. (…) A kötődés legfelső szintje vezet el minket identitásunkban a saját életfilozófia, világszemlélet és gondolkodás olyan hitéhez – főként, ha ez vallási, felekezeti hitben nevelés tartalmaihoz kötődik -, amelyben vallásunk előírásai életvezetési utat, etikai parancsokat és kapcsolati „kódexet” írnak elő a számunkra. (…) Identitásunk teszi lehetővé és szabja meg, hogyan tudunk az emberi kapcsolatok kötelékében viselkedni, felelősségvállaló és elkötelezett emberként, vagy diffúz identitás szélfútta bizonytalanságában, kaméleon identitásban, avagy a korai zárásban gyermeki biztonság kötelékében beragadva, szüleink örök gyermekeiként megállva a felnőtté válás útján.”

Végül pedig a szakmai közösség megtartó erejét és a hálózatépítő tevékenység fontosságát fejtette ki: „A szakmai közösségek fő ereje a hálózatszerű együttműködés, amelyben a kapcsolati háló jellemzőinek függvényében lesz építkező és előrevivő vagy zavarokkal küzdő a közösség”. Emlékeztetett: az utóbbi húsz évben fokról fokra épült a Kárpátmedencei mentálhigiénés szakember-képzés; először a jövendő képzők képzése, majd pedig a végzett szakemberek egymást erősítő szövetségének egyesületi formáinak kialakulása, amely Illyefalván indult, Budapest késéssel lépett be a folyamatba, Kárpátalját Szlovákia követte, végül a Vajdaság jelenleg is szerveződő és folyamatban lévő képzése tette kerek egésszé a Kárpát medencét beszövő mentálhigiénés hálózatot.  „Közös identitás, nemzeti, anyanyelvi, keresztény hitbeli, világnézeti azonosság tesz bennünket olyan erővé, amely korunk dehumanizálódási tragédiájában is képes arra, hogy megőrizze, sőt továbbszője és éltesse az embertársi segítés és Istenszeretet ősi túlélési mintáját” – zárta előadását.

A szakmai nap címével azonos című előadást tartott Török Iván, Magyar Mentálhigiénés Szövetség tiszteletbeli elnöke. Mint mondta, a közösségi mentálhigiéné szokásos értelmezése szerint az egyén lelki egészségét védi vagy rehabilitálja társas eszközökkel, miközben a szerinte érdekesebb, másik értelmezés szerint magának a közösségnek a lelki egészségét tarja fenn vagy állítja helyre. Beszédében mindkét értelmezés megjelent, hangsúlyozva a lelki egészség fenntartható fejlesztését. Megjegyezte: a vallásos hitet, valamint az erős nemzeti identitásérzést az egyéni lelki egészség kiemelt támogatójának tartja, de elismeri: nem mindenki egészséges lelkű a vallásosak vagy a hazafiak között, miközben az istentagadók és kozmopoliták között is jelentős számban vannak lelkileg egészséges emberek. A különbség az esélyekben van, előbbiek javára – tette hozzá.

Előadását az összetartozás fogalmának jelentésének és nyelvi elágazásainak ismertetésével folytatta, bizonyítva, hogy ezek a nyelvi jelentések szinte mind kapcsolatba hozhatók a nemzettel, hiszen annak lényege, hogy a tagjai összetartoznak. Az összetartozás fogalmát szociálpszichológiai megközelítésével kapcsolatban kifejtette: legalább három formája van: az összetartozás érzése (amikor az élmény van előtérben; fontos a tagok közötti kölcsönös vonzalom, akár szeretet); az összetartozás tudata (amikor tudatosítják a tagok, hogy ők egységes egészet képeznek, s bizonyos fontos témákban, ügyekben egyetértenek); s végül az összetartozás cselekvése (az együttműködés, törekvés arra, hogy megmaradjon a közösségük, hogy elhatárolódjanak más közösségektől – ebben a formában jelenik meg leghangsúlyosabban az tagok egymásrautaltsága, a kölcsönös függésük egymástól).

286024638 1400106647079557 5566859012381170772 n

Emlékeztetett: Maslow szerint az emberi szükségletek hierarchiájában a csoporthoz tartozás szükséglete a harmadik legfontosabb, az élettani szükségletek és biztonság mögött; és ez jótékony hatású az ember mentális fejlődésére, jólétére, sőt egészségére is, hatással van az önfelfogadásra, növeli a bizalmat, fizikai és érzelmi erőforrást jelent; hiánya pedig olyan problémákhoz vezethet, mint a szorongás vagy a depresszió. Mint hangsúlyozta, nemcsak egy másik emberhez való kapcsolódás, de egy csoporthoz való tartozás is hozzátartozik az alapvető pszichológiai szükségletekhez: ha egy csoport az énünk részét képezi, akkor az azt érintő örömteli események a saját hangulatunkra is hatással lesznek és pozitívabban észleljük saját magunkat is, elégedettebbek leszünk önmagunkkal. Kiemelte: különös jelentősége van az összetartozási élmények szempontjából a rituáléknak, mely során a közösség tagjai kinyilvánítják a számukra fontos értékeket, megerősítik egységüket és kifejezik a sajátos arculatukat biztosító közös érzéseket és gondolatokat, tehát kiemelkedő szerepet játszanak a lelki egészségben és az összetartozás érzetének erősítésében.

