2026.március 19.
József, Bánk
Hírek 🔊

A modern veszélyek korának szentjei

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

1996 nyarán történt. Egy budai katolikus templomba előadó érkezett. Egy apáca, aki a magyar szentek történeteit kutatta és a kutatások eredményeit osztotta meg. Meleg volt a templomban és egy idő után a hallgatóság szívében is. A szerzetesnő egyszer a történetmesélésekből tett egy általános kitérőt. Azt állította, hogy sokkal több magyar szent élt a földön, mint ahányat szenté is avattak.

Most, hogy arról írok, hogy milyenek lesznek a 21. század szentjei, erre az előadásra gondolok és ebből kiindulva teszem fel a kérdést: A 21. század szentjeinek kiléte mikor lesz közismert?

Létezik olyan, hogy korszakokra jellemző szent vonások?

Komoly egyháztörténészek állítják, hogy az egyház fejlődésének folyamatában vannak a szenteknek olyan erős közös vonásuk, ami alapján akár „szenttipológia” születhet. Az általánosan elfogadott hármas felosztás: mártírok, alapítók, tanítók. Én több korszakot különböztetnék meg. Ezek lennének: Mártírok (pl. Pál apostol) – Építők (pl. Szent Benedek) – Nemzeteket térítők (pl. Szent Patrik) – Teológusok (pl. Szent Tamás) – Nevelők és Misszionáriusok (pl. Bosco Szent János) – Modernek (pl. Szent II. János Pál pápa) és…

És itt jön a nagy kérdés, hogy kik lesznek jelen század szentjei. És vajon hányan lesznek olyanok, akiknek a nevét meg sem ismeri a világ?

Valódi példák

Két olasz laikus szentté avatásának történetét is követhettük, illetve követhetjük. Egyikük egy fiatal fiú, akinek földi maradványai Assisiben, a Santa Maria Maggiore-templomban nyugszanak, ahol teste farmerban, kék pólóban és tornacipőben látható egy üvegkoporsóban. Ezt a 15 évesen mennybe jutó legényt Carlo Acutisnak hívják. Úgy szokták emlegetni, mint „Isten influenszerét”. Létrehozott egy honlapot, amelyen a világon ismert Mária-jelenéseket és eucharisztikus csodákat katalogizálta és dokumentálta. 15 évesen, 2006. október 12-én hunyt el egy rendkívül gyors lefolyású és agresszív leukémiában az olaszországi Monzában.

A másik híres olasz laikus egy édesanya, aki akkor tudta meg, hogy nyelvrákban szenved, amikor harmadik gyermekével volt várandós. Chiara Corbella Petrillo 1984-ben született és rövid idővel azután, hogy világra hozta csecsemőjét, 2012. június 13-án, 28 évesen elhunyt. Ő lehet, hogy életben maradhatott volna, ha elfogadja a kemoterápiát és a sugárkezelést, de tudat, hogy az milyen káros, akár halálos is lehet a magzatnak, ezért ezeket a kezeléseket elutasította.

Kis tettek, nagy szeretettel

Azt szeretném mondani ezzel, hogy a 21. század szentjei rákban fognak meghalni és fiatalon? Nem. Én ezekből a történetekből azt figyelem meg, hogy a 21. század szentjeinek a nagy rendalapító, Kalkuttai Teréz anya adott jó programot, mikor azt mondta, hogy az ember nem tud nagy dolgokat tenni, ezért kis dolgokat kell tenni, nagy szeretettel. Milyen szenteket várjunk akkor?

Az imádság szentjei

A 21. században politikában ne keressünk európai szenteket. Ennek az az oka, hogy Európában végbement a szekularizáció. Nincs Canossa-járás. Nincs a vezetőknek lelkivezetőjük. Nincs bűnbánat csak kognitív disszonancia. És ebben a korban kell valakiknek hősies fokon gyakorolni a szeretetet, hiszen ez a szentté levés meghatározása.

Azt gondolom, tehát, hogy a 21. század szentjei között sokkal, de sokkal több lesz, akit csak sokára vagy egyáltalán nem avatnak szentté, mert az ő jótetteiket csak ritka esetben kapja föl a média. Azok a nagyon jó katolikusok, akik ma használják a tömegkommunikáció eszközeit, sokszor kapnak rágalmakat és előfordul, hogy tőrbe csalják őket. Ilyen esetekben kevesen tudnak igazán helytállni. De Jézusnak erre a helyzetre is zseniális megoldás van…

Mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz téged (Vö. Mt. 6,6)

Mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a modern idők új szentjei a hűségesen, kitartóan és rendkívül egyszerűen imádkozó emberek lesznek. Nem véletlen, hogy egyre több olyan középkorú magyar pap van, aki miután saját magának fölfedezete, az imádságot, annak újkori apostolává vált. Ezen a ponton pedig meg is értjük, hogy Mindszenty József prímás, bíboros, egykori esztergomi érsek, miért mondta azt, hogy a haza megvan mentve, ha lesz egymillió imádkozó magyar. A világot is imádkozók fogják megmenteni – akár olvasóink is.

Mi a reakciód?
👍tetszik
11
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
3
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
1
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához