2026.május 18.
Erik, Alexandra, János

Ismét a “szexuális kisebbségek” jogaiért aggódott az Európa Tanács

Facebook
Email
Telegram
Twitter
VK
Nyomtat

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához

Ideje megújítani a “szexuális kisebbségekhez” tartozók teljes és egyenlő jogainak biztosítása iránti elkötelezettséget Európa-szerte – jelentette ki Alain Berset, a strasbourgi székhelyű, 46 tagország alkotta Európa Tanács főtitkára a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap alkalmából kiadott nyilatkozatában.

Alain Berset hangsúlyozta: a szexuális kisebbségekhez tartozók “erőszakkal, diszkriminációval és gyűlölettel” találkoznak Európa-szerte. Ahogy a polgári tér szűkül, a pluralizmus erodálódik, a demokrácia gyengül, és veszélybe kerül az az alapelv, hogy az emberi jogok mindenkire vonatkoznak – tette hozzá.

“Demokratikus modellünk forog kockán, emiatt sürgős és határozott cselekvésre van szükség” 

– fogalmazott.

Az Európa Tanács tagállamai által a “szexuális kisebbségekhez” tartozók jogainak védelme érdekében elért eredmények azt mutatják, hogy a változás lehetséges és folyamatban is van – emelte ki Berset, majd hozzátette: a lendületet fenn kell tartani. A prioritás pedig egyértelmű: következetesen és kompromisszumok nélkül fenn kell tartani és végre kell hajtani az Európa Tanács emberi jogi normáit.

Leszögezte: nem érhet senkit megkülönböztetés szexuális irányultsága, nemi identitása, kifejeződése és jellemzői alapján. Az egyenlőséget előmozdító politikáknak továbbra is központi szerepet kell játszaniuk a demokratikus folyamatokban.

“Itt az ideje, hogy megújítsuk elkötelezettségünket a diszkrimináció és a gyűlölet elleni küzdelem mellett, és biztosítsuk a szexuális kisebbségekhez tartozók jogainak teljes és egyenlő gyakorlását Európa-szerte” 

– tette hozzá közleményében az Európa Tanács főtitkára.

Mi a reakciód?
👍tetszik
0
👍tetszik
👎nem
0
👎nem
💘szeretem
0
💘szeretem
😡dühítő
0
😡dühítő
😂vicces
0
😂vicces
😮húha
0
😮húha

Vélemény, hozzászólás?

Iratkozzon fel a Védett Társadalom Alapítvány hírlevelére!

Adja hozzá a VDTA friss híreit a Google hírfolyamához