Mielőtt rátért az összetartozás élményének a nemzettel való összefüggésére, az előadó körüljárta a nemzet fogalmát, mellyel kapcsolatban megjegyezte: az államnemzet liberális felfogása egy nemzet tagjának tekinti az egy országban élő embereket (Nyugat-Európában ez uralkodik), a kultúrnemzet felfogása szerint nem az állami lét határozza meg a nemzeti hovatartozást (Közép- és Kelet-Európában inkább ez). A középkori magyar nemzetfogalom számos eleme a mai magyar nemzetfogalomban is megtalálható: a magyar nemzet tagjának lenni nem osztály- vagy vagyoni állapot függvénye, magyarul beszélni tudás megléte kötelező, vagy erősen kívánatos. Emlékeztetett: Alaptörvényünk példálózó felsorolással jellemzi a magyar nemzetet; tömörítve így foglalhatjuk össze: büszkeség, örökség, nyelv, kultúra, ezeréves történelem, szellemi és lelki egység, a nemzedékek jövőjének védelme, a kereszténység nemzetmegtartó szerepe, az európai értékek gyarapítása.

Elmondása szerint arra a kérdésre, hogy a nemzeti összetartozás miként járulhat hozzá az egyéni és közösségi lelki egészségfejlődéshez, három jelzőt és hozzá kapcsolódó tárgyat talált, amelyeket a közösségi mentálhigiénés törekvések jellemzésére használ és nagyon fontosnak tart. Az első a lélekemelő és a kengyel: ami eszköz ahhoz, hogy lovas maga felemelkedjék, saját erőfeszítéssel felkapaszkodjék; a nemzeti összetartozás átéléséhez is ilyen erőfeszítésekre van szükség: a nemzet történetével való ismerkedésre, a nemzeti eseményeken való aktív részvételre, a nemzeti célokért való munkára. A kengyel segít az egyensúly megtartásában is: különösen a nemzeti ünnepek, emléknapok ilyen lélekemelő hatásúak, de csak akkor, ha hajlandók vagyunk belemerítkezni, ha megértjük az ünnepelt események szerepét a nemzet életében. A második a lélekmelegítő és a mellény: ami körülöleli és melegen tartja az ember keblét; a nemzeti összetartozás is így öleli körül a nemzet tagjait, éleszt bennük meleg érzéseket. Az egybeölelt emberek lelki közelsége egymás iránti bizalmat éleszt, megkönnyíti egymás kölcsönös elfogadását, megbecsülését. A nemzeti összetartozás vonatkoztatható a múltban élt magyarokra, és a jövőben élőkre is, a szeretetérzésbe bevonjuk a magyar elődeinket s majdani magyar utódainkat. A harmadik a lélekerősítő és az üllő: az erő elsősorban a túlélési képességben, a rezilienciában mutatkozik meg; a nemzeti összetartozás is ilyen ütésállóvá teheti a közösséget. A magyarságot ezer éve ismétlődő vereségei, bukásai nem törték meg, lelki egészsége abban nyilvánult meg, hogy mindig meg tudott újulni, esetleg újra kezdeni és készségesen szolgálni nála nagyobb ügyeket. Mint mondta, mindebben egy erős oda-vissza hatásról is szó van: az erős nemzeti összetartozás előmozdítja a nemzet lelki egészségét, de mindaz, amivel annak lelki egészségét javítjuk, fejlesztjük vagy védjük, szilárdabbá teszi a nemzeti összetartozást.

Előadásának második felében a tb. elnök az Istenben való összetartozás jelentését taglalta, s ebben abból indult ki: ez az összetartozás nem elsősorban a vallásban, az egyházakban való összetartozást jelenti. Elismerte, hogy egy adott felekezet kultúrája (szokásai, rítusai, templomai – mint az egymással és az Istennel való találkozás helyei -, imaszövegei és énekei, a közös imádkozások, a köszöntési formái, a kommunikációjuk stílusa) az összetartozást szolgálják; az egyházi közösségek természetüknél fogva mind összekötik, összetartják a tagjaikat; a napjainkban nagy figyelmet kapó felekezeti segítő, szolidaritási akciók pedig az együttműködésen keresztül kötik össze az ezekben résztvevőket. Ugyanakkor a felekezeti összetartozások két hátrányát is megemlítette: szerinte ezek nem mindig elég mélyek, másrészt korlátozottak: a felekezet, a plébánia, a gyülekezet, a csoport, az egyesület természetes határai szűkítik a hatásukat – viszont az egyre intenzívebbé váló ökumenikus törekvések túllépnek ezeken a határokon és a szélesebb keresztény (vagyis Krisztus-követő) identitású emberek összetartozását mozdítják elő. Mit mondta, a nemzeti egyházak és a világegyház is tágítják a vallási összetartozást „és valamennyire már a nagy emberi összetartozás felé mutatnak”.

