Az Európai Unió brüsszeli bürokratái kevéssé különböznek a letűnt idők orosz lumpen-dzsentri rétegétől mentalitásban, életvitelben. Fontos számukra az, ami anyagi, ami hatalmi szempontból jelent előnyt. Az unió hivatalnokai kritika nélkül tekintenek a „felsőbbségre”, bármily őrült ideát és ukázt is kelljen közvetíteniük a rangban alattuk állóknak. Olyan újabb és újabb akciókon törik a fejüket, melyek romba dönthetik a polgárok életét.

Ha egyes tisztviselőtársukról kiderül, hogy befolyással üzérkedett, pénzt vagy más juttatást fogadott el érdekkörök előnyhöz juttatásáért, azonnal megy a felmentő kifogás, a kifeszített védőháló. Elterelő hadműveletként pedig szitokszavak kerülnek a napi közbeszédbe, melyek leginkább „orosz” – időnként „magyar” – előtaggal kezdődnek. A szivárványos zászlók eregetése, az ifjúság aberrált szexuális felvilágosítása/megrontása közben fel sem merül bennük, hogy a normális gondolkodást tüntetik el az önmagukból kifordult brüsszeli elit narratívái.

Ott, Budapesttől körülbelül 1300 kilométerre, eme fertő közepette az orosz politika, az orosz keresztény életmód követése, az orosz érdekérvényesítés, maga az orosz földrajzi létezés elfogadhatatlan, sőt vitára sem érdemes frázisok számukra. Van viszont egy régmúltban használt fogalom, mely reneszánszát éli a degenerációba hajló világban. Amit az sem tesz forgalomképtelenné, hogy orosz jelzővel kezdődik. Az orosz rulett. 

Ami nem volt más, mint unatkozó vagy vodkával túltöltött orosz bojár ifjak önfeledt szórakozása, úgy a XIX. század végéig. Olcsó és hatékony játék volt, hiszen nem kellett hozzá speciális rulettasztal sem. Két dologban azonban hasonlított a kaszinók rulett nevű szerencsejátékához. Történetesen abban, hogy egy golyó, valamint szerencse, mázli vagy isteni gondviselés kellett mindkettőhöz.

Az orosz rulett egyetlen golyót, egy forgótáras pisztolyba helyezett lövedéket jelent, a betöltést követően a tárat megpörgetik, majd a pisztolyt a soron következő életunt a saját halántékához emelve süti el. Ha üres tárhelyen csattan, a mázlista életben marad. Ha viszont a lövedékre csap rá az ütőszeg, az illető befejezte a játékot. Egy-egy ilyen alkoholos est az orosz nemességet jó néhány jobb sorsra érdemes ifjútól fosztotta meg annak idején.

Hogyan kerül elő a nem éppen vidám hagyomány, és kívánkozik e lap hasábjára? Akként, hogy a Brüsszelben tanyázók hasonló logikájú játékot kezdenek ráerőltetni a tagországok társadalmaira, az EU több száz milliós közösségére. Pörgetik szorgalmasan a „forgótárat”, remélve, hogy nem lesz szerencsénk, mázlink, és képesek lesznek eltiporni mindent, ami az európai civilizáció lényege: keresztény identitásunkat, nemzeti hagyományainkat, normális emberi értékeinket.

Életünk elleni legalattomosabb lövedékük az illegális migráció elindítása és folytonos erőltetése, ami volt, van és, úgy tűnik, még sokáig lesz is. Ez a lépés emberek tömegeit nyomorítja meg az érkezők és a befogadók oldalán egyaránt. Az ide jövők gyökereiket, hagyományaikat részben hátrahagyva, az itt élők pedig a más kultúrkör okozta káoszban öröklött múltjuk legjavát elveszítve próbálnak élni. Vannak az EU-n belül olyan térségek, ahol az adott nemzetek vezetői határozottan elzárkóznak a logikai bukfencet rejtő elvárás elől, és nem fogadják be az illegálisan érkező idegenek tömegeit. 

Nos, ezen elhajló politikát megregulázandó a vodka/whisky/gin által amortizált brüsszeli elit ismét előhúzta a fiók mélyén lapuló, orosz rulettre alkalmas politikai forgópisztolyt. És ha már elővette, neki is nyomja a józanul maradt klubtagok fejének, hogy a tár pörgetését követően elhúzzák az elsütőbillentyűt, közérthetőbben: a ravaszt. Az orosz szokástól eltérően a kapálózókat a többi klubtag lefogja, és próbálják elérni, hogy a kiszemeltek saját magukat lőjék fejbe – vagyis az országuk érdekei ellen lépjenek –, mert ez a játék lényege. Ilyen módon kerülik meg a bűncselekményt, a sajátkezűség elvére hivatkozva. Ezzel szemben a régi orosz időkben ha valaki ellenállt az öngyilkos kísérletnek, nem fogták le, hanem kizárták a közösség által látogatott kaszinókból, klubokból. Sokaknak ez fájóbb – ma is ezt látni – élethelyzetet jelentett, mint a szerencsére bízott öngyilkossági kísérlet.

De mi közünk nekünk, magyaroknak a felélesztett, egyébként őrült hagyományhoz? Még a magyar politikai ellenzék is azt mondja, ne kövessük Oroszországot, sőt ne is érintkezzünk velük semmilyen módon. Akkor miért támogatják ők is az agyament bürokraták ötletét, hogy az illegálisan Európába érkező migránsok közül fogadjunk be meghatározott számú kontingenst? Ráadásul alkotmányellenesen hozták a tagországokra kötelező rendelkezést, megsértve az országok önrendelkezési jogát, ami egyébiránt a nemzetközi térben a legerősebb értékrend. Gondoljunk arra: a történelemben mindig háborúhoz vezetett bármiféle nemzeti érdek sérelmére elkövetett intézkedés, akció. Mivel Magyarország tiltakozott és ellene szavazott a rendelkezésnek, igaz a mondás: „Látja? Nem látja? Na látja!” Mert vagy beengedjük a nem kívánt leendő lakótársakat, vagy fejkvótát fizetünk. Akkor viszont hol a logika?

Azt mondják, az átirányításra azért van szükség, mert már nem férnek el az érkeztetett országokban. Ha mi, józan országok fizetünk, akkor viszont elférnek? Szerencsére itt Magyarországon ismét sikerülhet megtalálnunk a menekülés útját. Semmi mást nem kell tenni, mint az illetékes kormányszerveinknek akkurátusan összeszámolni, hogy az elmúlt években hány holland, német, osztrák, svéd és más uniós állampolgár menekült (!) Magyarországra. Több megyében egész falvakat népesítettek be, mert úgy érezték, saját nyugat-európai otthonuk élhetetlen lett az új hazát foglalók arroganciája vagy éppen idegen mentalitása miatt.
Eme tények és statisztikai adatok birtokában elmondhatjuk: nálunk már jó előre betelt a nekünk meghatározott menekültkvóta.

Forrás:Magyar Nemzet