A létezés hiábavalóságának érzése a 19. század irodalmában kapott igazán rivaldafényt, költőóriások  művei fogalmazták meg az örök kételyt, de a világ tökéletlensége miatti szomorúság ma is ott lebeg mindennapjaink fölött. Van is okunk keseregni, ha éppen átadjuk magunkat a tények sokaságának, melyek beárnyékolják a horizontot és búsulni van kedvünk. Olvasom az összeállítást arról, hogy globális jelenség az alvásválság, s hogy a pihenés, amely valaha a nap természetes lezárása volt, mára sokak számára küzdelemmé vált. Egész nap zúdul ránk az információhalmaz és estére az agyunk felpörög, ahelyett, hogy kellemesen lelassulna. Van itt minden, próbáljuk elviselni a folyamatos stresszt, a felfokozott, idegőrló tempót, a rohanást. Este, mikor már egy kicsit megállnánk, még visszalopkodjuk magunknak az időt, amit napközben elhagytunk valahol az út szélén. A modern városok telve vannak mesterséges fénnyel, az otthonunkban is akkor kapcsoljuk fel a villanyt, amikor csak akarjuk, s ha élünk a digitális lét kényelmével is, görgetünk még egy kicsit lefekvés előtt. A képernyő kék fénye meg ellenünk fordul, csökkenti a melatonin termelését, a természetes hormonét, amely jelzi a szervezetünknek, hogy itt az ideje az alvásnak. Az eredmény -legalábbis a tudósok előtt – ismert: fokozódik a szorongás, romlik a memória, gyengül az immunrendszer és nő a kiégés kockázata. Amúgy fölösleges ez a sok okosság, a modern embert mindez nem érdekli, a kialvatlanságot vívmánynak tekinti, pedig az inszomnia egyszerűen csak közönséges, valós hiány.

Persze, ha jól alszunk, akkor is telis-tele a világ aggódni valóval. A BBC például elemzést tett közzé arról, hogy az MI, a mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó cégek éppen fordított stratégiát választottak termékeik népszerűsítésére, maguk okoznak rettegést az általuk létrehozott technológiával szemben. Azt állítják, hogy egy vadonatúj modelljük olyan rendkívüli képességekkel rendelkezik a kiberbiztonsági rések azonosításában, hogy az, ha avatatlan kezekbe kerül, katasztrofális következményekkel járhat a világgazdaságra és a nemzetbiztoságra nézve. Éppen ezért, bár megalkották, nem hagyják, hogy a nyilvánosság hozzáférjen. Nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy mindez üzleti célokat szolgál. Azt sugallja, hogy a démoni erőt csak maguk a fejlesztő cégek képesek kordában tartani, a félelemkeltés meg egekbe löki a részvényárakat és ki figyel ilyenkor a döbbenetes szennyezésre, amivel ezek a technológiák felzabálják a környezetet? Ismételjük a sejtetést: a természetfeletti veszélyforrások elhárításában tehetetlenek vagyunk, csak a techóriásokra támaszkodhatunk a túlélés érdekében.

A technikai fejlődés megállíthatatlan, ezt kár tagadni, de lassan feltehetjük azt a kérdést, melyet Erich Fromm német filozófus már 50 évvel ezelőtt feltett: birtokolni vagy létezni? A megélt tapasztalat a jelenlétre, a tudásra összpontosít, míg a javakhoz való ragaszkodás a lényeget az anyagi biztonságban és felhalmozásban méri, így, annak elvesztése miatt a birtokló állandó szorongásban él. De kit érdekel ez az okfejtés, mikor olyan boldogság egy új szerzemény? Egy ragyogó, új autó? Ezt is a brit BBC tette közzé: a modern gépjárművek ma már négy keréken gördülő számítógépekként működnek, amelyek folyamatosan adatokat gyűjtenek a sofőrök magánéletének legintimebb részleteiről. Az álarc a kényelem, a biztonság, emögé bújva minden mozdulatunkat nyomon követik, az információ meg a profitszerzés remek eszköze. Megdöbbentő az adatok tágassága: pontos helymeghatározás, úti cél, vezetési stílus, rádióhallgatási szokások. De szóba jön a vezető életkora, testsúlya, fizikai erőnléte, vagy érzelmi világa. A belső kamerák rögzítik a testbeszédet, a mimikát, szóval, mindent tudnak rólunk. És hogy hol a haszon ebben? Hát a biztosítótársaságoknál. Az adatvédelem? Az meg elakadt a susnyásban, majd, ha előkerül, akkor figyelembe vehető esetleg.

Sokunk dilemmája, hogy miért hagytuk, hagyjuk, hogy így legyen, miért nem tanulunk semmiből. Akkor sem, ha belehalunk a következményekbe. Rémisztő adat, de jelenleg évente a Föld népességével azonos a légiutasok száma, 2040-re ez még tovább növekedhet. Ismerünk olyan ismerőst, saját magunkat is beleértve, aki emiatt nem ült fel a repülőgépre, akár csak egyetlen egy alkalommal is? Az utóbbi időben aggasztóan megnőtt a vonatbalesetek száma. Még csak néhány napja annak, hogy egy 22 éves egyetemista lány Óbudán életét vesztette a vasúti átjáróban. Hasonló tragédiák szinte hetente történnek az újkori veszély, az okos telefon nyomogatása miatt. Az ember azt hinné, hogy elrettentő a szomorú példa, de nem. Tegnap ugyanezen a vonalon három fiatal szökdösött át az állomáson két indulni készülő szerelvény között, csak úgy, heccből, hogy kísértse a sorsot.

Egyre több fórum foglalkozik a közösségi média hatásával gyermekeinkre.  Természetes reakció, hiszen valahogy úgy jártunk, mint a dohányzással. A Mathias Corvinus Collegium Szülők Akadémiájának májusi előadója mesélte, hogy a 40-es években szeme sem rebbent senkinek, amikor gyermekekkel, várandós anyukákkal népszerűsítették plakátokon a menő füstölést. Hogy mennyire káros, az csak egy fél évszázaddal később derült ki. A kütyük esetében erre már nincs időnk. Máris látszik a hatás: egy friss felmérés szerint a magyar ifjak 40%-a depressziós. Minél korábban adjuk kezükbe az okos telefont és kezdik el használni a közösségi médiát, annál nagyobb az esélye a szorongás, az alvászavar kialakulásának. Lehet ebből divatot kreálni, jól hangzik a „kialvatlanság kultúrája”, de mindez csak jól mutatja, hogy önmagunkban hordjuk egyszerre a mennyet és a poklot. A kettő küzdelme az élet maga, ami tele lehet panasszal, búskomorsággal, ha a törpe lélek a világ urának képzeli magát. Pedig lenne rá recept, hogy elkerüljük, ha beletörődünk, hogy vannak korlátjaink. Persze, ezt tudomásul venni akár nehéz is lehet, de hátha eldobhatnánk láncainkat és elfelejthetnénk a napi nyűgöt, közönyt, az összes világfájdalmat.

Írta:
Kiss Gyöngyi