Minden ember küzd kísértésekkel. A modern világban azonban a kísértések társadalmi szinten is jelentkeztek és a tömegkommunikációs eszközök révén föl is erősödtek. A posztmodern világban azonban új lehetőségek nyíltak a kísértések személyes szintre hozására. Ezt közösségi platform marketingnek hívják.

A reklám és a televízió

A reklámozás történetének egy régi nagy alakja mondta, hogy a reklámköltség fele ablakon kidobott pénz. Csak azt nem tudja, hogy melyik fele. A reklámok a televízió elterjedésével az emberek megkísértésének alapvető eszközévé váltak. Úgy hatottak, hogy az emberek észre sem vették. Erről híres történet, amikor az egyik rágógumi reklámot kiagyaló ember taxiba szállt New Yorkban és látta, hogy a sofőr azt a rágót rágja, aminek ő találta ki a szlogenjét. Beszélgetni kezdett a taxissal és egyszer csak megkérdezte, hogy rá is hatott-e az adott rágó marketingese. „Ugyan, marketing!” – válaszolta az autóvezető – „Egyszerűen üde leheletet érzek utána” – mondta. A reklámguru pedig egy szót sem szólt, mert ez volt a szlogenjében a fő elem, az üde lehelet ígérete.

A fogyasztói társadalom és a kísértések

A fogyasztói társadalom nem csak azért jött létre, mert megnőtt az előállított javak darabszáma az előállítás technológiájának egyre növekvő hatékonysága által. A növekvő fogyasztás az emberek folyamatos, rendszeres és tudatos megkísértésével alakult ki. Ezért mondták a jelenséget figyelők, hogy a modern ember birtokolni akar inkább, mint létezni. Ezt a tételt legtöbben Erich Fromm német szociálpszichológus és filozófus Birtokolni vagy létezni című, 1976-ban megjelent alapművéből ismerik. A társadalomkritikát keresztény szemmel nézve azonban csak kritikával együtt tudjuk elfogadni. A keresztény ember ugyanis a birtoklás ellenpéldájának nem azt tartja, hogy a tárgyak megszerzése helyett produktív emberi kapcsolatokat és élményeket szerezzünk, hanem úgy veti fel a dilemmát, hogy birtokolni vagy szeretni.

A személyes szintű megkísértés tömegesítése

A reklámszakma sokat tanult a szeretni vagy birtokolni kérdésből. Bármilyen hihetetlen az új módszer az, hogy úgy elégítsd ki az emberi kapcsolatok (magyarán a szeretet) iránti vágyat, hogy közben eladsz valamit. Ezt egyszerűen úgy is hívják, hogy Facebook-reklám. Az ember szeret kapcsolatokat ápolni az ismerőseivel és sikereinek pillanatait megosztani (milyen szép tortát sütöttem) és elfogadja, hogy közben hirdetéseket is kell néznie. Vagyis elfogadja, hogy befolyásolásnak van kitéve.

És itt már nem tömegekhez szólhat egy-egy reklám, hanem személyre szabható. Az emberek meggyőzése éppoly finoman, lépésről lépésre, leggyengébb pontjain támadva következik be, mint ahogy a paradicsomban ez Évával történt. És épp olyan fenyegetésekkel és riogatásokkal, mint ahogy a farizeusok tették Pilátussal, amikor azt mondták neki, hogyha a helytartó megmenti Jézust a haláltól, akkor nem a császár barátja. Igen, ez pszichológia és a Facebook lehetőséget ad arra, hogy mindenkiről, aki használja pszichológiai profilt készítsen és a „tartalmakat”, amit bemutat neki, ehhez szabja. Lehetősége van tehát személyes szinten emberi hozzáállásokat milliméterről milliméterre átállítani és így szinte bármire rávenni bárkit.

A reklám nem betiltható

A helyzet az, hogy én is szoktam reklámokat föladni a Facebookon. Miért? Vannak játékaim és alkalmazásaim és azt szeretném, ha minél többen használnák őket, mert jók. Hogyan máshogy ismertetném meg a világgal az újdonságokat, ha nem reklámmal? Hol máshol népszerűsíthetném a portékáimat, ha nem online platformokon. Közhely, de a reklámmal nem az a baj, hogy van, hanem hogy olyan, amilyen. Mert itt van egy lényeges különbség: csábítani vagy tájékoztatni.

A keresztény ember tud a kísértésről

A rágógumis példát nem véletlenül hoztam fel. A taxis meg volt kísértve, de nem tudott róla. Mi keresztények legalább tudjuk, hogy mi történik velünk. Minden este lelkiismeretvizsgálatot tartunk. Ilyenkor azt is számba vesszük, amikor nem álltunk ellen egy kísértésnek. De ez nem társadalmi szintű cselekedet.

Hatékonyabbak lehetünk, mint az egyházi intézmények

Minden keresztény egyháznak van társadalmi tanítása. A magyar reformátusok hangsúlyozzák az állam szerepét az igazságos elosztásban és a gyengék védelmében. A gazdasági sikert nem pusztán egyéni érdemnek, hanem a közösség és Isten áldásának tekintik, amelyből kötelesség visszajuttatni a rászorulóknak.

A katolikus egyházfők számos enciklikát adtak ki társadalmi kérdésekről. De ezeket sokkal kevesebben olvassák, mint ahány embert a bírvággyal, a hatalomvággyal vagy a dicsőségvággyal naponta megkísértenek. Az egyes keresztények azonban hatékonyabbak lehetnek, mint a hivatalos egyháziak. Hogyan?

Miközben a posztmondern emberek lassan képtelenek szeretni, nincs mélyebb vágyuk, minthogy szeressék őket. A kísértések ellen az védheti meg őket, ha érzik napról napra és momentumról momentumra, hogy szeretik őket. De ebben az egész őrült folyamatban az igazi nyertesek a szeretetet adók lesznek. Miért?

A cselekvő szeretet betölt

A cselekvő szeretet állandó tevékenykedés. Áldozathozatalokkal megpecsételt tevékenység, ami fájdalmakkal jár. De, akinek az életprogramja az, amiről Jézus beszél a Hegyi beszédben, az állandóan akcióban van. Kezében marad a kezdeményezés, ami védi a pszichéjét és a lelke tisztaságát is. Ilyen értelemben egy bénán ágyban fekvő keresztény is akcióban van. Mert foglalkoznak vele és ő hat arra, aki foglalkozik vele. Arról nem beszélve, hogy mennyit imádkozhat másokért.

Igaz, hogy ez nem társadalmi szintű megoldás, de ez a kezünkben van. És ha teljesítjük a Mester parancsát, miszerint „Legyetek mindnyájan egyek”, ha közösségi szintre emelkedik a szeretet, az akkora vonzó erővel bír, hogy a bírvágy, mint olyan a történelemkönyvekbe költözik, de ha nem, a gonosz akkor is sikítva menekül.