A hidegháborús semlegességből idővel szoros orosz–osztrák kapcsolat lett. Ezt azonban egyre kevésbé nézik jó szemmel az Ukrajnával szemben indított invázió után. Az osztrák kormány ellen a Brüsszel szócsövének tekintett Politico címlapján indult olyan támadás, amilyeneket korábban Magyarország ellen láttunk.

Miután tavaly február 24-én megindult az orosz invázió Ukrajnával szemben, nem tartott sokáig, hogy a korábban a semlegesség áldásait hangsúlyozó Finnország és Svédország kérje a felvételét a NATO-ba, ugyanakkor Európa másik semleges országa, Ausztria részéről fel sem merült ennek a felvetése. Ennek részben oka az is, hogy az ország alkotmányának része a semlegesség elve – 1955-ben ennek a fejében vonultak ki a szovjet csapatok –, ám rendkívül fontos szerepet játszanak az osztrák elit kiváló gazdasági kapcsolatai is Moszkvával. Valószínűleg az is segít, hogy szemben Finnországgal és Svédországgal, Ausztria nem határos Oroszországgal.

Noha Ausztria nem habozott elítélni az orosz agressziót, tömegével fogadott be ukrán menekülteket és jelentős humanitárius segélyt nyújtott Kijev számára, a gazdasági kapcsolatok – különösen az energia és a pénzügy területén – érintetlenek maradtak – írta a Brüsszel szócsövének tekintett Politico Hogyan vált Ausztria Putyin alpesi erődjévé című vezető anyagában. 

Bár Ausztria korábban az 1956-os, Kádár János magyarországi hatalomra jutását eredményező orosz támadást is elítélte, és akkor is befogadta a szovjet megszállás elől menekülőket, később ráérzett a semlegesség nyújtotta előnyökre. Ennek eredményeként 

a nyugat-európai országok közül először Ausztria vásárolt orosz földgázt, ráadásul történelmileg hasonlóan kedvezőtlen pillanatban, 1968-ban született meg az erről szóló szerződés, alig pár hónappal azelőtt, hogy a prágai tavaszt vérbe fojtották a szovjet tankok.

Ekkor Bécs válaszát már inkább a félelem vezérelte, hogy a Vörös Hadsereg nem áll meg az akkori Csehszlovákia határán, ezért, hogy nehogy véletlenül felbőszítsék a szovjeteket, a hadsereget is visszavonták a határtól 30 kilométerre, és arra is születtek tervek, hogy az ország nyugati részére költöztessék a kormányt egy esetleges támadás esetén. Miután azonban a földgáz továbbra is érkezett, az oroszok pedig nem indítottak támadást, Ausztria levonta a következtetést, hogy a semlegesség egyszerre garantálja az ország biztonságát és tesz jót az üzletnek.

A tavalyi invázió óta azonban a több évtized alatt kiépített jó kapcsolatok egyre jobban aggasztják Brüsszelt, ráadásul az unió egységével kapcsolatos félelmeknek az sem használt, hogy az invázió kezdetét követően Karl Nehammer kancellár már tavaly áprilisban Moszkvába repült – kijevi átszállással –, hogy első nyugati vezetőként személyesen találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. 

Brüsszel aggodalmait növeli, hogy Magyarország is gyakran bánik kesztyűs kézzel az oroszokkal, így kialakulhat egy oroszbarát blokk Európa közepén, ami akár tovább is terjedhet – írta az amerikai, virginiai központú portál, amelynek a tulajdonosa az Axel Springer SE.

Ezért Bécs is egyre inkább a kritikák középpontjába kerül a túlzottan jó moszkvai kapcsolatai miatt, hasonlóan Magyarországhoz vagy a Németországot korábban vezető Angela Merkelhez. Ezen az sem változtat, hogy az osztrák külügyminiszter, Alexander Schallenberg arról beszél, hogy Ausztria kristálytisztán világossá tette álláspontját az orosz agresszió ellenében.

Az évtizedekre visszanyúló semlegesség ráadásul Ausztria számára kézzel fogható előnyöket is hozott, 

így ma is Bécsben található az olajexportáló országokat tömörítő országok, az OPEC központja, noha Ausztria nem tagja a szervezetnek és olajat sem termel, de 1979-ben ugyancsak Bécs lett az ENSZ harmadik központjának az otthona, míg 1993-ban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is az osztrák fővárost választotta székhelyéül.

