A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) szerint külföldi hátterű csoportok és nyomásgyakorló szervezetek próbálják megrendíteni a magyar társadalom választásokba vetett bizalmát.
A szervezet szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az SZH által beazonosított dezinformációs kampány legaktívabb résztvevője a frissen alapított De! Akcióközösség Egyesület. Az egyesület influenszerekkel és tartalomgyártókkal együttműködve terjeszt egy filmet, amely azt a látszatot kelti, hogy a kormánypártok választási csalást készülnek elkövetni. Miközben az egyesület „őrszemeket” toboroz azokra a helyszínekre, amelyeket választási csalással fenyegetettnek nevez, adatbázist épít a jelentkezőkből – közölték.
Hozzátették: a De! – amelynek vezetői egyértelműen a Tisza Párthoz kapcsolódnak – már az angol nyelvű nemzetközi jelenlétre is felkészült, az adományokat pedig egy nemzetközi online felületen gyűjti. Ez jelentősen megkönnyíti a nehezen ellenőrizhető külföldi pénzek beáramlását.
A hivatal felhívja a figyelmet, hogy a magyar választási rendszer elleni erősödő támadások egy összehangolt, külföldről finanszírozott művelet részeként próbálják megingatni a társadalmi bizalmat. Céljuk a destabilizáció, a magyar választási rendszer hitelének rombolása, valamint az utcai erőszak lehetőségének megteremtése – olvasható az SZH közleményében.




