Hogyan tudjuk megőrizni a tradícióinkat és hogyan tehetjük divatossá a népi kultúrát a jelenkorban? Miként függ össze a nép és a hagyományos kultúra fogalma, avagy miért nem teszünk pisztáciát a gulyáslevesbe? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapott az, aki részt vett a Scruton Kávézó által szervezett, Letűnt kultúra? – népi hagyományok a XXI. században című eseményen.

Agócs Gergely (folklorista, népzenész, mesemondó) és Berecz István (táncos, koreográfus, a Fonó művészeti vezetője) a múlt hét csütörtökön megtartott rendezvényen kifejtették, mekkora jelentősége is van valójában a hagyományaink megőrzésének, továbbá hogy a szokásaink háttérbe szorulása hogyan hat ki a társadalmunk működésére.

Agócs Gergely részletesen beszélt arról, hogyan és miért válik a társadalmunk szemében egyre jelentéktelenebbé a nyelvi kulturális koncepción alapuló identitástudat, ezáltal hogyan változott meg a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz való viszonyunk.

Amíg a régi nyelvi koncepció szerint minden magyar nyelvű ember a magyar kultúrához tartozik (nemzeti identitását az anyanyelv adja), addig az urbanizált, akkulturálódott ember számára a magyar anyanyelvűség sokkal inkább hátrányt jelent, mintsem köteléket a nemzethez. Pontosabban fogalmazva, a mostani modern társadalmunk nem tartja fontosnak a nemzethez való tartozást és a nemzeti identitást, sőt egyesek szerint az identitásunk választható, nem pedig velünk született.

A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, a nagyapáinktól az is megkülönböztet minket, hogy

„mi, abban gondolkodunk, hogy vagyunk, ők pedig abban, hogy voltunk és leszünk.”

Egymásnak szögesen ellentmondó életfelfogás ez, amiből fakadóan a jelen rabjai vagyunk. Ezt leginkább a nyugatról érkező hatásoknak köszönhetjük, melyek leghangsúlyosabb üzenete, hogy

„nem fontos a múlt, ne foglalkozz a jövővel, helyette éld meg a mát!”

Agócs Gergely leszögezte, ez az életfelfogás jelentős károkat okoz a magyar kultúrában.

A világ különböző kultúrái teljesen eltérő jelenidő-élménnyel rendelkeznek. A jelen és a jövő konfliktusait az adott kultúra sajátosságai határozzák meg, így egyértelmű, hogy nem lehetséges egy nézőpontot ráhúzni egymástól eltérő közösségekre. Kiemelten fontos tehát a nemzeti, a nemi és a családi identitás megőrzése.

Berecz István – kiegészítve a gondolatmenetet – hozzátette, azért, mert a magyar ember nagyobb hangsúlyt fektet a múltjára és a jövőjére a nyugati kultúrákkal szemben, ugyanúgy képes megélni a mát. Amennyiben azonban csak a mának élünk, elfelejtjük, honnan jöttünk, ezzel párhuzamosan pedig csökken a jelentősége a gyermekvállalásnak is. A hedonista, jelenben élő, céltalan embert ugyanis nem érdekeli sem a múltja, sem pedig a jövője. Ez a XXI. századi társadalmunk egyik legnagyobb rákfenéje.

Fontos tudni emellett, hogy a hagyományaink megőrzése nemcsak a globális magyarság szempontjából fontos, hanem az egyénre nézve is jelentős hatással bír, hiszen minden egyes családnak megvan a maga története, a maga múltja. Leegyszerűsítve:

„azért nem teszek pisztáciát a gulyáslevesbe, mert az édesanyám sem tett.”

Azonban sok esetben már az óvodától kezdve hiányos információkból táplálkoznak mind a gyermekek, mind a pedagógusok. Globális vagy lebutított üzeneteket adnak át, fokozva ezzel a népi hagyományainkkal és származásunkkal kapcsolatos tudásunk hiányosságait.

Ha fel kellene idéznünk egy olyan népdalt, melyet azt elsők között ismertünk meg, a legtöbbünknek a Tavaszi szél vizet áraszt című dal jutna eszébe. Azonban azt már nagyon kevesen tudják megmondani, honnan is származik ez a dal.

A helyes választ Agócs Gergely osztotta meg velünk. A közismert dalocska egy Budapesttől 900 km-re található településhez, Bogdánfalvához köthető. Magyar népdal ugyan, így a nemzettudat szempontjából fontos, hogy ismerjük, azonban a származástudatról és az egyéni kultúráról csak abban az esetben hordoz információt, amennyiben onnan származunk. A származás, nemzet- és identitástudatot párhuzamba kell tudnunk állítani egymással, ezzel a céllal jött létre többek között a táncházmozgalom is.

Nem kérdés, hogy a hagyományos műveltségünket fontos-e hirdetni, hiszen a teljességet csak ezen keresztül vagyunk képesek megélni. Ez az, ami meghatároz minket és irányt mutat nekünk. Egy teljesen más kultúrából fakadó világnézetet nem lehetséges a magyar kultúrára ráhúzni anélkül, hogy az abban élők ne sérülnének.

A XXI. században az online világ csökkenti az emberek közötti személyes kapcsolatot, de a különböző mozgalmak, amelyek a népi kultúra megőrzését szolgálják, közelebb hozzák egymáshoz a magyarokat, egyensúlyt teremtve ezáltal a múltunk és a jövőnk kapcsolatában. Bár nem vitatható, hogy a technológiai fejlődés pozitív fejlemény, tudomást kell vennünk a negatív hatásairól is. Egyre kiszolgáltatottabbá válunk és egyre kevesebb dologhoz kell értenünk.

Agócs Gergely egy igencsak elgondolkodtató kérdéssel és annak megválaszolásával zárta az előadást:

„Tehát mit is jelent pontosan a szabadság? Mit jelent ma szabadnak lenni?

Az a szabadság, amikor senki nem tud tőlem több ezer kilométerre olyat cselekedni, hogy azzal az én életemet gyökeresen befolyásolja. Ezek alapján pedig igenis a dédapáink voltak szabadok, mi pedig rabszolgává váltunk a modernizáció szellemében. Kiszolgáltattuk a létbiztonságunkat ahelyett, hogy odafigyeltünk volna és magunkévá tettük volna a dédszüleink által megszerzett tudást. Úgy nem dobtuk volna el magunktól ilyen könnyen az önrendelkezési diszpozícióinkat. Ha nem leromboltuk volna a szemeskályhákat, hanem megtanultuk volna felépíteni azt, nem rettegnénk a gázhiánytól.”

Pálkovács Boglárka

Kiemelt képünk forrása: Scruton