A 1968-as földgázüzlet az egykor még állami OMV kilátásait javította és fontos tranzitországgá tette Ausztriát, miközben az ország kedvelt célpontjává vált az orosz befektetéseknek a hidegháború után. Az orosz–osztrák kapcsolatok pártokon átívelő jellegét jelzi, hogy szinte az össze, ma is élő egykori osztrák kancellár orosz álláshoz jutott – hasonlóan az egykori német kancellár Gerhard Schröderhez – a politikai pályafutása után, pártállástól függetlenül.

A néppárti Wolgang Schüssel az orosz telekommunikációs cég, az MTS és a Lukoil igazgatótanácsába ülhetett be, az őt váltó szociáldemokrata Alfred Gusenberger pedig egy Putyin-barát oligarcha által pénzelt think tankben kapott állást. A szintén szociáldemokrata Christian Kern az orosz állami vasúttársaság, az RZD igazgatótanácsának volt tagja. A sort az exkancellárok mellett az egykori miniszterekkel is lehetne folytatni. Ugyanakkor a háború kitörését követően a legtöbb egykori osztrák politikus lemondott orosz tisztségeiről.

Az orosz szálakat azonban nem könnyű elvágni, így Németország után tavaly is Oroszország volt a második legnagyobb forrása az országba áramló külföldi tőkének, 25 milliárd euróval, ami több mint az amerikai (13 milliárd) és olasz (11 milliárd) tőkebefektetés együttesen.

Az osztrák cégeknek eszük ágában sincs elhagyni Oroszországot

Az Oroszországban jelen lévő osztrák vállalatok 65 százaléka nem kíván lelépni, szemben az összes külföldi cég 40 százalékával – olvasható a Politico összefoglalójában.

A maradni szándékozók között van a legnagyobb osztrák társaság, az OMV, de továbbra is jelen van az országban a Raiffeisen Bank (amely a legnagyobb külföldi bank Oroszországban) vagy a Red Bull. Az OMV egy 2018-as szerződés szerint 2040-ig évi 6 milliárd köbméter orosz földgáz átvételét vállalata, ellentétben a kormány ígéretével, amely szerint Ausztria 2027-re leválik az orosz gázról. Az OMV 30 százalékban ma is állami tulajdonban van.

A Putyint gyakran meglátogató egykori kancellár, Sebastian Kurz a közelmúltban a jó orosz kapcsolatokat azzal indokolta, hogy kis, semleges országként Ausztria igyekezett mindig a párbeszédnek helyet adni a világ minden országa számára. Azonban Kurz kormányzatát pont az orosz kapcsolatok napvilágra kerülése döntötte meg. Egy felvétel került elő ugyanis a kancellárhelyettes Heinz-Christian Strachéről, aki politikai befolyást kívánt egy nőnek befektetésért cserébe, akit egy orosz oligarcha unokahúgának hitt.

Az orosz befolyás nemcsak az osztrák elitet, de a titkosszolgálatokat is behálózta, így a Wirecard egyik vezetője, az osztrák Jan Marsalek állítólag volt osztrák titkosszolgák segítségével tudott Minszkbe, majd onnan Moszkvába menekülni a cég bukása után. 

Az eset egy magasrangú beépített kémet is leleplezett 2021-ben, aminek a hatására Ausztria kikerült a nyugati kémszervezetek közötti információmegosztásból. Ekkor a kormány a teljes titkosszolgálatot elbocsátotta és újraszervezte.

A jó orosz kapcsolatok árát most Bécsnek is meg kell fizetnie a háború kitörése után, így az ország gyakran kapja meg a Putyin-párti bélyeget, de az amerikai pénzügyminisztérium szankciók betartásával foglalkozó részlege is részletes kérdéseket küldött a Raiffeisennek. Az Európai Bizottság figyelmeztette az országot, hogy nem tesz eleget az orosz gázfüggőség felszámolása érdekében. Míg Európa egészében több mint felével, 19 százalékra esett az orosz földgáz aránya a felhasználásban, Ausztria a saját függőségét 80-ról 60 százalékra mérsékelte.

A Raiffeisen Bank tavalyi nyereségének több mint a fele, több mint 2 milliárd euró származott Oroszországból, ám a szankciók megakadályozzák a nyereség hazavitelét is, míg az orosz jogszabályok a kivonulást lehetetlenítik el. Azonban a kritikák némiképp hatásosnak bizonyultak, Ausztria ugyanis egyre kevésbé kíván híd lenni a Nyugat és Oroszország között, mondván nincs meg a két part, ugyanis Oroszország egy neoimperialista, vágyvezérelt ország, amely rakétákkal és tankokkal akarja újrahúzni a határokat, miközben egyszerűen letagadja a létjogosultságát is szomszédjának.

Forrás:Vg.hu