Főiskolás voltam, amikor megismerkedtem egy műszaki egyetemre járó vidéki fiúval. Nagy barna haja volt, kerekded arca és két meleg szeme. Magas srác volt, se nem kövér, se nem sovány. Egy este elvitt egy szektának a filmvetítésére. A film Amerikában játszódott és azt mutatta be, ahogy egy szektatag az utcán térített. Nagyon eredményes volt, lényegében fölépített egy külvárosi gyülekezetet. A film végen kiállt a nézők elé két magyar férfi és az egyikük elkezdte elmondani a tervet. Ők is utcán fognak téríteni, de senki ne sértődjön meg azon, hogy erre a feladatra csak kiválasztottak kapnak tőlük, mint vezetőktől engedélyt.

Soha többet semmilyen szekta gyűlésére nem mentem el. De hogy miért nem akartam sohasem szektához tartozni? A szekta nem egyház. De mi az egyház?

Az ökumenikus imahét kezdődik

Egy híres művész több évtized után elhagyta a Hit Gyülekezetét. Egy podcastban egy rabbi megkérdezte tőle, hogy miért lépett ki az egyházból. Erre a költő elkezdte magyarázni, hogy az egyház Jézus Krisztus titokzatos teste és hogy ebben ki van, azt semmilyen lelkész nem mondhatja meg. Szerintem ez hibás egyházfelfogás. A helyes egyházfelfogás pedig minden felekezet saját tanításából tudható meg. A legáltalánosabb az, hogy az az egyház tagja, akit abban az egyházban megkereszteltek.

Az egyház megközelítésének azonban van egy más formája is. Az egyház szervezet, és így jelenik meg a világ, a társadalom számára. De nem csak azért szervezet, mert így tud láthatóvá válni, hanem azért is, mert így tudja az evangéliumi parancsokat teljesíteni.

A szellemi harc is harc

Sokan ismerik és imádkozzák azt az imát, amely így kezdődik: „Szent Mihály arkangyal! Védelmezz minket a küzdelemben!” Milyen harcról van itt szó? Szellemi harcról. A harcban pedig nagyjából 5-6 ember együttműködése lehet hatásos demokratikus alapokon, hierarchia nélkül. Minden háborúzó közösség tudja, hogy az eredményes hadviselés csak egy jól szervezett „hadsereggel” lehetséges. Ezért egészen biztos, hogy Jézus Krisztus is felépített szervezetet akar. Nem öntörvényű kisközösségeket, amelyek kommunikálnak egymással, hanem szigorú szabályok szerint fölépülő intézményt. Ennek több keresztény felekezet megfelel. De az, hogy az Egyház maga teljességgel láthatatlan, így az egyházhoz való tartozásnak nincs külső jele, az tévedés.

A magyar ökumenikus mozgalom nagy titka

Sok olyan szervezetek közötti együttműködés van, ami közös ellenség révén jön létre. A helyzet az, hogy már a II. világháború előtt is voltak olyan papok és lelkészek, akik keresték a különböző keresztény felekezetek közötti együttműködés lehetőségét, de valójában a kommunista egyházüldözés idejében döbbent rá sok pap és lelkész, hogy erkölcstelenség volt az egymás egyháza elleni beszéd.

Ebből számomra az látszik, hogy Magyarországon az ökumenikus mozgalom alapja valamiféle közös lelkiismeret-furdalás volt. Nem csupán az történt, hogy az egyháziak közösen szenvedtek az ÁVÓ-tól, hanem az, hogy bűnbánatuk tárgya ugyanaz volt.

Amikor ismét szabadon működhettek az egyházak, az ökumenikus törekvések is erkölcsileg „tehermentesültek” és lassan-lassan álmossá kezdtek válni.

Az ökumenizmus vadhajtásai

Egyszer egy ökumenikus konferencián hallottam egy evangélikus lelkésznő történetét. Ő egy budapesti parókiára került segédlelkésznek. A gyülekezet tagjai csak káplánynak hívták. Nos, a hölgy elkezdett felekezetközi alkalmakra járni, majd elment egyszer egy vidéki katolikus lelkigyakorlatra. Az egyik szentmisén erős késztetést érzett rá, és áldozott. Attól fogva, nagyon sokszor volt már szentmisén, és valahányszor részt vesz rajta, áldozik. Szerintem ez veszélyes.

Minden olyan ökumenikusnak látszó lelki cselekedet, ami áthágja az adott felekezet szabályait, az veszélyes. Az ökumené ugyanis nem az, hogy megszűntetjük az egyes egyházak előírásait, hanem az, hogy megismerjük és tiszteljük azokat.

Egy gyakorlati példával élve. Ha egy katolikus ember elmegy egy református istentiszteletre vasárnap, attól még részt kell vennie egy szentmisén is. A református templomból pedig ki kell jönnie, amikor elérkezik az úrvacsora vételének időpontja.

Az ökumené lényege ugyanis a tapintat, mely a szeretet egyik megnyilvánulási formája. A szeretet pedig nem múlik el soha. Jó lenn, ha az ökumenikus imahét templomi alkalmain idén még az utcán is állnának.

Írta:
Rákóczi Piroska