A médiában és a közéletben megnyilvánuló kulturális kereszténységről így szólt: az emberek nagyon nagy csoportja nem gyakorolja a vallását, a maga módján vallásos, vagy talán nem is istenhívő, de életmódjában a keresztény világhoz tartoznak; a keresztény ünnepek formális megtartásában, szóhasználatukban és szokásaikban, egyes normák követésében, sőt akár kereszténynek is vallják magukat – ezekből is fakadhat egy laza összetartozási élmény, amely hatására a Kárpát-medencében sokmilliósan érzik úgy: összekapcsolja őket a kereszténységük, amit szerinte nem szabad lebecsülni.

Emlékeztetett arra: bizonyos esetekben a vallásosság veszélyeztetheti is a hívők lelki egészségét és az összetartozásukat; ilyenek szerinte a megbetegítő istenképek, a felekezeti versengés vagy ellenségeskedés, és a hamis vallásosság, a látszat-kereszténység, a képmutató jámborság.

Előadásának végén két mélyebbre hatoló gondolatmenettel tárta fel az Istenben való összetartozás lelki struktúráját: az egyik a Szentháromság társas modell, amely sok szakember szerint az emberi társadalom modellje lehet. Az emberek szentháromságos léte, kölcsönös önátadásuk, találkozásuk Istennel és embertársaikkal nagyon erős összetartozást hozhat létre, ugyanakkor ebben a szoros egységben megmaradhat az egyes személyek önállósága, sajátosságaik különbözősége, nem kell uniformizálódniuk, nem kell az összetartozásban felismerhetetlenné feloldódniuk. A másik az arc misztikája: Henri Boulad teológus és pszichológus szerzetes szerint míg az állatok arca csak kétdimenziós, addig az emberi személy arcában a harmadik dimenzió a transzcendenciára utal. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás fő jellegzetessége: az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember meghirdetése, az ember érezheti, hogy benne lakik az Isten: ami benne van, az több önmagánál, s ha ezt tudatosítjuk magunkban, akkor mélységes önbizalomra tehetünk szert. Az előadó így folytatta: a kereszténység az, amely megadta az embernek az ő méltóságát, az Emberi Jogok Chartája kizárólag ezen alapul, majd hozzátette: ha magunkra és a másik személyre is Isten képmásaként tekintünk, ha Isten arcát látjuk benne, akkor el kell ismernünk: vértestvérek, családtagok vagyunk. Mint kifejtette, ez a valódi összetartozás, ami akkor ad erősebb tartást, ha kölcsönös; ezért a valódi, mély hittel rendelkező keresztények között jöhet létre, de a tágabb értelemben vett emberi összetartozás akkor is megvalósulhat, ha csak a mély keresztény hitű személy tekint így a felszínes hitű keresztényre.

Mentálhigiénés szakemberként hozzátette: a lelki egészségfejlesztés keretében érdemes gyakorolni legalább a keresztényeknek azt a bizonyos különleges pillantást, amellyel az embertársaikkal való találkozás során az arcukra tekintve felfedezhetik benne, mögötte az Isten arcát. Mint hangsúlyozta, ez nehéz és csak egy fejlődési folyamat eredményeként működhet, de épp ez a lelki egészségfejlődés sokat ígérő útja: a személy összetartozónak érezheti magát azzal, akinek a különleges pillantását átélte- átéli. Így összetartozhat magával is, s integráltabb személlyé válik, vagyis fejlődik a mentális egészsége, s végül összetartozhat a számára még ismeretlen Istennel. Az előadó szerint ez a többszörös összetartozás önmagával, a másik személlyel és az Istennel az optimális feltételrendszere a lelki egészség helyreállításának és fenntartható fejlődésének. Végszóként elárulta meggyőződését: a segítők, különösen a mentálhigiénés segítők magasrendű hivatása vagy még inkább küldetése a készenlét az ilyen mély találkozásokra és a különleges pillantásra a szenvedő emberek arcára.

 

Antal-Ferencz Ildikó,

szabadúszó újságíró

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Vélemény, hozzászólás?