Voltak történelmi korok, amikor a keresztények azt vallották, hogy vannak a keresztnek ellenségei. Ha ez az ellenség a keresztény Európa ellenére tört, akkor minden eszközzel védekeztek. A határt a jogos háborúskodás és az erkölcstelen harcolás között Kapisztrán Szent János így húzta meg, amikor a Zimonyban összegyűlt keresztesekhez beszélt. ,,Ne nyújtsátok ki kezeteket rablott jószág után, hanem szálljatok szembe Krisztus keresztjének ellenségeivel. Űzzétek el őket, ne engedjétek, hogy a kereszténységet legyűrjék. Könnyen legyőznek minket, ha csak zsákmány után járunk; levernek minket a törökök, ha zsákmányért üldözzük őket. Harcoljatok vitézül Krisztusért, és meglátjátok, hogy Isten áldása lesz rajtatok! Ha őket legyőzzük, mindaz, amit ellenünk idehordtak, a birtokunkba kerül. Legyetek bátrak a harcban, küzdjetek meg az ősi kígyóval, és megnyeritek az örök boldogságot! Gyónjátok meg bűneiteket, és a római pápa teljes bűnbocsánatot ad nektek! Ó, fiaim, ó, legkedvesebb magyarjaim, ó ti szegények! Fel a csatára a török ellen!!!”

Néhány napja

Néhány napja emlékeztünk meg a nándorfehérvári diadalról. A győzelemhez sok lelkes ember kellett, és két olyan vezető, akik fölismerték a győzelemhez vezető lehetőségeket és éltek velük. Hunyadi János és Kapisztrán Szent János. Ezt a két nevet kalimpálja a harangok nyelve minden délben. Az egész világon. Vajon hányan tudják…?

Az átírt történelem

Középiskolás történelem tanárom azt tanította, hogy a Hunyadiak szerbek voltak. Miért? Mindegy volt neki, csak egy hős ne magyar legyen. Kapisztrán Szent Jánosról pedig jó szót ki nem ejtette a száján. Miért volt fontos a szocializmus idején, hogy nemzeti és keresztény hőseinkről sosem emlékezzünk meg? Miért volt az, hogy aki 1950 és 1990 között a középiskolásoknak a világ folyását az osztályharccal magyarázta az két témától undorodott: a magyar sikerektől és a keresztény hősiességtől? Naiv kérdés…

A legvastagabb páncél

Kapisztrán Szent János október 23-án halt meg. Több száz évvel utána 1956. október 23-án tört ki a forradalom a kommunisták ellen. Ez a forradalom magyar volt és keresztény. Minden hozzá bármilyen szálon függő történelmi eseményt vagy eltitkolni, vagy átírni kellett. Mert mindig az fél a legjobban, aki a legvastagabb páncélt hordja.

Ez a hatalom tudta, amit Szent Pió atya mondott, hogy Magyarországról fog felrepülni az a madárka, amelyik jóra fordítja a jók sorsát – és nem csak hazánkban, hanem az egész világon. Miközben óriási erővel támadták a hívő embereket és ateista propagandával bombázták az ifjúságot, addig a leggonoszabbjaik tudták, hogy van Isten. Mi pedig tudtuk róluk, hogy ők megkötötték a mefisztói alkut.

Mi várunk

Mi keresztények megtanultuk az Ószövetségből, hogy minden ígéret beteljesedésére várni kell. Sokat kell várni. És vannak olyan csodák, amiről előre tudunk, de nem érjük meg. És ez nem zavar bennünket. Van ugyanis a kereszténységnek egy külső erők által értelmezhetetlen élménye: Isten velünk. (Vö. Rom 8,31) Mi együtt vagyunk, együtt lélegzünk és együtt rezdülünk az örök Szeretettel. Ez egy egzisztenciális élmény. Jézus ugyanis azt mondta, hogy velünk lesz a világ végig. (Vö. Mt 28,20) Nekünk ezt csak tudatosítani kell. Erre is emlékeztett, amikor 12 órakor megszólal a nagyharang. A kereszténység győzött.

Írta:
Rákóczi Piroska