2025.május 27.
Hella, Pelbárt, Ágoston
Hírek 🔊

Miért támogatják Sorosék a háborút Ukrajnában!

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

🌐🇺🇸🇺🇦”Soros György és az amerikai demokrata elit Ukrajna melletti elköteleződése mögött nem pusztán filantróp indíttatás áll, hanem jelentős gazdasági érdekek is‼️

Soros saját szavaival ismerte el, hogy „mindent megtesz” Ukrajnáért – az elmúlt évtizedben nyújtott több száz millió dollárnyi (több tízmilliárd forintnyi) befektetés és támogatás pontosan erről tanúskodik. Ebben a cikkben összeszedtük, hogy Soros György pontosan mennyit is fektetett Ukrajnába.

⚠️ Soros György valódi motivációi

Egy 2014 decemberében, a CEU-n tartott előadásában Soros nyíltan beszélt arról, hogy Ukrajnát kiemelt jelentőségű területnek tekinti, különösen a 2013–2014-es Majdan-forradalom óta. A nyugati irányultságú politikai fordulatot „az utóbbi évtizedek legfontosabb fejleményének” nevezte. Arra ösztönözte az Európai Uniót, hogy aktívan támogassa Ukrajnát. Soros ezzel közvetetten, de egyértelműen politikai nyomásgyakorlásba kezdett, amely mögött nem csupán eszmei, hanem anyagi érdekek is meghúzódnak.

⚠️ Közvetlen befektetések milliárdos értékben

Soros nemcsak alapítványokon, hanem saját befektetési alapján, az Ukrainian Redevelopment Fundon (URF) keresztül is aktívan jelen van Ukrajnában. Bár a pontos összegeket nem hozták nyilvánosságra, Soros 2015-ben bejelentette, hogy akár egymilliárd dollárt (kb. 360 milliárd forintot) is kész befektetni az ország gazdaságába. A konkrét ügyletek között szerepel a Ciklum Holding megvásárlása, amely során Soros átvette a Horizon Capital teljes részesedését – ez utóbbi cég önmagában is több mint 1,6 milliárd dolláros (576 milliárd forintos) vagyont kezel Ukrajnában. Emellett Soros befektetett a Dragon Capital New Ukraine Fund-ba is, amely az ukrán pénzügyi, ingatlan- és logisztikai szektorokban érdekelt, tovább bővítve ezzel befolyását.

A Soros-féle befektetések konkrét szektorokat érintettek, mint például az információs technológia, amelynek zászlóshajója a Ciklum lett, jelentős piacrészesedéssel Ukrajnában. A pénzügyi szektorban a Dragon Capital révén banki és pénzügyi szolgáltatások terén szerzett érdekeltségeket. Az ingatlan- és logisztikai beruházások között kereskedelmi központok, raktárkomplexumok és infrastruktúrafejlesztések is megtalálhatók, szintén a Dragon Capital által kezelt alapokon keresztül. A civil társadalom és oktatás területén az International Renaissance Foundation (IRF) mintegy 350 millió dollárral (126 milliárd forinttal) támogatta az ukrán társadalmi változásokat.

Összefoglalva: Soros a bankszektor, az ingatlanszektor és a digitális szektor fölött szinte teljes mértékben átvette az irányítást. Ezt úgy lehet a legjobban érzékeltetni, mintha Magyarországon az OTP, a Vodafone a Telekom és a legnagyobb ingatlanfejelsztő cégek is az ő tulajdonában lennének. Teljes kiszolgáltatottság! És erre jön még az NGO hálózat!

⚠️Alapítványok és politikai befolyás

Soros 1989 és 2021 között legalább 180 millió dollárt (65 milliárd forintot) költött Ukrajnában. Fontos szerepet játszott a narancsos forradalom előkészítésében, a Majdan-forradalom támogatásában, Petro Porosenko elnöki kampányában, valamint számos antikorrupciós szervezet, think tank és média finanszírozásában. Soros szervezetei szorosan együttműködtek az amerikai külüggyel, részt vettek az FBI-hoz kötődő igazságügyi projektekben, sőt szerepet játszottak a Steele-dosszié összeállításában is.

2025 februárjáig Soros alapítványa, az Open Society Foundations, további 230 millió dollárt (83 milliárd forintot) fordított Ukrajnára, több mint ezer projektet támogatva. Emellett létrehozta az Ukrajna Demokrácia Alapot, kezdetben 25 millió dollárral (9 milliárd forinttal), majd további forrásokat is bevont. Ezek a szervezetek alapvető szerepet játszottak a Nemzeti Korrupcióellenes Ügynökség és a közszolgálati média kialakításában, valamint a háborús bűncselekmények dokumentálásában is.

⚠️ Soros György Ukrajnában nem csupán filantróp, hanem társadalomszervező, rendszerformáló szereplő volt, aki jelentős pénzügyi és politikai befolyást gyakorol. Ezt a befolyást nem is tagadja – ellenkezőleg, tudatos geopolitikai eszközként tekint rá, melyet egy „jobb világ” érdekében használ.

Egy biztos: nélküle más lenne Ukrajna története, és az is lehet, hogy az ország elkerülte volna ezt a vérontást, ha nem hagyja, hogy pénzügyi és megalomán érdekektől vezérelt liberális vizionáriusok beleszóljanak a belügyeibe. Ukrajna példája intő jel minden szuverén ország számára.

Mi a reakciód?
👍tetszik
1
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
7
😡dühítő
😂vicces
1
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához